Vitának helye nincs. Frank Capra minden idők egyik legnagyobb rendezőzsenije. Ezúttal nem egy társadalomkritikus, hatalomról és felelősségről szóló történettel, vagy a fináléval a legkeményebb arcokat is könnyekre késztető tanulságos mesével, esetleg egy romantikus egymásra találással tesz le az asztalra 110%-os remekművet, hanem szimplán leforgatja egy világhírű színdarab filmváltozatát, és olyan fekete komédiát kerekít belőle, hogy annak még Hitchcock bajos Harry-je is csak távolról jelenthet.
Az Arzén és levendula egyetlen őrült éjszaka krónikája, és kissé ugyan (érthető módon) színpadias jellegű, de egy sóhajtásnyira sem lassító ötvözete a helyzetkomikumnak, a pengeéles morbid humornak, a jó ütemérzékkel adagolt suspensenek, és az épphogy csak ott levő romantikus szálnak. Minden óramű pontossággal működik, az ember végig neveti és izgulja mind a 118 percet.
A karakterek hihetetlenül eltaláltak, fel se lehet sorolni az összes emlékezetes figurát. A remek formában csillogó Cary Grant over the top játéka a produkció mozgatórugója, előle próbálja meg ellopni a showt a kor legnagyszerűbb karakterszínésze, Peter Lorre és az alakításával Boris Karloff előtt tisztelgő (amúgy az egész film is) Raymond Massey duója. De meg lehetne említeni a feleség szerepében a gyönyörű Priscilla Lane-t, aztán a kedves nénikéket, a bolond nagybácsit, vagy a csak is rendőrviccekbe illő közegeket. Minden és mindenki a helyén van.
Ebből a dicshimnuszból talán kiderült, hogy mennyire élveztem a művet. Csak a legnagyobb alkotások tudnak ennyire frissnek hatni még 65 (!!!) év távlatából is. És olyan, de olyan könnyen beszerezhető. Ezt a filmet minden igazi mozibuzinak látnia kell, kötelező darab, hatalmas 10/10.
