Ezt a rövidfilmet pár éve már kifigyeltem magamnak, de ez nem változtat a tényen, hogy ilyen arcok kellenek hálivúdba. A CGI bunyók elmehetnek a picsába, igaz az alábbi jelenet is tartalmaz 'gázosabb' pillanatot, de ilyen jól összerakott hús-vér harcot mikor mutattak utoljára…
Ultra röviden ítélkezem a piros sarokban leledző versenyzőröl (persze a VVega féle 'minimálkritika' elmarad), hisz ha a szinopszissal tisztában vagyunk, gyakorlatilag mindent tudunk, hiszen ezt a sztorit zsilliószor láttuk hasonló köntösben, jobb/rosszabb kivitelezésben. A…
Hetek óta gyűjtöm az erőt, hogy az előttem Donald G. Jackson és Scott Shaw által feltárt útra rálépve részesülhessek a zen bölcsességben, és végre megfürödhessek a fényben. A tapasztalt ZS-filmes veteránok szerint a fent említett két mester zen mozijánál nem nagyon létezik…
A kimerülőben lévő Jackie Chan és Jet Li után, a 33 éves Tony Jaa tört a trónra harcművész filmek terén. Kétséget kizáróan életet, új színt hozott magával, hálás is lehet az őt felkaroló Prachya Pinkaew-nek. Ketten elkészítették Jaa két legismertebb filmjét, majd…
A harc mesterének első része tipikusan olyan film volt, minek felesleges folytatást gyártani, elég ha a befejezését megnézzük. De a kanadai rendező, Josef Rusnak nyolc év után elővette a régi címet és főszereplőjét, - kivel két évvel korábban már dolgozott együtt, a szintén…
Wesley Snipes, az egyik favoritom, már jópár alapvetésnek vehető, abszolút élvezhető filmmel rukkolt elő, igaz nem ma. 2005 óta hétből hat filmje egyenesen dvd-n került kiadásra, az Art of War-ral is ezt kellett volna tenni, de két Penge közt nagyobb sikerrel számoltak (és hát,…
Idén kaptunk már harcművész filmet, a blogon belül meg is emlékeztünk a zsánklód és karatekid filmek szellemét idéző Never Back Down-ról, mely az MMA világát járja körbe, több-kevesebb sikerrel, a tipikus amerikaki borítással. Egynek elment. A Redbelt, David Mamet…
Van Damme-mal az élen, a 90-es években fénykorukat élték a harcművészeti filmek. Az imént említett úr, akár évi három filmmel is megajándékozta a telepi "wannabe fájter"-eket. Ma elég nevetséges filmeknek tűnnek, de ki nem akart akkor Kickboxer lenni? Most is emlékszem…