Nem minden arany, ami John Hughes. Ezt mondjuk különösebb bátorság nélkül kijelenthettem volna a Különös kísérlet megtekintése előtt is, elég csak átpörgetni a forgatókönyvíró / rendező közelmúltbeli munkásság. Mégis, a Nulladik óra, és a Meglógtam a Ferrarival fémjelezte csúcs korszakból ordas nagy csalódás ez a film.

A produkció elég kétarcú, és míg az első fele nagyjából élvezhető, illetve a már itt is meglévő hibák jobbára a második félidőben domborodnak ki, addig a végére teljesen szétesik, hőseink lába alól kicsúszik a talaj, és ezzel együtt a filmet jelképező deszkánkról a kukába söpörjük a stílusosság, a humor, és a realitás utolsó morzsáit is.
De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején. Két nagybetűs Lúzer elhatározza (egyikőjük a korszak egyik tinisztárja, Anthony Michael Hall), hogy mivel úgy tűnik, hogy mindenki utálja, illetve jobbik esetben levegőnek nézi őket, na meg mert egy nőhöz a születésük pillanatában voltak a legközelebb, na ezért ne kérdezzétek hogyan, de létrehozzák a saját nedves álmaikból előlépő nehézsúlyú bombázót. Azt persze alá kell írni, hogy Lisa teste (Kelly LeBrock) az alkotás messze legerősebb pontja. És megérkezésével jól is megy a szekér bő fél órán keresztül. De ezután mintha nem is Hughes keze munkája lenne a cucc. Össze-vissza csapongó, követhetelenül logikátlan masszává válik az alkotás, és percek alatt süllyed vasárnap délutáni tévékettős vígjáték szintre. A legnagyobb, megbocsájthatatlan hibája azonban az, hogy hőseinkkel nem lehet azonosulni, nem lehet megkedvelni őket. Ahogy eléjük gördül a lehető legkisebb probléma, egy csettintésre azonnal megoldódik. Nevetséges módon. Fájdalmas poénokkal tarkítva.

Kár is tovább ragozni, gyenge közepes, felejtős film a Különös kísérlet. Ne kísérletezzetek vele. Csak az első fél óra miatt 10/5.