A We Are Marshall-nál már megemlékeztünk a 2006-os év zsúfoltságáról, ami a sportfilmeket érinti. Az Invincible szintén igaz történetet dolgoz fel (így a forgatókönyv is kevésbé unikum, a szokásos klisék megvannak, mondhatni statikus felépítésű, hiteles mondatokkal tele, jól sikerült jellemábrázolással, feleslegbe visszaszoruló szerelmi-szállal), de kevésbé tragikusat, ez egy sikersztori, mi (kritikailag) Ericson Core első rendezése, előtte fa ényképezési munkálatokban vett részt, például, a Samuel L. Jackson nevével tarkított, erősen gyenge 187-ben, Mel Gibson Payback-jében, vagy a közepes értéket épphogy megütő, Daredevil-ben. Wahlberg ekkor csúcson volt, ezévben jött a Departed is, ám utána zuhanórepülésbe kezdett, de maradjunk itt, pár sor erejéig még...
Mint minden sportfilm, főleg az amerikaifocisok esetében, az Invincible is egy megindító, a legnagyobb meseírók műveihez hasonlóan, lélekkel bíró történetet prezentál. A Philadelphia Eagles szenved (egyik kedvenc csapatom; McNabb, Westbrook, Brown, Akers a mostaniak közül például), az új edző, hogy a várost is maga mellé állítsa, nyilt napot tart, így bárki, a megfelelő képeségekkel megáldva, könnyen csapattag lehet. Vince Papale, egy évet játszott a suliban mindössze, mostanában a grundon tolja a srácokkal, közülük magasan kiemelkedik, így mindenki bátorítja, hogy menjen el, próbálja meg, hátha Eagles lesz. Egy 30 éves csaposnak van esélye? Hát persze, ő az egyetlen a városlakók közül, ki bekerül, ám a neheze még hátra van; bent is kell maradni és ez nem könnyű, ha egy egész csapat ellened van kezdetben...
Le sem tagadhatná Ericson, hogy mihez ért még a rendezés mellett. Annyira profi képekkel bombázza látóidegeinket, olyan életteli színekkel és korhű ábrázolással, hogy azt látni kell. Minden porcikájából süt a törődés, próbáltak maximálisan odafigyelni mindenre, igaz, bakik így is akadnak (pl, akkoriban még nem volt bevezetve a free agency, és az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Patale pályafutása során nem szerzett touchdown-t). A film képviselete a felszínen ugyanaz, mint a We Are Marshall-nál, a remény, hogy azt nem szabad halni veszni, de más üzeneteket hordoz magában, hétköznapibb esetekkel, valamint a foci is sokkal inkább előtérben van, mint fent említett riválisánál, e téren le is körözi azt, mert a meccsek, még ha rövidek is, remekül kivitelezettek, látványos, erővel bíró, feszült, a finálé pedig egyenesen feloldozó, passzoló zenékkel és Greenberg személyében stabil kezű vágóval (Amerikai História X, Get Carter, stb).
Ehhez dukál Wahlberg játéka, ki remekül hozza karakterét, persze sokat nem kellett érte tepernie (ha nőtt volna a forgatásra még 20 centit, külsőleg is hozná a formát). Alakítása nem bonyolult, de szerethető, a szokásos, hosszantartó filozofikus szemszúrásából is visszavett, teljes mértékben pozitív teljesítményt nyújtott, még az elsőre furán ható frizurával is (de ugye, az is a kor sajátossága). Wahlberg mellett, Greg Kinnear is jó évet kapott ki, a közönségkedvenc Little Miss Sunshine mellett, itt sem okozott csalódást az edző szerepében. Még Elizabeth Banks kapott fontosabb szerepet, játéka meggyőző volt, bár nem volt sokat színen. Még feltűnik a valódi Papale is, két gyermekével. Egyetlen gondom a művel kapcsolatban, hogy még félórát néztem volna, csak ezért nem nyolcas.
Invincible - Legyőzhetetlen (2006) - 10/7
