John Maybury neve nem sokat mondott nekem tegnapig, de lehet azóta meg nem akarom, hogy többet mondjon. Mert végül is nem rossz film ez A fiók, de nem is jó, hogy szubjektív értékítéletemet ily finoman fogalmazzam meg. Mondhatni – kissé talán erőteljesebben – hogy az Adrien Brody és Keira Knightley álltál a hátán hordozott mozi csupán egy ipari fércmű, mely kapcsán olyan dolgokat kell megemlíteni, mint a Donnie Darko (Richar Kelly, 2001) vagy a Pillangó hatás (The Butterfly Effect, 204).
Szóval a Brody alakította Jack Starks 1991-ben Irakban kap egy golyót a fejébe, mely hatására memóriája a múlté lesz, ráadásul nem sokkal ezután egy rendőr gyilkossági ügy vádlottjává válik, melyben nem tudja igazolni ártatlanságát. Börtön helyett viszont elmegyógyintézetbe kerül, ahol némi pszichedelikus szerekkel megfűszerezett mesterséges anyaméhbe juttatják, mely hatására 2007-ben találja magát, hogy egyszerre kísérteni járó szellemként, és megváltást hozó angyalként a nagy fehérségbe végezze útját.
A film tehát tényleg a már említett két másik alkotás által kijelölt koordináta rendszerben megvált, időutazik, sejtelmesedik bár lényegesen gyengébben, mint útmutató elődjeik. Mely végül is nem lenne baj, ha nem lehetne messziről érezni az izzadságszagot a forgatókönyvről, mely ráadásul a nézőt sem igazán akarja hagyni gondolkodni, s mindent a szájába rág és lezár, hogy véletlen se kelljen drága moziba látogató, dvd-t megvásárló (a letöltők meg dögöljenek meg) fizető vendégnek megmozgatnia (netalán tovább gondolnia) a szürke állományát.
Mert hogy ugye bizonyos elemek csupán a film önmagát igazoló belső logikája miatt szerepelnek (lásd az orvos néni által titokban kezelt fiú, vagy ugyan miért és kinek az engedélyével kísérletezik az egyébként zseniális színész Kris Kristofferson alakította doktor bácsi), s ugye a végkifejlet már magyarázata már az első mondatok között elhangzik, melyet azért még biztos, ami biztos elismételnek vagy egy tucatszor.
A forgatókönyv hiányosságait végül is a két központi alakítás jól ellensúlyozza, mely igazából élvezhetővé is teszi a produktumot, sőt az operatőri munka illetve a vágás (ez főként az első 10-15 percben) is dicséretes. A zenére viszont abszolúte nem is emlékszem, s így talán említésre sem méltó.
Összességében tehát a jól bevált képlet, mely mostanában sikeresen vonzotta be a moziba a nézőket, megrágott megemésztett, majd kiürített ámde mindezt roppant mód környezettudatosan végrehajtott prezentálásáról van szó, mely sok szót nem érdemelne két tehetséges színész és egy zseniálisan megvágott felütés nélkül.