Frank Capra idén 70 éves alkotása talán az első insider film, továbbá egyértelműen kijelöli az Élet csodaszéphez vezető utat, és nem mellesleg ez a mű tette igazán nagy hollywood-i sztárrá James Stewartot.
Jefferson Smith (Stewart) egy meg nem nevezett államban éli hétköznapi életét, békésen igazgatva kis cserkész egyesületét. Amikor azonban az állam szenátora elhalálozik, a kormányzó nehéz döntés elé kerül: egyik golyóját az őt pénzelő és támogató sajtómágnás szorongatja, aki nem meglepő módon egy bólogató Jánost szeretne a szenátusba, a másikat pedig a közvélemény ragadja meg, az ő jelöltük mögé sorakozva. Kormányzónk döntésképtelen, ezért a szerencsére és gyerekei javaslatára bízza magát, amikor is Jeff Smith-t küldi Washingtonba, abban a hiszemben, hogy a megszeppent fiú megdolgozása és zsinóron rángatása nem jelenthet komoly feladatot...
Az Élet csodaszéppel való összehasonlítás elkerülhetetlen, na meg hasznos is, hiszen az a jóval ismertebb film. Jeff Smith története nagyban, a legmagasabb szinten meséli el azt a küzdelmet, amit George Bailey saját kisvárosáért vívott. A konklúzió pedig itt is ugyanaz és ugyanolyan szívmelengető: egy ember is érhet el csodát, kitartással igenis meg lehet változtatni a világot. Capra mondjuk nem olyan elképesztően zseniálisan vezényli le a filmet, mint ahogy teszi azt majd 7 évvel később, ezért a giccs-gát bizony át-átszakad néha, főleg a Smith szülővárosába való visszakapcsolások során, de ezt a washingtoni történések és Stewart játéka gyorsan feledteti velünk.
Főhősünk hozza a tőle megszokott magas színvonalú játékot, és a szereplők többsége szerencsére felnő hozzá. Edward Arnold az utálatos és gerinctelen pénzember megtestesítője, Claude Rains (a Casablanca Renault kapitánya) szintén maradandót nyújt a valaha Smith-hez hasonló, ám a becsületesség útjáról régóta letért szenátor szerepében, az izgága titkárnőt-mindenest alakító Jean Arthur olyan eleven, életvidám és gyönyörű, hogy a fene se gondolta róla, hogy majd' 40 éves volt a film elkészültekor (bunkó vagyok, meg geci is).
Az alkotást 11 Oscarra jelölték, ebből végülis csak a legjobb forgatókönyvért járó szobrocskát nyerte el. Bemutatása idején hevesen támadták a politikusok, a washingtoni sajtó egyenesen anti-amerikainak és kommunista barátnak bélyegezte, a premieren résztvevő 45 szenátorból sokan elhagyták a termet, illetve páran be is kiabáltak.
A régi filmek szerelmeseinek kötelező, de mindenki másnak is nyugodtan ajánlható film a Becsületből elégtelen remek rendezővel és fiatal James Stewarttal. 10/9.
