Egy meglehetősen banális kijelentés következik. Az 1 Pater Sparrow filmje. Tudjuk ezt a plakátról, cikkekből. Amiért mégis megengedem magamnak ezt a mondatot, az a felismerés, hogy nem sok olyan mozit láttam, és főleg magyar gyártmányút, amiben ennyire érezhető egy adott alkotó karaktere. Első nagyjátékfilmjében, polgári nevén Verebes Zoltán (Verebes István fia) nem csak a rendező széket, de a forgatókönyvet és a látványtervet is magáénak mondhatja. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy ez a fajta egyemberesség, nem válik e hátrányára egy produkciónak és bizony az 1 esetében nem cáfolhatunk rá erre.
A történet egy angliai könyvesboltban, záróra után kezdődik, amikor rejtélyes események sora következik be. Először megjelenik egy furcsa idegen, aki egy könyvritkaság után érdeklődik. Ezzel gyakorlatilag egy időben, eltűnik minden könyv a polcokról és helyükre, fehér borítójú, „1” címet viselő művek tömkelege kerül. Eveson, a tulajdonos azonnal a helyszínre hívja a Valóságvédelmi Hivatalt. A nyomozást Phil Pitch vezeti, aki nem hajlandó elfogadni a korábban megjelent fura figura megállapítását, miszerint csoda történt. Az ügynök azt látja a legtisztább megoldásnak, hogy mindenkit, aki az esemény alatt a helyszínen tartózkodott elszállít a VH laborjába, így próbálva meg, racionális magyarázatot találni a történtekre. Eközben az idegen kicsempész egy példányt a boltból, aminek a másolatai elárasztják a világot.
Ettől a ponttól a sztori három, ha nem több (megközelítés kérdése) szálon folytatódik. A gerincet továbbra is a nyomozás adja, de közben kirajzolódik előttünk a könyv tartalma, mely pontos számadatokban közli, hogy mi történik az emberiséggel egy perc alatt, illetve zavarba ejtő utazásokat teszünk az egyes karakterek pszichéjébe is, ezzel ismerve meg a könyv hatásmechanizmusát. A probléma az, hogy az egyes rétegek, egyenként is olyan mennyiségű tartalommal rendelkeznek, hogy azt is nehéz magunkévá tenni. Gyakorlatilag folyamatosan kapjuk az átgondolandó szimbólumokat, tételeket, legyenek azok filozófiai, esztétikai, tudományos, vagy logikai jellegűek és mire az egyiket végigvezetnénk magunkban, már jön a következő. Valahol mindenképp elvesztjük a fonalat, amit éppen a fenti állítás okán, igen nehezen találunk meg újra.
A megértést tovább nehezíti, hogy ez az intellektuális hadjárat, egy igen komoly vizuális orgiába van beágyazva. Annak ellenére, hogy mindössze kettő, érdemben egy helyszín van, elképesztően erős és összetett atmoszférát hozott létre Sparrow. A rideg és szürke betondíszletek között lezajló párbeszédek és pszichedelikus utazások, igazi, amolyan Tarkovszkij-féle sci-fi hangulatot teremtenek. A sokszor esős idő, a nyomozó folyamatos dohányzása, az alapvetően sötét képek, valamint a gyakori narráció, amit mintegy stafétát, adogatnak egymásnak a szereplők, együttesen pedig egy tökéletesen passzentos film noir burkot kerekítnek a groteszk jövőkép köré. A két stílus, egymást erősítve, valamint archív inzertekkel egy meglehetősen szuggesztív és részlet gazdag képi világot hoz létre, melyben igazán könnyedén el tudunk veszni.
Ebbe a kontextusba kerül bele, az elmúlt évek egyik legerősebb magyarországi színész-kombinációja. A pálmát egyértelműen Sinkó László viszi, a titokzatos idegen szerepében. Igazából mér az entré során megvesszük és el is hisszük, hogy Ő mindent tudó, ám közlendőjét rébuszokban közlő titokzatos idegen. Mucsi Zoltán, végre Scherer Péter nélkül, igazi, old school nyomozó figura. A kezdéskor is végletekig nyúzott arca, egy percre sem simul ki, sőt egy idő után már az elképzelhetetlenségig szétcsúszik, ahogy folyamatosan rájön, hogy nem valószínű, hogy bármikor is kideríti mi történt. Mácsai Pál viszonylag régen játszott nagyjátékfilmben, leköti a színigazgatás, azonban amit előad kiváló. Talán néha kicsit teátrális, amit a karaktere, ha nem is követel meg, de elbír. A négyes hölgytagja, Kerekes Vica amellett, hogy folyamatosan gyönyörű, folyamatosan ügyes is, igaz nem sok teret kap a férfiak mellett. Ám annak ellenére, hogy ilyen kvalitások jelennek meg a vásznon, nem beszélhetünk karakterekről. A szereplők, kivéve talán Pitch, mind csak eszközök, díszletek, melyek segítenek e meglehetősen komplex kérdéscsomag kibontásában.
Az 1 elemeit tekintve, zseniális film. A gond az, hogy ezen elemek, mind egy celluloidra vannak felzsúfolva és így elkerülhetetlen, hogy eszünkbe jusson, a „Sokat akar a szarka…” kezdető mondás. Ennek ellenére egyértelműen többször nézhető, elgondolkodtató, jó értelemben véve fárasztó mozi kerekedett belőle. 10/7
