Roman Polanski egyik tagja annak a maréknyi filmrendezőt tömörítő körnek, kiknek az elmúlt évtizedek során sikerült olyan mértékű presztízsre szert tenniük, hogy bár bizonyítaniuk már egyáltalán nem szükséges - egyszerűen mégis lehetetlen nem sokat elvárni alkotásaiktól. Hiába állítják többen A Zongorista töretlen sikere ellenére is, hogy a lengyel származású rendezőzseni a nyolcvanas évek eleje óta folyamatos mélyrepülésben van, a The Ghost Writer érkezését mégis iszonyatos várakozás és találgatások előzték meg. Az idei Berlinálén végre lehullt a lepel, és a szerencsésebbek megtapasztalhatták, hogy ebből az igen érdekes koncepcióból kiindulva végül milyen irányba terelte vízióit Polanski...
A Szellemíró, mint a címe is mutatja egy névtelen firkász (Ewan McGregor) történetét mutatja be, amint elvállalja a volt brit miniszterelnök, Adam Lang (Pierce Brosnan) memoárjainak korrigálását, könyvvé fűzését. A rutin pénzkaszálásnak induló munka a politikus ismételt reflektorfénybe kerülésével és Lang előző szellemírójának halála körüli titokzatos információmorzsák váratlan felbukkanásával pillanatok alatt átcsap oknyomozó kutatásba, melyből látszólag főhősünk sehogy nem kerülhet ki jól.
A történetből könnyedén leszűrhetjük, hogy itt bizony egy vérbeli nyomozós thrillerrel lesz dolgunk, és a végeredmény szempontjából nagyon szerencsésen Polanski tartotta is magát ehhez az elképzeléshez, sőt! Merem állítani, hogy jó ideje nem készült a műfaj klasszikusai előtt ilyen mélyen fejet hajtó mű! Polanski minden tekintetben követi az Alfred Hitchcock legendás filmjei által megteremtett, és a sajt alkotásai által korábban is oly hűen építgetett csapást.
A szellemíró egy a végletekig kisimult és magabiztos film - és ez nem csak a hihetetlenül gyönyörű, ám mégis visszafogottnak ható látvány, valamint a képi világra tökéletesen simuló zenék (utóbbiakat a rendező rajongói nagyon fogják értékelni) érdeme, hanem bizony a nagyszerű munkát végző színészeké is. Ewan McGregor hibátlanul hozza a csendesen, ámde mégis gyanakvóan háborgó tenger szerepét, melybe mindent felkavaró hullámként csap bele Brosnan játéka a közös jeleneteknél. A film annak ellenére, hogy mindössze két - három hibátlanul megalkotott helyszínen játszódik (egy üres hotelben, egy majdnem üres szigeten található erődítményben, illetve egy kikötőben) számos olyan - olykor csak másodpercekre megjelenő - figurát mozgat, akik karakterük groteszkségével egytől egyig emelik a feszültséget (nem beszélve Tom Wilkinson cameoajáról...).
A film fő irányadó elve a szép lassan mindent elnyomó paranoia. Polanski szándéka nyilvánvalóan az volt, hogy a nézőt mindig egy gondolattal a főhős előtt járatja, ezzel kiváltva egy hihetetlenül intenzív együttérzést, a karakterért való izgulást. A Szellemíró nem váratlan csavarokkal vagy meglepetésekkel tarol, mindinkább a tökéletes és szigorú szerkesztésével. Az esetek többségében ugyan tudjuk, hogy mi fog történni, viszont a kulcsjelenetek pont a megjósolhatóságuk miatt hihetetlenül ütnek (ez hatványozottan igaz a brilliáns zárójelenetre). Minden ezekre a pillanatokra van kihegyezve: amikor a szellemíró tudása utoléri a nézőét.
A filmet elsősorban Polanski fanoknak, és a klasszikus "fénykép-hátuljára-telefonszámot-írós-fecnire-jegyzetelős" melodrámák kedvelőinek ajánlanám, de minden bizonnyal bárki élvezni fogja, aki nem vár valami forradalmi újítást a The Ghost Writer-től. A film összességében sajnos éppenhogy nem ér fel a rendezői csúcsműveihez, de mindössze egy hajszállal marad el mögöttük. Egy nagyon jól kivitelezett mestermunka, melyen igazán érződik, hogy egy zseni készítette. 10/8.5
A verdict után, tényleg csak zárójelben jegyezném meg, hogy érdemes figyelni a film önéletrajzi utalásaira (a közéletből visszavonuló híresség / korai bűnök felemlegetése / száműzetés / xy ország védelmet ajánl... azért valamit tud ez a csávó :P)
