Két évvel az általában legjobb filmjének tartott Vad Banda után (nekem még mindig Pat Garrett-ék a kedvenceim) Peckinpah csak a tálaláson változtatott egy keveset, mindössze a díszítettségből faragott le valamelyest. Hiszen a '70-es évek elejének angol kisvárosa nem kevésbé kegyetlen környezetnek bizonyul, mint a sok évtizeddel korábbi Mexikó. Valaha idevalósi, mellesleg gyönyörű felesége okán ebbe a közegbe csöppen bele David Sumner (Dustin Hoffman) amerikai matematikus.
Az egész film a modern ember civilizációból a dzsungelbe való visszatérésének, az ösztönlénnyé lesüllyedésének jelképe. Ez pedig szerintem már a sztori kezdetén megtörténik, a finálé mindössze ennek tudatosítása mind a nézők, mind főhősünk számára. David ugyanis megpróbál beilleszkedni, tűr, tolerál. Más kérdés, hogy a helyiek szemében ő csak a nyuszika lehet. Sapkában, vagy anélkül. A tengerentúlon tisztelt, társadalmilag megbecsült embert itt kutyába sem veszik, lenézik, viccnek tartják. A garázson dolgozó munkásokat zavarja a szebb nő, a jobb autó, a több pénz. A legnagyobb probléma azonban mégis az, hogy idegen. Az ő falkájuk területére tévedt, és nem látják szívesen. Szerencsére David azonban okos, és még talán épp időben alkalmazkodik a villámgyorsan felborult status quo feltételeihez.
Még a főcím is folytonos, illetve az első lassításra nagyjából egy órát kell várni. Tehát Sam visszavett bizonyos dolgokból, a líraiság háttérbe szorul, teret adva egy egyszerűbb képi világnak, ami valószínűleg jobban is illik a Szalmakutyák jéghideg, kőkemény stílusához. Mondjuk a megerőszakolós jelenet fényképezése és főleg szimbolikája zseniális, David impotenciájának leképezése tökéletes. Aztán a felszín alatt végig jelenlévő feszültség és indulatok hirtelenjében kirobbannak, a miként pedig csak megerősít abban, hogy ez a dolgok elejétől fogva eleve elrendeltetett volt. Az összecsapás mindössze ürügyeken alapszik, egyik fél sincs tisztában a valós kiváltó okokkal, miközben Hoffman prezentálásában a félénk kisember félelmetesen lényegül át vadállattá. Meglehet, hogy véglegesen.
Bloody Sam továbbra sem képes hibázni. Pazar megvalósítás, technikailag, színészileg egyaránt. Habár az előjáték egyeseknek talán elnyújtottnak fog tűnni, de higyjétek el, itt minden a helyén van. Az elkerülhetetlen zárlatig vezető út legalább olyan élvezetes, mint az aktus maga. Ja, és ha egy filmben megmutatnak nektek egy medvecsapdát, akkor azt használni is fogják. Persze nem feltétlenül rendeltetésszerűen. 10/9.
