Érdekes kérdésnek tűnik, hogy a legelső „sci-fi” mozgóképen, azaz Méliès Utazás a holdján keresztül meg lehet e ragadni magát a műfajt, hiszen első ránézésre úgy tűnik, hogy e rövidfilm melyet Verne ide vonatkozó regénye ihletett, felvonultat minden olyan jellemzőt, mely a tudományos-fantasztikum világát jellemzi. Közelebbi pillantásra sem csalódunk, hiszen a XX. század legelején készült celluloid termék könnyedén állja ki mind a körültekintően pásztázó tekintetet, mind az időt mely azóta eltelt.
Azért ne elégedjünk meg csupán e hangzatos kijelentésekkel, hiszen hiába tűnik mindez kézenfekvőnek, egy-egy szót vesztegessünk el, hogy az előttünk kibontakozó kristály tiszta kép részletei még jobban megvilágosodjanak. Kezdjünk el tehát beszélni arról, hogy ahogy az Utazás a hold körül, s az Utazás a holdra című regények, a film is a kor tudományos állásából, annak álmaiból, vágyaiból indul ki, s próbálja meg ezek alapján felvázolni egy lehetséges jövő (vagy számunkra már lehetséges múlt, s ezzel a sci-fi másik változatába, a „mi lett volna ha?” paradigmájába kerülünk) körvonalait.
A korból fakadóan tehát mára már kissé idejétmúlt technikai alapok jelennek meg, melyek inkább tűnnek mágiának, mint igazi tudománynak (gondoljunk csak a hatalmas vállalkozásra induló urak ruházatára, mely inkább idézi a Harry Potter oktatóit, mint a mai tudományos tanszékek professzorait). Az egészet valahogy belepi az a naiv gondolat, hogy az emberiség technikája (vagy esernyője) olyan erőt képvisel, mely egyedüli és szinte végtelen hatalommal ruházza fel a most már a csillagok közzé is kilépő embert.
Mindez így első hallásra az adott kor dokumentumának hat, mely magában tartalmazza a tudományos-fantasztikum legalapvetőbb kérdését: a „mi lenne ha?”-t. Mindezt viszont Méliès megfejeli azzal, hogy minden egyes trükköt és filmes praktikát bevet (vagy legalábbis a legtöbbjét), mely aztán az évtizedek alatt előkerül a filmkészítés mágiájaként egészen a digitális korszakig. Azaz számunkra is sci-fi-vé változhat a mozi, ebben az értelemben, hiszen talán sokkal megdöbbentőbb, hogy 1902-ben ilyen virtuozitással volt képes valaki bánni a tudomány egyik legújabb csodájával.
De hogy a történet meseszerű bája se sikkadjon el a hangzatos sorok között, egy pillanatra emlékezzünk meg arról is, hiszen a tudósok ágyúból való kilövése annak reményében, hogy egy új világ, egy új planéta első „turistái” lesznek, talán épp oly fontos a műfaj meghatározásához, mint az eddigiek. Ahogy már arról sokan értekeztek, itt is elsősorban a műfaji rokonságot kell kiemelni a westernnel, mely szerint mindkettőben csupán az emberi szabadság vágy és az ismeretlen felfedezésének izgalma játssza a központi szerepet. S akár a Star Trek hősei, kik minden egyes epizódban vagy filmben új ismeretlen világok felé veszik az utukat, vagy Leone Blondija, ki ismeretlen vidékekre lovagol be idegenként a kaland reményében (vagy inkább nevezzük ezt pénznek?) úgy már e letűnt kor kuruzsló tudósai is e végtelen tudásvágyat, illetve az ismeretlen felfedezésének vágyát óhajtják utazásukkal kielégíteni.
A mindenkori kor emberének pedig pont ezért lenyűgöző az emberi fantázia végtelen tárháza, mely egy „rögzített” pontból kiindulva megpróbálja elmesélni nekünk, talán kissé Nostredamusnak is tűnve, hogy milyen lesz a jövő, hová és hogyan jutunk el az emberiség kreálmányain. S ezt hol a tudomány oltárán felmutatott áldozatként (akár Kubrik, akár Clark), hol inkább fantasztikum felé hajlóan (akár Lynch, akár Herbert) de mindenképpen szórakoztatóan teszik meg bizonyos értelemben a Méliès (vagy Verne) által kijelölt úton.
