A poszt szerzője THE REAPER, további filmes írásai erre.
J.T. és Ricki átlagos középiskolás srácok, akik egy szép napon elhatározzák, hogy meglépnek a tanóráról és partiznak egyet - hol máshol, mint egy bezárt, elhagyatott elmegyógyintézetben. Békés, céltalan vandálkodással egybekötött sörözésük hirtelen drámai fordulatot vesz, amikor az egyik alagsori szobában mozgásképtelenné tett lányra bukkannak, aki történetesen halott, de mégsem az. Ezzel pedig kezdetét veszi az utazás az emberi elme legmélyebb, erőszakkal, halállal és perverzióval bemocskolt bugyraiba; ugyan a pokoljárás végeztével egy fikarcnyival sem leszünk okosabbak, ellenben olyan szinten megismerjük a saját köldökünket, mint előtte még soha.
Pedig azért volt ebben a sztoriban némi potenciál. Nem mintha feltalálta volna a spanyolviaszt - ismét kiderül, hogy az ember az igazi szörnyeteg, köszönjük - de most így hirtelen nem jut eszembe más film, ami a témát a "Kúrható-e a pinyóban talált leláncolt zombi?" kérdéssel feszegette volna... Valószínűleg azért, mert a válasz teljesen egyértelmű (és nem csak morális szempontból), nincs is mit rajta feszegetni. Pláne nem 100 percen keresztül. Vagy ha mégis ezt szeretnénk, akkor nem ártana valami bitang jó forgatókönyvet keríteni hozzá, különben a végeredmény olyan lesz, mint ez az... izé.
De vissza a konkrétumokhoz. A felfedezést követően kapásból felvázolhatóak a szembenálló felek: a rothadó tetem egyik oldalán ott tornyosul J.T., alias maga a megtestesült gonosz, aki ugyan ~2 másodperccel zombilány megtalálása előtt még teljesen normális volt, de szerencsére a későbbiekben egy elejtett félmondat képében magyarázatot kapunk a viselkedésére: az őt nevelő nagyanyja nem igazán törődik vele. Öcsém, ez aztán a karakterábrázolás. Így már érthető miért akart kapásból (nem vicc, megtalálják a csajt, és J.T. harmadik mondata már az, hogy dugjuk meg) szexrabszolgát csinálni abból a bűzlő hullából. És milyen reális! Anno voltunk boncoláson biológia óra keretében, aztán haver valahogy 4,61 másodpercre egyedül maradt a holttestel... Hát, nem volt szép eset. Szerencsére már elévült, meg amúgy is, nincs ebben semmi extra, naponta történik ilyesmi, gondolom ti is tucatnyi példát tudnátok mondani, ugye? Ugye?!
Mindegy. Haladjunk inkább, a másik oldalon ugyanis ott áll az igazság fényes páncélú lovagja, a valódi morális iránytű, a rettenthetetlen Ricki, alias dumb fuck, aki aztán nem dug zombit, ha a fene fenét eszik, akkor se. Miért? Mert csak. Ennyi bőven elég hozzá, hogy történetünk hőse legyen, ennél többet ugyanis nem csinál, csak szomorúan néz ki abból az ütnivaló, félig emós, félig Elvis imitátor fejéből. Bár végülis érthető a szomorúsága, hiszen bármit is tesz, úgy tűnik az egész világ összeesküdött ellene: épp felhívná a rendőrséget, amikor alkoholista (mi más?) nevelőapja (ki más?) rányitja az ajtót, hogy nagy kegyesen hozzávágjon néhány zabpelyhes dobozon olvasott életbölcsességet; hősünk erre lecsapja a kagylót - pedig már MAJDNEM kapcsolták neki a kapitányságot - és szomorúan konstatálja, hogy a bejelentés lehetősége ezzel elúszott. Végérvényesen. Nem, ezt nem az ujjamból szoptam.
Jó, mondjuk nem várható el, hogy tiszta fejjel gondolkozzon, elvégre szegénynek SZERELMI BÁNATA van: egyszerűen nem tudja kiverni a fejéből azt a vöröskét, akinek még anno az oviban lopott egy nyalókát a boltból. Vagy valami ilyesmi. Vöröske sajnos nem viszonozza az érzelmeit, inkább a tapló focistával (ki mással?) kavar, körülbelül fele olyan részletességgel, mint ahogy én most leírtam; és azé' lássuk be, egy ilyen félelmetesen kidolgozott szerelmi háromszög több mint elegendő indok arra, hogy Ricki csorgó nyállal alvajárjon, miközben kilátástalan küzdelmet folytat a perverzek hordái ellen.
Igen, hordákról beszélhetünk, az iskolában ugyanis hamar híre megy, hogy dugható zombi van a közelben, s nem egy ember kapva kap az alkalmon (pontosan hány pszichopata nekrofil is jár abba az iskolába?): a füves csávó meg a tapló focisták (azaz nagyjából az összes férfiszereplő, aki nem Ricki) is mennek hullát tömni. Utóbbiak mondjuk az elején még bizonytalanok, de aztán az ördögi J.T. beveti Lecter doktort is megszégyenitő arzenálját; a döntő érv valahogy így hangzik: "Nem mejed megkújni a zombit, beee!". Némileg felturbóztam, hogy ne legyen annyira gyerekes.
Ezen a ponton egyébként szörnyű gyanúval fordultam az IMDB felé, de aztán amikor ismét feltűnt vöröske, akinek fele akkora az IQ-ja mint a mellbősége (pedig), megnyugodtam: a stábtagok szerencsére nem álneves feminácik. Nem, a stábtagok szimplán csak barmok.
A helyzet meg egyre csak fokozódik. Zombilány ugyanis nem tud nyugton maradni, buzgón harapdálja a pincébe tévedő kanokat (de aki ezen a ponton azt várja, hogy ennek bármiféle hatása is lesz az elkövetkezendő másfél percen kívül bármire, az alighanem nem ezt a filmet nézte eddig), J.T. még a szokottnál is jobban túljátsz... izé, őrültebb, Ricki-t pedig mostmár komolyan ébressze fel valaki, hiszen érkezik a nagy finálé: elviselhetetlen, már-már egy közepes Balázs-show-t is meghaladó mértékű feszültséggel, véres zombitámadásokkal (ha rosszkor pislogsz pont lemaradsz róluk), és egy olyan befejezéssel, aminél jobbat ez a film nem érdemelhetne; a jó öreg "sokkold a nézőt, bármi áron" metódus kedvéért még az az egész pici józan ész is ki lett dobva az ablakon, amit a film korábban meghagyott... Természetesen hiába.
Nos. Kell még ezt ragozni? Forgatókönyv nem volt, ebben egészen biztos vagyok, hacsak azt az üszkve 10 oldalnyi, dögunalmas szellemi maszturbációt nem vesszük annak, amit az író nagy nehezen kiizzadt magából, miközben szent meggyőződése volt, hogy itt most valami nagyon durva sztorit fogalmaz éppen a lélek torz mélységeiről, barátságról, kihasználásról, felnőtté válásról, meg minden anyámkínjáról, és nem jött rá, hogy ha átolvastatná mondjuk egy általános iskolással, akkor az kacagva szemétre vágná az egészet; a rendezés fájdalmasan jellegtelen, kivéve a kevés akciójelenetnél, mert azokat viszont sikerült úgy összevágni, hogy még The Bay is fejfájást kapna. Színészi játék nincs (a J.T.-t alakító srácot azért kiemelném, már vártam mikor ugrik ki a képből, hogy vérben forgó szemekkel átharapja valami szerencsétlen operatőr torkát), ahogyan karakterek sincsenek, még szánalmas, ezerszer lerágott klisék szintjén sem; a párbeszédek vagy "tipikus tinédzser szövegeket" próbálnak emulálni (azaz ha nagyon figyelsz, elkaphatsz pár kötőszót a sok shit, fuck meg man között), vagy teljesen börleszkbe hajlanak (füves csávót kétségek gyötrik, mire J.T. megnyugtatja: bedugja az ujját a zombilány testén tátongó egyik lukba, majd egy "Warm and wet. - Yeah." párbeszédet követően ismét nagy jóság van), és úgy általában perfekt táptalajt nyújtanak a zavartalan éjszakai létezéshez. A zenére nem emlékszem, a gore meg korrekt, de ki a fenét érdekel, amikor a szanaszét erőszakolt zombilányt életében alighanem Logikának hívták... És így már értem, miért bámul egyfolytában olyan könyörgőn a kamerába.
Viszont van még remény: a parkolós jelenet alighanem az egyetlen olyan szekvencia volt, amit beszívva forgatott a stáb (vagy fordítva...), és habár a Deadgirl-t elbukták gyakorlatilag minden létező szempontból (sőt), azért megnyugtató, hogy a Zs-kategóriás horrorvígjátékok jövője jó kezekben van, amennyiben a készítők úgy döntenek, hogy celluloidba oltott kreativitásukat ismét rá kell szabadítaniuk a világra. 10/1
