A gonosz halhatatlan. Legalábbis hatszor kevés volt legyilkolni. Az utolsó (?) felvonás alkalmából pedig nem más, mint a figura megteremtője, az igazi rémálom megalkotója, Wes Craven süppedt a rendezői székbe. Hasonló dolog történt a szereplőgárdával is, hiszen a sok régi arc közt főleg Heather Langenkamp-ért szoríthatunk újra.

A New Nightmare film a filmben, és ezt nagyságrendekkel jobban aknázza ki, mint például a későbbi Sikoly 3. Komolyan mondom, az első óra majdhogynem felüdülésként hatott az ezt megelőző három egymásra licitáló trágyadomb után. A sztori középpontjában Heather áll, Freddy-t csak sejtetik, bújtatják a készítők, és ez jót is tesz az egésznek. Végre van feszültség, az atmoszféra mindannak ellenére fenyegető, hogy a történet egy mozgássérült lajhár gyorsaságával halad előre. A kisfiú persze rohadt idegesítő (kezdem azt hinni, hogy szinte minden horrorfilmben nem gonoszt játszó kisgyerek az), valamint kicsit erőltetettnek és hiteltelennek hat, hogy ilyen szoros kapcsolatot ápolnak egymással a széria hősei, de a pozitívumok még túlsúlyban vannak. Aztán szerencsésen elbasszák persze, így amire az ötletes fináléhoz érünk, már nem kicsit, de inkább nagyon unjuk Freddy-t. Mert hiszitek vagy sem, az ő teljes valójában történő megjelenése, majd ténykedése rosszat tesz a filmnek. Én nem tudom, melyik fakezű kóklernek, vagy esetleg az operatőr unokaöccsének adták e oda a maszkokat, de ilyen szégyentelenül igénytelen szar műanyag még az ötödik felvonásban sem volt. Továbbá milyen megfontolásból adtak a rémálmok urára egy bármely szatír által megirigyelhető kabátot? 

Ugyan sikerül méltósággal lezárni a sorozatot, de a hetedik rész még így sem igazán színvonalas szórakozás. 10/5.5.