Reiner Wenger (Jürgen Vogel) alias Herr Wenger tanár. Egy német középiskola tanári karának legüdébb színfoltja. Autójában munkába menet Ramones bömböl, mint ahogy trikóján is az együttes neve áll. Természetesen e mentalitás nem csupán a külsőségekben mutatkozik meg, hanem személyisége is messze áll egy a munkakörétől elvárható formától. Talán ezek után nem is kérdéses, hogy imádják a diákok, csüngenek minden szaván.

Az iskola életében egy hétre felborul a szokásos rend, s tanórák helyett különböző projecteket indítanak, melyek ideje alatt meg kellene bizonyosodniuk a fiataloknak, hogy a demokratikus társadalmi, politikai rend a legmegfelelőbb a számukra. A tanár úr természetesen az anarchia „szakosztályt” szeretné gondozó kezei között tudni, de ez nem sikerül. Így nem marad más, mint az autokrácia, melynek bemutatása érdekes keretek között játszódik le.

Tegyük fel, hogy a kiindulási pontban megegyezünk, hogy egy újabb diktatúra Németországban még lokális szinten sem igazán fordulhat elő. Az emberek megtanulták a történelmi leckét, s tudják, hogy bizonyos események nem ismétlődhetnek meg. A hullám (a project neve) viszont mást mutat. Egy hét alatt a kisváros ifjai a Hitlerjugendet megszégyenítő szervezetbe tömörülnek, mely természetesen igazi drámai végkifejlethez vezet.

Az egész indoklásához, s a film narratívájának megértéséhez nem kell messzire mennünk, elég ha felütjük a történelem könyveket a Weimari köztársaság környékén, s némi szociálpszichológiai szemüveggel szemügyre vesszük azokat. Mert van aki kívülálló, szerencsétlen fiúcska (loser), van, aki nem találja helyét, s mintha mások rángatnák marionett testéhez tartozó zsinórjait. Akad olyan is, ki személyében (török bevándorló) nem lehet teljesen része a közösségnek, van aki pedig unalmában, jó dolgában nem tudja mit is kezdjen magával. A szegény, a rendezetlen hátterű és a többi egyértelmű sorsot mindenki hozzá tudja képzelni.

Ezek nagy része összevethető természetesen az említetett történeti kontextussal, az érdekesebb inkább az a két csoport, mely akkor biztosan nem fordult elő, azaz a gazdag unatkozó és a bevándorló. De talán nem is ez a lényeg, hisz e pszichológiai, szociológia alátámasztás nagyon ügyesen van mind technikailag, mind történetileg kipontozva a filmben, de mindezen túlmutat. Ma már persze kicsit snassz lenne arról beszélni, hogy a németek, hogyan néztek szembe múltjukkal (lásd R.A.F., Rudi Dutschke), bár ki tudja.

Ami viszont mégis ide vezethet minket, az a film „megtörtént események alapján” címkéje. Persze különböző megrázó képsorokat felvonultató kísérletek celluloid szalagra rögzítését épp eleget láttunk, de hogy egy igazi Führer nélküli diktatúra alakul ki a vásznon az már nem megszokott. Még ha Dennis Gansel filmje sokszori adaptáció is (valóság - újságcikk - film - könyv - film) a figyelmet mindenképpen megérdemli.

Az eset mába való átültetése viszont az eddigieket egy kicsit megcsavarja, hisz a Harmadik Birodalom helyett az aktualitás kerül hangsúlyba, azaz egy jól működő demokrácia, hogyan fordulhat diktatúrába. De még ettől is eltávolodik, s az egyértelműen kívülálló Herr Wenger személyével teszi fel a kérdést, hogy hogyan is manipulálhat valaki, aki erről nem is tud (személyi kultusz, hogy azért egy kicsit visszakanyarodjunk).

Végül pedig nem marad más, mint a tömeg kérdése (a hullám, mely önmagát gerjesztve elsodor mindent szépségével és fenyegető jellemével), mely alapvetően nem is kérdés, vagy legalább is sokkal messzebbre juthatunk el, hisz a sablonok mögött, melyeket felvázoltunk, ott rejteznek a mozgóképen a hús-vér emberek. S így csupán a katarzis marad, melyet tisztán leolvashatunk a zárképül szolgáló arcról.