Hirdetés

2010. szeptember

A hónap legjobban várt filmje:

Pancser Police (The Other Guys)

Friss kommentek

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Címkék

10/0 (1) 10/0.0 (3) 10/0.5 (1) 10/1 (19) 10/1.5 (3) 10/10 (44) 10/2 (14) 10/2.5 (6) 10/3 (20) 10/3.5 (7) 10/4 (27) 10/4.5 (6) 10/5 (25) 10/5.5 (7) 10/6 (48) 10/6.5 (24) 10/7 (72) 10/7.5 (27) 10/8 (67) 10/8.5 (33) 10/9 (68) 10/9.5 (18) 100 kedvenc film (5) 100 pocsék film (5) 18as karika (1) 1979 (1) 1982 (3) 2002 (1) 2003 (2) 2004 (4) 2005 (9) 2006 (19) 2007 (56) 2008 (147) 2009 (89) 2010 (21) 70es évek (4) 80as évek (17) 9 (1) 9/10 (1) 90es évek (12) adaptáció (1) ajánló (11) ajánló/ (1) akció (119) animációs (31) anime (4) australian open (2) ázsia (7) az ev lemezei (1) bábfilm (1) belga (1) bergman (1) bűnügyi (5) butler (1) cannes (2) casting (2) cinepécs (1) coen (1) comingsoon (9) cyberpunk (1) dán (5) díjátadó (1) dínós (1) dokumentum (5) dráma (164) drogos (1) dvd kritika (1) elemzés (2) életrajzi (3) előzetes (19) énblog (4) erős idegzetűeknek (1) erotikus (1) etc (1) exploitation (1) fantasy (17) fasság (1) február (1) felhúzós (1) fesztivál (3) film (537) filmdzsungel (1) film noir (5) fincher (1) firth (1) foci (9) francia (12) friday night lights (4) friss (4) gagyi (3) gála (2) gépház (36) gilliam (1) guy (1) gyu (1) háborús (14) harcművész (8) harry potter (1) hayao miyazaki (1) hellókarácsony (1) hellokarácsony (2) himym (3) hírek (1) holmes (1) horror (118) hp (1) hps (1) ingyen (2) iszonyatjó (1) james bond (2) jean (1) kaland (24) karácsony (3) karrier (2) katasztrófa (5) kedvcsinalo (1) képregény (5) képregényfilm (23) klasszikus (3) klub (1) könyv (7) középszar (1) közvetítés (1) krimi (28) kritika (507) különvélemény (1) lehúzós (2) live (2) liveblog (1) magyar (12) magyarországon nem forgalmazott (1) májkülbéj (1) meg ne nézd (7) mese (1) mix (1) moore (1) moveast (1) moziba ne (1) moziünnep (2) mtv (1) muse (1) musical (6) napjaink (3) negyedik évad (1) nickelback (1) nolan (1) norvég (1) nosztalgia (1) oscar (3) park (1) peckinpah (4) polanski (1) poszt apokaliptikus (1) premier (1) radio (9) remake (7) reno (1) reznor (1) ritchie (1) road movie (3) robertdowneyjr (1) rob reiner (1) rodriguez (3) romantikus (55) romero (6) rövid (1) rövidfilm (6) sci fi (71) sorkin (1) sorozat (14) south park (6) spanyol (5) sport (9) svéd (1) szar (2) szatíra (2) szavazás (1) széria (1) szörnyfilm (6) tarantino (5) témázós (1) tenisz (3) tévé (12) thriller (72) tim burton (1) tom cruise (7) toplista (14) történelmi (3) trailer (5) trash (4) twitter (2) überszar (30) v (1) vámpír (7) vendégblogger (17) vendégposzt (1) video (1) videójáték (4) videoklip (15) vígjáték (110) wááá (1) western (18) woody allen (1) wuxia (1) zene (67) zen film (2) zombi (8) Sok címke

Mindenki számít!

NetworkedBlogs

Oldboy (2003) elemzés

2010.06.10. 17:20 - mAri

9 komment

A 2003-as Oldboy forgatókönyvének alapját az azonos című, nyolc kötetből álló manga (1996-1998) szolgáltatta, amit Garon Tsuchiya írt, és Nobuaki Minegishi illusztrált. 2005-ben az angol Dark Horse Comics megvásárolta a kötetek angol nyelvű fordításának jogait, így juthatott el több ország olvasóihoz is a képregény.

A szórakozott, gyakran mások életét megkeserítő, problémás figura, Oh Dae-su egy nap részegen köt ki a rendőrségen, ahonnan barátja hozza ki. Miután kiérnek az utcára a férfi utolsó képe egy, az arcát esernyővel eltakaró alak sziluettje, majd minden elsötétül. Ekkor veszi kezdetét a 15 évnyi fogság egy zárt, egy légteres speciális szállodai szobában, ahol az egyetlen kapcsolatot az óraként, iskolaként, sőt egyetlen szerelemként funkcionáló televízió jelenti a külvilággal. Többek közt főhősünk a „beszélő doboz” által tudja meg, hogy feleségét megölték és ő az első számú gyanúsított. 15 év alatt sikerül kiismernie fogvatartói szokásait (ha megszólal a zene, altató gázt juttatnak a szobába, hogy a „páciens” biztosan nyugalmi állapotba kerüljön, így megkönnyítve a takarítás, és az egyén karbantartásának munkálatait). Mégis, mikor már csak másfél hónapra van gondosan előkészített szabadulásától, egy nő jelenik meg a szobájában, aki egy zöldellő rétre teleportálja hipnotikus állapotában. A hirtelen jött szabadulást, és a friss levegőt lassan megszokva, Oh Dae-su agyában ég a bosszú gondolata, a több évnyi szenvedés, és magány hozadékaként felgyülemlő harag, s egyértelművé válik, hogy csak a végső leszámolás után lesz képes újra békét találni a földön.

Park főképp dél-koreai helyszíneken forgatott (Busan, Szöul), de a havas jeleneteket Új-Zéland vadregényes tájain vették fel. A szálloda folyosóján megejtett epikus és heroikus küzdelem, a kalapácsos főszereplő és a több tucatnyi ellenfél között tökéletes, vágatlan felvételéhez 3 forgatási napra volt szüksége a stábnak. A két órás filmben csak kétszer alkalmaztak számítógépes trükköt. A már előbb említett egy snittes jelenet végén az Oh Dae-su hátába állított kés, és a testében is lakozó képzelt hangyák megjelenítésében hívták segítségül az efféle technikát. Nehéz viszont elképzelni, hogy az Oh Dae-su-t játszó Choi Min-sik valóban megette a még elő polipot, amit nem egyszer meg is kellett ismételnie. Érdekesség, hogy Kelet-Ázsiában nem furcsaság a különböző éttermekben, hogy az étlapon élő polipok is szerepelnek, és sannakji-nak hívják.

Nem csak hazájában, de nyugaton is elnyerte a kritikusok kegyeit és támogatását. A Rotten Tomatoes-on a kritikusok 81%-a kedvelte, a Metacritic honlapján pedig 100-ból 74 ponton áll (szintén kritikusok/újságok által adott pontszámok alapján). Csak Dél-Koreában 3,132,000 moziba járó volt kíváncsi a filmre, így megjelenésének évében az ötödik leglátogatottabb film volt hazájában, a minden idők nemzeti filmes bevételek között a 41. helyet foglalta el. Világszerte 14,980,005 $-nyi bevételt hozott.

Mondhatni, hogy a 2003-as, a szakmában fontos filmfesztiválokon mindig jelen volt a versenyfilmek között. Igaz, az Arany Pálmáról lecsúszott, de Park vihette haza Cannes-ból a második legfontosabb, azaz a zsűri díját. A 2004-es British Independent Film Awards-on a legjobb idegen nyelvű filmért, hazája fesztiválján pedig a legjobb rendezésért/férfi főszereplőért/vágásért/zenéért/világításért járó díjat sikerül megszereznie.

Jo Yeong-Wook készítette a film zenéjét, mely nem csak, hogy kíséri a képek és történet adta hangulatvilágot, hanem szinte önmaga tudná elmesélni az egészet, hol lágy, hol pedig kissé hátborzongatóan nyugtalanító vonós és zongora témáival. Érdekesség, hogy mindegyik dal egy film címéről kapta a nevét, a legtöbbjük különböző film noir-okról (Kifulladásig, Point Black etc.).

A mű központi kérdése, mint a trilógia minden darabjának, a bosszúéhes ember, személyes hadjáratának indokolhatóságának megkérdőjelezése, és az általa másokra kiszabott büntetés mértéke. Ki és miért érdemelhet ki ennyi szenvedést, és hogy lehet valaki ily mértékű gyűlölet tárgya?

Azt gondolom, Park egyértelműen állást foglal a felmerülő kérdésekben. Woo-jin Lee karakterét tekinthetjük a rendező szócsöveként is: egyrészt ő mondja ki azokat a kulcsmondatokat, melyek meghatározzák az ember, az élet és bűnhődés szerepének mértékét a filmben, másrészt (ami jobban alá van támasztva) az a tény, hogy ő irányít mindent. Ahogy Park a kisképernyőn nézte, amit az általa instruált operatőr és színész csapat alkot szervezetten a kamera előtt, és a mögött, úgy Lee is szinte bábmesterként tevékenykedik a hajszál vékony damilon függő életek fölött, így megrendezve saját kis mini – ha úgy tetszik – görög drámáját, melynek ő is tevékeny résztvevője. Nincs egy lépés sem, melyet ne tudna előre, hiszen ő az egyetlen, akinek a kezei között összegabalyodás nélkül, tisztán futnak össze a szálak. Számomra a film fő konklúzióját, vezető gondolatát is ő fogalmazza meg: „Mindegy, hogy homokszem vagy kőszikla, a vízben ugyanúgy elsüllyed.”. Számára teljesen mindegy, hogy gyilkosságról, vagy egy rosszindulatú pletyka beindításáról beszélünk, mindkettő bűnnek számít, és hiába nem hozható a kettő egy szintre, mégsem különbözteti meg őket, hasonló elbírálást érdemel mindkettő. A hollywood-i stílussal ellentétben, Park munkájában az a legszebb, hogy ezeket az úgy nevezett szabályokat Lee nem csak a többi emberre, vagy Oh Dae-su-ra vetíti ki, hanem saját magát is aláveti ennek az elvnek. Itt ütközik ki leginkább a nyugati és keleti kultúra közti tapintható különbség. Felkínálja a lehetőséget Oh Dae-su-nak a kutatásra, az emlékeinek felelevenítésére, persze korlátokon belül. Hősünk pedig a haragtól teljesen elvakultan keresi ezeket az apró információ morzsákat, például ahhoz, hogy beazonosíthassa azt az épületet, ahol az elmúlt 15 évet töltötte, végig kóstolja a város összes sárkányos nevű éttermének (melyből nem egy, és nem kettő akad) falatkáit, mely ez alatt az idő alatt az egyetlen tápforrást jelentette számára.

A bosszú rossz tanácsadó, szokták mondani, és ez az örök igazság az Oldboy-t is átjárja. Persze, jót tesz a megsértett, megalázott, szétdúlt alanynak, hogy végre nem ő az áldozat, de ez gondolkodás legtöbbször visszaüt (ha úgy tetszik, nevezhetjük karmának). Oh Dae-su is kénytelen újból, és újból áttörni ugyanazokat az akadályokat addig a percig, míg végre megérti (egyébként nem túl fajsúlyosként tartott) bűnének súlyát, és képes önmagát is megcsonkolni azért (tegyük hozzá kissé önző okokból is), hogy ennek a régmúlt hibának ne legyen még több fájdalom a hozadéka.

Persze nem kevés fájdalmas jelenetet láthat a kedves néző, melyek bemutatják a bosszú igazi, véres arcát. Például legelsőnek mondható áldozatánál Oh Dae-su a kalapáccsal való, érzéstelenítés nélküli foghúzást tartja a legmegfelelőbb vallatási eszköznek (melynek véres valójára a szeánsz elején még fehér, majd nem sokkal később már a vérző ínytől teljesen vörös anyagdarabbal mutat rá a rendező), de nem sokkal később emiatt az előbb szenvedőként résztvevő fél egy csapásra szerepet cserél Oh Dae-su-val, és a szemet szemért, vagyis a fogat fogért elvet alkalmazná, de főhősünk szerencsésen megússza a kalandot. E miatt a jelenet miatt és a Virignia Tech mészárlás gyilkosa, Seung-Hui Cho az egyik filmbéli kockára hajazó képe miatt azonosítja a sajtó és a nézőközönség is ezzel a kalapácsos, önmagából nyers erőszakot sugárzó Oh Dae-su képével a filmet, ami nem hiba, de azt gondolom elég nagy tévedés.

A legfontosabb darabkája a filmnek minden bizonnyal a főszereplő, Oh Dae-su karaktere, és jellemfejlődése (Choi Min-sik hat hétig edzett a szerep kedvéért, és jórészt maga csinálta kaszkadőr mutatványát). Igen, biztosan beszélhetünk fejlődésről, csak nem épp pozitív irányban. Eredetileg egy életvidám, kötözködős, nagyvilági férfi volt, ebből alakult át a súlyos 15 év teljes magányában, a külvilágtól, emberi érintéstől és szótól elzárva, a fogság alatt egy majdnem teljesen érzéketlen ösztönlénnyé, amiért senki sem hibáztathatja. A rendező több inspiráló tényezővel is megosztja az érdeklődőt, a nemrég kiadott, hat lemezes Bosszú trilógia DVD egyik extráján. Többek közt Monte Cristo grófjához hasonlítja Oh Dae-su-t, aki szintén ártatlanul raboskodott hosszú időn keresztül, s bosszút forralva jutott ki cseles módon a börtönből. Ez viszont egy lényeges különbség kettejük között: míg a gróf képes volt saját sorsát irányítani, addig a mi rabunk csak próbálta, megvoltak az elképzelései, de végig biztos volt, hogy valaki előtte jár, és már megtette azokat a bizonyos lépéseket. A másik híres karakter, akihez saját figuráját hasonlítja, az ember által alkotott szörny, Frankenstein. Mindketten önzőek, ahogy már az előbb is írtam érzéketlen szörnyek, akiket csak saját bosszúszomjuk és a velük szembe kerülő szerencsétlenek ellehetetlenítése éltet és visz előre a történet folyamán. Pont az állatias vonal miatt gondolkozott egy ideig Park a Vadállat munkacímen is, de elvetette, és meghagyta az eredeti mangás címét.

Ami még érdekessé teszi Oh Dae-su-t, és ugyanez a tulajdonság az ifjú Mido-t is, az a túlzott naivság, a hipnózisra való érzékenység, és fogékonyság. Hiszen puszta, kettős hipnózis útján hoz létre – mondhatni laboratóriumi körülmények közt, és eszközökkel – szerelmet két egymásnak életük e szakaszában teljesen ismeretlen férfi és nő között Lee. Mind tudjuk, hogy a szerelem, vagy a szeretet bármely fajtája olyan érzés, érzelmek halmaza, melyet nem lehet pusztán rábeszéléssel kialakítani a másik felé, lényeges, hogy mindkét fél kötődni tudjon a másikhoz, ezáltal társas kapcsolatot létrehozva. Azt gondolom, két másik embert hiába is vetettek volna alá bármiféle hipnózisnak, vagy egyéb mágiának, nem estek volna bele abba a csapdába, amibe itt Oh Dae-su és Mido egy pillanat alatt. Valószínűleg a családi kapcsolat, és hasonló személyiségjegyek, tulajdonságok (hiszen apáról és lányáról beszélünk) tették realitássá azt, amit ép eszű ember el sem mer képzelni.

Oh Dae-su bármennyire is egy erős harcos benyomását kelti, mégis van egy óriási gyengéje: a nők. Ahogy Lee többször is említi a film során, Oh Dae-su nem képes egyetlen nőre sem figyelmi, és vigyázni. Szereti, és óvná őket, ugyanakkor nem bízik már meg bennük sem (jelen esetben Mido-ban). Persze újra és újra rá kell jönnie, hogy Mido az egyetlen még tiszta lelkű élőlény a világon, ezt a gondolatot támasztja alá gyönyörűen az utolsó kép, amikor a tejfehér, még szűz hóval borított erdőben állva ölelik át egymást, s az csúf igazság ellenére Mido csak ennyit mond a férfinak: „Szeretlek, Oh Dae-su.”

Ha már a kettejük szerelménél tartunk, egyértelműen nem lehet kihagyni a műben több ponton is fellelhető, „görög dráma” motívumokat és szálakat. Tanúi lehetünk két testvér, és egy apa-lánya szerelmi kapcsolatnak is, amin szerintem első hallásra mindenki megbotránkozik, viszont a film alatt kapott információ csokor, és a szerelemről alkotott furcsa tézise hallatán elbizonytalanodik az ember. Ismét Lee mondja ki azt, amit szerintem ember nem mer a világon, és tényleg botrányosnak gondolhatnánk, de a szerelem és a szeretet lényegét írja körül benne: „ A húgommal szerettük egymást, pedig mindent tudtunk. Ti nem vagytok képesek erre?”

„Ha egyedül vagy, akkor látsz hangyákat. Ahány magányos embert ismertem, mind hallucinált hangyákról. Ráakartam jönni miért. A hangyák társas lényeg, szerintem a magányos emberek ezért gondolnak hangyákra.” Mido gondolatai a hangyákkal kapcsolatban helytállónak mondhatóak a film kapcsán. Oh Dae-su a rabság rosszabb pillanataiban látja őket, ahogy bőre alól kibújnak, majd ellepik egész testét, és felemészti a magány által generált félelem. Mido bár ezután a mondat után tagadja, hogy ő valaha is képzelődött volna ezekkel az apró rovarokkal, a következő bevágással totálisan megcáfolja hősét a film: egy üresnek tűnő metró kocsiban a lány könnyel áztatott finom arcának tekintete megakad egy pillanatra a kocsi túlsó végében ülő óriás hangyán, majd olyan mérhetetlenül fájdalmas arccal néz ránk a kamera lencséjén keresztül, hogy kénytelenek vagyunk mi is átérezni, ezzel együtt átvállalni bánatának egy darabkáját.

Képi világát tekintve szintén egyedülállóan kreatív az Oldboy. Igaz, korábbi filmjeihez képest Park már többször használ benne hollywoodi elemeket, de ezek egyáltalán nem ütnek el a film stílusától (kalapács jelenet, a kalapács útjának bevonalazásával, majd a cél elérésekor a kassza hangja etc.). A film 80%-ában közeli képekkel operál, ha nagyon figyelünk, akár láthatjuk hőseink gondolatait is az arcuk apró pólusaira írva. Ezzel a húzással nem csak alátámasztja a főhős által csak „tágasabb börtönnek” nevezett világképét, hanem sokkal személyesebbé teszi számunkra ezt a 120 percet elfelejthetetlen képkivágásaival és komponálásával. Én eleve bolondulok a kép a képben megoldásokért, itt is találunk egy, a mai világban tökéletesen működő példát is (a képen látjuk a számítógép képernyőjét, melynek chat ablakának kis képernyőjén látjuk az éppen beszélő Mido-t, aki ezáltal a kompozíció által a néző is egyben). Ha a legjobb jelenetet kellene megnevezni minden bizonnyal kettőt mondanék. Az első a már fentebb is említett folyosó szín, a második (és személyes kedvencem) a Penthouse-ban játszódó, körülbelül 24 perces leleplező jelenet, ahol végre szemtől szemben áll egymással a két megsértett férfi.

Még van egy apróság, amit meg kell, hogy említsek, ez pedig a dél-koreai kultúrának a jelenléte minden egyes celluloid kockán. Egyszerűen érzi az ember azt a világot, a keleti kultúra legtöbb attribútuma megjelenik a film különböző jeleneteiben. A nagyváros óriási lakóházakkal, a zebrákon átkelő tömeg, vagy a műanyag gyöngyfüggönyös kis kifőzdék az evőpálcikáikkal.

Precízen megírt, és körvonalazott karakterek, érthető, mégis meglepő történetvezetés, hangulatos, és egymást kiegészítő képi és hangi világ, egy tökéletesen abszurd történet, briliáns színészi alakítások, szemgyönyörködtető vágómunka, és giccsmentes, parádés rendezés. Ez az Oldboy Chan-wook Park-tól. 

A bejegyzés trackback címe:

https://halfpecssquad.blog.hu/api/trackback/id/tr472071943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2010.06.11. 08:29:22

Profi cikk, ez volt beadva a suliban is (vagy ez csak egy részlete).
A film nekem egyik top-30as filmek egyike (10/10) és az írás is nagyon jó, gratula!

mAri · http://tivobitchez.blog.hu/ 2010.06.11. 10:40:35

Ez csak az elemzés része, előtte Park munkásságáról és a trilógiáról írtam néhány oldalt.
Köszi szépen, örülök, hogy tetszett :)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.06.13. 12:11:48

Végre újra érdekes cikk van nálatok. Mostanában hanyagoljátok a blog-ot. :)

balukaaaa teh master · http://gothic-risen.blog.hu/ 2010.06.23. 21:12:30

@Zsoca87:
jaja, folyton csak a rádiózás, amit én nem követek. tessenek csak visszaülni a gép elé izzadni szerkesztő urak!!!

mAri · http://tivobitchez.blog.hu/ 2010.06.23. 22:27:54

@balukaaaa teh master: és hölgy. köszönöm. én megpróbálok azért gyakrabban jelentkezni, de már semmit sem merek ígérni.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.06.25. 02:12:48

Imádom ezt a filmet. A legjobb. A kritika meg szintúgy.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.06.25. 02:16:31

Volt szerencsém beszélgetni több koreai diákkal, és ők mesélték, hogy az élő polipevés afféle "macsós" dolog, így vagiznak a srácok, hogy ki meri megenni... A lányoknak pedig szépen felkockázzák... :)

Benyo513 2010.07.29. 00:39:46

Egyik kedvencem a film. Főleg hogy akkoriban még nem néztem annyi animét mint most így nem ismertem a történetmesélési formát.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.08.21. 13:43:16

Egyébként meg a polipevéssel kapcsolatban itt van pár Behind the Scenes részlet

www.youtube.com/watch?v=lv_OxuZzIxY&feature=related

Szegény Oh-Desut játszó színész, nem irigylem :D


süti beállítások módosítása