1968-at írunk, a világ lángokban áll, az emberiség minden fronton harcban. A kultúra, a politika, a társadalmi rend a felbujtó ok, melyek mögé látva rögtön feltűnik a generációk közötti probléma. Talán új kor hajnala virradt ebben az évben, talán csak egy nagy adag feszültség csapódott ki, lényegileg mindegy, hisz az utókor méltán emlékszik eme évre, s tartja számon, mint valami új kezdetét.

A voodoo vallás az, melynek először eszünkbe kell jutni ha a zombi szót halljuk. Itt még csupán a voodoo sámán „rabszolgáját” kell érteni alatta, aki lényegileg minden a mester számára terhes feladatot elvégez helyette. A filmművészet történetében hamar szerepet kapott ez a lény, de az igazi áttörésre egészen 1968-ig kellett várni, mikor is George A. Romero roppant alacsony költségvetésből megteremtette a horror filmek egyik legismertebb, s „legszaporább” teremtményét.

Hiszen ki vonná kétségbe, hogy Romero zombija (még ha az első filmben e megnevezés nem is hangzik el) lesz az (a transzban lévőnek tűnő, lassú, ám mindent felfaló szörnyeteg, kinek ráadásul harapása hasonlatossá tesz hozzá), mely a későbbiekben megihleti nem egy rendező és forgatókönyv író fantáziáját. S ki kételkedne egy idő után abban, hogy nem véletlen, hogy pont '68-ban kerül a nagyérdemű elé a film.

De ne rohanjunk előre. Az eredeti film cselekményét igazából pár szóban össze lehet foglalni. Hisz ott a testvérpár, kik éppen koszorút igyekeznek elhelyezni halott apjuk sírján, mikor is egy furcsa férfi megtámadja őket, s csupán az egyikőjük tud elmenekülni egy közeli elhagyatott házba, hol először kap egy társat, majd a pincéből még néhányat, hogy egy-két menekülési kísérlet után mindannyiukat kiírják az élők soraiból.

Elsőre természetesen a film nem tűnik valami vaskos darabnak, sokkal inkább az éjszakai mozizás alaphangját megadó alkotásnak vélhetnénk. De persze mint már említés történt róla nem véletlen az időpont, hiszen az amerikai közönség a zombik üres tekintetében, s mindent elemésztő áradatában – talán nem is alaptalanul – a Vietnámból haza érkező katonákat vélték felfedezni (kicsit tovább lépve talán még a „peace, love, unity” szentháromságban s a szerek bódulatában élő hippik is beugrottak egyeseknek), mely folytán igazán vaskos társadalomkritika fogalmazódik meg.

De tovább menve a technokrata társadalom kritikája is megjelenik, hiszen a zombik feltehetőleg egy vénusz-szonda miatt kezdték a békés lakosságot felzabálni. Igaz ezzel csupán arra mutathat rá Romero, hogy igazából nem tudja az emberiség, hogy mivel is játszik, vagy milyen erőket enged szabadjára, miközben a tudomány pálcájával olyan helyeken kapirgál, ami lehet nem is neki lett szánva, melyet azért tekinthetnénk trivialitásnak, no de, hogy pont egy ilyen popcorn (B-mozi) legyen képes a témához hozzászólni, az talán még ebben az időben szokatlan.

S bár igaz, hogy maga Romero 30 évvel a megjelenés után újravágta, illetve egy kétes értékű remake is készült belőle, sőt az említett követők között akad nem egy sokkal jobban sikerült alkotás, mégis úgy érzem időről időre érdemes elővenni e klasszikust, s ha nem is rettegni, de mindenképpen jól szórakozni rajta.