Amando de Ossorio neve egyértelműen a lovag zombik mitológiája írta be a horror filmek történetébe, s bár igaz, hogy a spanyol direktor egyetlen alkotás erejéig sem volt képes kitörni a filléres légkör keretei közül, művei mégis dollármilliókat mozgató mozikat képes megszégyeníteni. Mindezt pedig lenyűgöző költőiséggel és roppant jól megkomponált történeteivel teszi, melynek első igazi gyöngyszeme az 1971-es Vakrémület, amiben először szabadulnak a világra teremtményei, a vak lovagok, hogy sötét praktikájukkal a haláluk után is áldozzanak uruknak az alvilág fejedelmének.

Tehát valamikor a 13. században a szent földről visszatérő lovagok magukkal hozzák az egyiptomi uralkodó lángoló keresztjét, s a szertartást, mely örök életet ígér nekik. A szertartás elvégzése után viszont hamar sírokban találják magukat kivájt szemekkel, hiszen a keresztény világ nem visel el egy ilyen daganatot saját testén.

Egy nagy ugrással elérünk a hetvenes évekbe, mikor is egy spanyol fiatalember kirándulni hívja hölgy ismerősét és annak régi internátusbeli barátnőjét. A kissé kusza szerelmi szálak miatt viszont az egyik lány a lovagok erődjében köt ki, hogy az éjszaka folyamán az évszázadok óta tartó szertartás áldozata legyen. A halál hír összekuszálja a másik két ember életét, s nem nyugodhatnak míg fényt nem derítenek az események hátterére.

A templomos esztétika keresztezése a zombi filmes elemekkel kiválóan működik, melyet csak tovább fokoz a hihetetlenül eltalált fő zenei motívum, mely a könnyedén képes a szőrt is felállítani az ember hátán (köszönjük Anton Garcia Abril-nak). De az így megteremtődő légkörön és a gore szerelmeseinek írott jeleneteken (melyek kivitelezés azért hagy némi kivetnivalót maga után) kívül is tartogat egy-két kellemes pillanatot a film.

Rögtön ott a szexualitás, mely nem csupán direkte, fedetlen keblek folytán jelenik meg, hanem a film egyik csúcspontjául szolgáló jelenetben, igazi vizuális költészetbe burkolva bukkan elő (a vonatos, visszatekintős, leszbi jelenet). Illetve persze el lehetne játszani a próbababákkal, ha nem lennének annyira hátérbe szorítva, s nem csupán kellékek lennének, melyek talán az atmoszférához próbálnak hozzá adni valamit (a zombi sétája a piros fényben a babák között igen hatásos).

Mindettől viszont sokkal fontosabb, hogy a film neki megy az egész spanyol kultúrának, hiszen nem csupán a zombi magában hordozott blaszfemitását hangsúlyozza, de mind szexuálisan, mind társadalmilag kikezdi azt. Nem elég neki a leszbikus pár internátusbeli ismerkedése (természetesen egy kereszt alatt), hanem olyan értrendeket is megtámad, melyek megfontolása alapjaiban rengethetnek meg egy vallásos, vagy egyáltalán akármilyen világszemléletet.

Összességében tehát egy nagyon sokrétű alkotásról kell beszélnünk, mely szűkös anyagi helyzetei ellenére képes tökéletesen megfelelni, mind a horror, mind a spanyol filmmel szembeni esetleges elvárásoknak. Ossorio roppant jó érzékkel vegyíti mindezt, s óvatosan helyezi el a nyomokat, melyek esetleg a spanyol viszonyokra utalnak, hogy nagyszerűen egyensúlyozzon a műfajiság és a szerzőiség határvonalán.