E filmje Richard Kelly-nek tipikus példája annak a kategóriának, amit sznobság imádni és divat utálni. A zseniális Donnie Darko szülőatyja nem csoda, hogy merészebb produkcióba kezdett, nem is nézték jó szemmel Cannes-ban, ahol konkrétan kifütyülték az alkotást apucival egyetemben.
A Southland Tales egy olyan tripre kalauzol minket, amit feltételezhetően valamely szintetikus anyag hatása alatt, könnyebben megért, vagy inkább befogad az utazó. Hisz nem más ez mint egy (mostmár végképp) megfejthetetlen zseni fejében fogant gondolatok, látszólagos kohézió nélküli masszája, amit talán csak maga a szerző ért maximálisan, így nem is törekedik szájbarágásra, a néző totális felvilágosítására... vagy mégis, csak az emberi öntudat, a mindenek előtt álló büszkeség nem képes elfogadtatni Kelly szemtelenségét?
De miről is van szó tulajdonképpen? Szavakba önteni nehéz (így ezt az írást is összehozni, ha hasonlóan érthetetlen lesz első olvasatra, mint a film, az már jó jel), olyan ez, mint például a szex; ki kell próbálni. Mert egyrészt nehezen összefoglalható a családfaként burjánzó cselekmény, másrészt, leírva - kedvenc neológusunk szavaival élve - akkora böszmeségnek tűnhet, hogy a kívánt nézőszám fele, már kukába is hajítja, a már itthon is (A káosz birodalma címen) megjelent DVD-t. De ha címszavakban megpróbálnánk, tökéletesen helytállna a (szerintem nem túl jó) magyar cím. Harmadik Világháború, Nagy Testvér, alternatív energiaforrások, neo-marxista csoportok, személyiségzavarok, megduplázódott rendőrtiszt, belassuló Föld, éneklő veterán és még a végtelenségig tartó sor, mi egyenesen a világ végét jelenti.
Persze a kép tisztább valamivel, amint elolvastuk a film előzményeit feltáró képregényt, e mondat kínos tartalma pedig az, hogy egyáltalán szükség volt rá. No, nem bánom én, hogy elkészült, csak fájó, hogy így tennének szert a cím égisze alatt több pénzre (pedig gondolhatjuk, hogy Kelly szemhéjei nem egy ordas nagy dollár jelet rejtenek).
A Southland Tales valójában a Biblia vásznon való manifesztációja a huszonegyedik században, és talán ez az egyetlen triviális dolog a filmben, köszönhetjük ezt a mesterlövészállásból figyelő Justin Timberlake narrálásának. A szüzsé alapján a műfaj gyakorlatilag behatárolhatatlan. Sci-fi, szatíra, dráma, vígjáték, csipetnyi akció, musical elemekkel meghintve. Ami igazán érdekes és izgalmas, az a fabula, a felszínről induló fúrás, a felmerülő kérdések, a milliónyi szimbólum értelmezése, a hangulat-tengerben való megmártózás, minden egyes újabb megfejtés örömteli fogadása. Mert Kelly aztán tényleg nem adja könnyen magát, inkább csak mutat és nem mond... Illetve, kimondja ő a dolgokat elég kritikusan, nyilván ez sem tetszett honfitársainak, ám a néző nem feltétlen Kelly társadalomról, Amerikáról alkotott véleményére kiváncsi (vagy de).
De ha már csak mutatni képes, akkor nem fogja vissza magát. Jóval grandiózusabb, szerteágazóbb, nagyobb teret kívánó mű ez, mint a Donnie Darko, de mégis a Southland Tales csak kisöcsi lehet Kelly klasszikusa mellett, hisz amíg itt Christopher Lamber lebegő jégkrémes kocsijáról becstelenítik meg a kapitalista világot egy rakétavetővel, addig Donnie az univerzumot mentette meg. Persze a rokonság felismerhető, nemcsak az apokalipszis körüljárása végett, hanem a maroknyi "homázs" jelenet miatt is.
Fejtegetni felesleges a filmet, ha nem ragad el, nem érted meg huszadik nézésre se, és ha első alkalommal sem fogtad fel, huszadikra sem fogod (amolyan one way ticket). Például, hogy miért úgy játszottak a színészek ahogy. Hisz számukra csupán egyetlen instrukció volt: játssz szarul (vagy ahogy szoktál). Ennek ellenére Dwayne Johnson egyszerűen remek, talán élete alakítását nyújtja. A többiek szintén szórakoztatóak, Sarah Michelle Gellar, Seann William Scott, Bai Ling, John Lovitz, Christopher Lambert, tonnányi mellékszereplő és tán' a film legemlékezetesebb jelenetét jegyző, Justin Timberlake, aki összevérezve, beállva mókázik egy rakat nővérkével a The Killers 'All These Things That I've Done' című slágerére. De aki nem látta, annak most sokat beszéltem és keveset mondtam, szóval nézzétek meg minél többen, mert remekmű ez kérem alássan, az egyetlen pont pedig azért kerül levonásra, mert jóból is megárt a sok, hiába vágott ki félórát Kelly. 10/9 A film ismeretében pedig nevessünk egy jót az origó cikkjén.
„Mert így ér véget a világ, nem nyűszítéssel, hanem bummal”
