Apukám kedvenc filmje. Már ott figyelt a polcon jó ideje, és most hirtelen kedvem lett megnézni. A poszter és a borító azért sejtet valamit, de amúgy semmit sem tudtam róla.
Aztán már a nyitójelenettel magával ragadott a film. Simon and Garfunkel szól, közben Dustin Hoffman-t követi a kamera, amint egy mozgólépcsőn halad. Valahogy olyan jó érzés és kellemes hangulat árad mindenhonnan. A történetről vétek lenne bármit is elárulni, legyen elég annyi, hogy egy fiatal, tapasztalatlan, mama-papa szemefénye srácra kiveti hálóját egy cougar, egy MILF idősebb férjes asszony.
Mike Nichols nem hiába kapta meg a legjobb rendezőnek járó aranyszobrocskát a Diploma előttért. Ügyesen, remek ütemérzékkel építi fel filmjét, mely hol sírva-röhögős (búvárruhás rész), hol elképesztően feszült (Ben rohanása), de legnagyobb részt szívmelengetően feelgood. A sztori izgalmas, fordulatos, és az élményszámba menő színészi teljesítményekkel karöltve szinte észrevétlenül éri el, hogy körömrágva szorítsunk (valószínűsíthetőleg) Ben Braddock-nak. Hoffman zseniálisan alakítja az ügyetlenke kisfiút, majd egy pillanatra sem hiteltelenül változik át igazi hősszerelmessé. Anne Bancroft pedig veszélyesen jó az életunt, férje és házassága elől alkoholba menekülő csábító, Mrs. Robinson szerepében.
A film csúcsjelenete egyértelműen Ben és Mrs. Robinson első hotelszobázása. Tökéletes beállítások, humor, dícséretre méltó késleltetés és pazar vágás.
Nem is kritika ez igazából, sokkal inkább filmfelkeltés, figyelemfelhívás egy hibátlan műre. Egyszerűen nincs mit kritizálni, úgy jó ahogy van. Remekbeszabott kikapcsolódás, fantasztikus filmélmény. 10/10. Nézzétek meg mondjuk egy 2008-as semmit sem nyújtó, az ember lelkének közömbös tucatszar helyett. Nem fogjátok megbánni :)
(azóta is Simon and Garfunkel szól a szobámban)