A Pokol Angyalai úgy tűnik manapság fegyverkereskedéssel foglalatoskodnak, s nem különböző hippi fesztiválokon látják el „biztonsággal” a jelen lévőket. A morbid felütés után inkább nézzük meg, hogy Kurt Sutter, mit is volt képes összehozni, melyet már a 2. évad után a Kemény Zsarukhoz hasonlítanak, s kábeles létére rommá ver minden mást, amit megpróbálnak versenyeztetni vele.

Ugye egy motoros klubról van szó, mely illegális fegyver kereskedelemből tartja fenn magát, cserébe viszont kisvárosukat (Charming – ugye milyen beszédes) megóvják mindentől (mexikói, afro-amerikai, kínai, árja drogtól, vesződségtől). A kérdés csupán az, hogy őket ki óvja meg a szövetségiektől, vagy a tőlük is hatalmasabb, jobban játszó erőktől, melyeknek az ő piacukra fáj a foguk.

Az eddig lefutott két évad ezeket a témakört járja körül, azaz míg az elsőben az ATF, addig a másodikban a fehér hatalom próbálkozik be (de persze a nyomozók se mennek túl messzire a várostól) a nem éppen szelíd motorosoknál. Az így megfelelő ütemben és drámaisággal kibontakozó történet, lényegileg az anya klub (mert ugye Charmingban székel a SoA, de leányklubjai és nomádjai szélesen elterülnek a szabadság földjén) köré fonódva mutatja be, hogy szabadságra vágyó nőknek és férfiaknak mi mindent kell tenniük, hogy saját szabályaik szerint élhessenek.

Talán már ebből nyilvánvaló, hogy így az egész szériát áthatja az államok igazi értékeinek igenlésem, s az ezzel járó tragédia, mely elkerülhetetlen a csillagos piros-fehér sávos zászló égisze alatt. Ehhez pedig párosul a családi dráma, mely félreértésekből, elhallgatásokból, gyilkosságból és más utakból kibontakozva teszi teljessé a már egyébként is roppant emberi képet.

Mert minden egyes karakter megalapozott, roppant jól előkészített elő, mozgó, három dimenziós szereplő, akiknek problémái, mindennapjai igaz valószínűleg nagyon távol állnak a sorozat nézőiétől, ám mégis apróságokon keresztül (vagy akár vágyakon, álmokon) képesek azonosulni, a fiúval, akinek gyermekét a kábítószer élvezet miatt már magzat korában majdnem megöli anyja. Az anyával, aki férje halála után új párt választ magának (a legjobb barát, illetve a klub másik alapítója), a tizenévesként elmenekült, s később visszatérő nő történetén keresztül. Melyeket mind egytől egyig zseniálisan hoznak a színészek, akik közül ki kell emelni a Peggy Bundyként mindenki által ismert Katey Sagalt, a Hellboyként és Jeunet elveszett gyermekeit kutató óriásként ismert Ron Perlmant, s a kicsit megboldogult Heath Ledgerre hasonlító főszereplőt, Charlie Hunnamet.

És persze sorolhatnánk így tovább a prospecten keresztül akármelyik tagig, vagy feltűnő nőig, sőt ellenlábasig, hiszen úgy tűnik a castning az eddig lefutott 26 részben nem igazán követett el hibát. Mint ahogy az egész atyja, Sutter sem, aki nem hogy tartani, de könnyedén növelni is képes a színvonalon akár részről-részre (mint most a 2. évad esetében).

Az amerikai tv nézők pedig imádják (szerencsénkre), s így egyértelmű, hogy jövőre újra nyeregbe pattannak a fiak (akiknek bőven lesz rá okuk, hiszen az évadzárás nem lezárta csak tovább bonyolította az eseményeket).

El ne feledkezzünk így a végére a főcímről, mely... inkább nézzétek meg, fantasztikus (persze neten sehol sem találom, de legalább a dal megvan).