dzsoni:
Akkor fussuk le gyorsan a megszokott köröket... Az Antikrisztus a dán, magát istennek valló Lars von Trier legújabb filmje, amely - természetesen - botrányfilmre sikeredett, Cannes-ban inkább gyűlölték, mint nem (érdekes, a skandináv kritikusok imádták...) és közönségét is erősen megosztja. Kétségtelen, az északi filmgyártás egyre jelentősebb szerephez jut, igaz ezt nem feltétlen jó filmekkel teszi és, bár a rendező munkájába belemagyarázhatunk millió meg egy megfejtést (not), csak azért, hogy sznobizmussal álcázzuk dilettáns mivoltunk - ahogy Trier (költői túlzással élve) -, értelmezések helyett taglaljuk mi baj, eme kamuflázsnak gúnyolható énmaj'csakazéris' alibizéssel.
Ha a talponállóban a pultoslány megkérdezné mi bajom a filmmel és csak két szó jönne a számra, minden bizonnyal azt felelném; hogy szar, dugjunk már, nem tudom. Mert, ha külön-külön vizslatjuk a film elemeit (úgymint az alakítások, látvány, stb.) akkor csak jót regélhetnénk, a polgárpukkasztás ellenére is. Jah, mer' hogy az van az első percektől kezdve. Trier szeretettel mutogatja premierplánba falloszok és csiklók különféle vérgőzös pozíciókban történő szekálását (és lassan elhiszem, hogy valóban ez az egyetlen igazán említésre érdemes pontja a filmnek), de ez legyen a legkisebb gond a modern filmkészítésben, elvégre a pornót sem cenzúrázva nézzük (jobb helyeken). Itt a probléma Trier arroganciájából fakad, hiszen tud ő, láthattuk most, a fejezetekre osztott Antikrisztus esetében is, de ez feltünőbb lenne, ha tehetsége alázattal párosulna.
Látjuk Trier szándékosságát, mindent direkt csinált, kezdve a stilizáltnak koránt sem nevezhető, az esztétika minden elemét kielégítő prologussal, az olykor, műveszfilmektől is szokatlan lassúságával, a mindenféle dinamikát nélkülőző vágással, a képünkbe tolt szimbólumrendszerével, stb. Azt is hihetnénk, hogy hibái is tudatosak - mely, normális esetben anomáliának tűnhetne, de Triertől minden kitelik. Egyébként egy depresszió eredménye a film, Trier embergyűlölete mellett ezt is érezni, érthetőbb is öncélúsága, sovinizmusa.
Ama érzéseinek köszönheti, hogy nem nevezném jó filmnek, annak ellenére, hogy tele van jó dolgokkal. De ha már Trier sem szereti az embereket, mi hogyan szeressük meg hőseit? Mert a gyermeküket gyászoló, a természetbe elvonuló Willem Dafoe és Charlotte Gainsbourg alkotta párban semmi szeretnivaló nincs, a néző nem érezhet kötődést egyik iránt sem, csak gyűlőlni tudja őket, de nagyon, ha egyáltalán teret enged szentimentalista énjének. A két főre írt dialógusok is borzalmasak helyenként, operatőrünk is olykor zavaróan agresszív módon fókuszál színészeinkre. Akik egybként karakterük silánysága ellenére remekeltek, Dafoe szerepe roppant üres, mégis, talán karizmatikussága miatt nagyon erősen színen van, Gainsbourg pedig nem véletlen nyert Arany Pálmát. Végül, a lehető legobjektívabb pontszámot fogja kapni, mert tele van jó jelenetekkel ( pl, a hipnózis a vonaton, maga a prológus), a színészek is brillíroznak, csupán Trier az, aki nem kérdez ,nem válaszol, éretlen is maradt. 10/5
paulkemp:
A gyerek meghal miközben anyunak orgazmusa van, én meg tolom a bablevest, persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy Lars von Trier elfáradt volna, de az biztos, hogy az én szemem számára (legalábbis a meg nem akadó kanál robotolásából) már (vagy sokkal inkább még) nem jelent semmit a direktorúr próbálkozása. Ja egyébként volt már vaginába hatoló fallosz az első percben, szóval végül is minden rendben.
S igen, valami szénsavas nedűt is hörpintek miközben fekete-fehér túlesztétizált képsorok közepette elkezdődik egy különös utazás. Visszatérés Édenbe, vagy valami ilyesmi. Még egy jó slasher horror is megirigyelné, amit a szimbolikus Ádámunk és Évánk művel az erdei kunyhóban, de persze mindez lényegtelen, hiszen csak pukkasztunk, s a háttérben húzódó emberi természet feltárása okoz itt igazi fejtörést.
Vagy persze boszorkány, antikrisztus, őrült nő vagy csupán a saját biológiája ellen harcoló értelmiségi, aki megroppan a morális és tudományos terhek súlya alatt. Szép látvány szó se róla, már ha nem a történéseket csupán az esztétikumot figyeljük. Meg ugye ágas-bogas fák, melyek egybe olvadva a csillagokkal teremtik meg a környezet párhuzamát szereplőink neuron rendszerével. Mert igen a gonoszság nem csak egy valakiben lakozik, hanem mind a kettőjükben (vagy egyikükben sem).
De, hogy az északi rendező mit is akar? Semmit, vagy mindent. Nem lehet csak okoskodni a mindent elemésztő képek mögött, de nem elég a kép dícsérete, hisz hozzá párosul Willem Dafoe (Krisztus után itt ez már gyerek játék) Charlotte Gainsbourg, akik simán veszik a magasra helyezett lécet.
Aztán meg ugye jön a fordulat, vagyis a magyarázat, mi szakítja el a már meggyengült cérnát végleg, s nem marad más, csak az égetés, meg ugye a psziché aljának felszínre törése, genetikus emlékezet, vagy valami ilyesmi, s máris sorjáznak a többiek: kösz már, hogy magadra vetted az összes bűnt, amit ellenünk elkövettek, csak akkor azt tudnám miért anti?... 10/8
madcows:
Akkor a edemem véleménye után azt hiszem, kötelező valami kis csak dícsérőt is írni paulkemp írása mellé. Szóval ez is pro lesz a kontra mellé. Szerintem ugyanis ez a film jó. Bár megtekintés után el kellett telnie egy-két napnak, míg ezt beláttam, és megemésztettem a látottakat, addig viszont nem tudtam hova tenni az élményt.
Ami különösen tetszett, az Trier mester hozzáállása. Az Antikrisztus spontán, zsigerből jön, mindenféle megeröltetés és erölködés nélkül. A dán mester szokásához híven szart az elvárásokra. Az elején gyönyörüen fényképezett lélegzetelállító képsorok, majd egy törés, és az egész átvált gyenge, már-már amatör kézikamerázásra rengeteg beremegéssel, ráadásul az első fejezetben a vágás nagyon amatör. Aztán ahogy haladunk, a vágás egyre jobb lesz, folyamatosan javul, aztán valahol a második fejezetnél már egyenesen zseniális.
Az alakítások méltatva voltak már, így én csak a híres francia zenész, Serge Gainsbourg nem kevésbé tehetséges, ám eddig nem nagyon ismert lányát (I'm Not There-ben ismertem én meg) méltatnám. Nem kis alázatot mutat a szakma iránt (az egyik jelenetben konkrétan egy faszt ver ki módszeresen előtte egy másik értelemben is :D), ugyanakkor fantasztikus alakítást nyújt. Ezek után érdemes lesz odafigyelni rá (zenei téren is, most jelent meg az új albuma, az IRM, hallgassátok, mert jó :P - egyébként szép lány, itt pont nem, nincs jól fényképezve :P). Dafoe pedig Dafoe, csuklóból eljátsza.
Az Antichrist egy botrányfilm, így elkerülhetetlen az összehasonlítás más botrányfilmekkel, mint mondjuk a Visszafordíthatatlan (vagy a Salo, de azt még nem láttam :P). Az ilyen filmeknél mindig fontos kérdés, hogy az erőszakos jelenetek mennyire szolgálják a film értékét. Persze Noé úgy fogott hozzá filmjéhez, hogy ő most durvábbat fog készíteni, mint a Salo, de ha nem lennének benne azok a bizonyos jelenetek, akkor egy marha átlagos film lenne az Irreversible. Itt is ugyanez a helyzet, kellettek ezek bele, és jók voltak benne, még ha nagyon öncélúak is.
A felépítése is tetszik (prológus, fejezetek, epilógus). A másik, hogy nem utalgat a dán állat, hanem a képünkbe nyom jó adag iróniával metafórákat, jelképeket. Trier nem kis iróniával és szarkazmussal kineveti azt a stílust, amit ő teremtett meg, meg az egész köldöknézős felfogásnak hatalmas fricskát mutat. 10/7
