„Mindenki hazudik.” (Gregory House MD)
Furcsa egy orvosi sorozattól, ha egyszerre lehet rajta szakadni a röhögéstől és még bizonyos orvosi egyetemeken tananyagként is lehet alkalmazni. Persze a most már ötödik évadát taposó House MD ismerői számára ez nem annyira meglepő. Köztudott, hogy orvosilag minden tökéletesen a helyén van az epizódokban, s az is, hogy a sorozat csupán a főkarakter Gregory House (Hugh Laurie) személyisége miatt nyújt változatosságot.
Ez utóbbi megjegyzéssel szeretnék az agyonírt témához hozzáadni valami kis csekélységet, hisz úgy érzem mostanra tényleg megérett az idő, hogy kijelenthessük, nem csupán epizódok készülnek egy kaptafára (néhány felüdítő kivételtől eltekintve), hanem az évadok vezetésében is megfigyelhető egy séma, mely folyton-folyvást ismétlődik.
Gondolom azzal már senkinek nem mutatok fel újat, ha egy epizódon keresztül megpróbálom bemutatni, azt az alapvető metódust, mely részenként ismétlődik. Ezért csupán röviden összefoglalva legyen elég annyi, hogy minden részben jön egy különös eset, amivel eddig senki sem boldogult. House és csapata elkezd vele foglalkozni. A kezelések hatására a beteg állapota javul, majd még rosszabb lesz, majd még egy kör ebből, s még egy. Végül pedig House egy zseniális ötlettel rájön a rejtély nyitjára (persze valakinek egy elejtett félmondata hozza általában a megvilágosodást).
Azzal viszont, ha egy sémát szeretnék az évadokra is húzni, lehet mondok még valami újat. Hisz ha jól megfigyeljük az évadokat, akkor nagyjából hasonló narratíva figyelhető meg, igaz az elemek alapos keverésével és cserélgetésével, de nagyjából ugyanolyan drámai, szerelmi szálak egyvelege az egész. A központban természetesen mindig a Hugh Laurie által megformált karakter szerepel, ki minden évadban valami kilátástalannak látszó helyzetbe kerül, de végül is csodával határos módon (a környezete révén) kikeveredik ebből (ez alól a csonka évad kivétel, de ha úgy tekintjük a következő elejét, mint annak folytatását, akkor igazolható az állítás ebben az esetben is).
A szerelmi szálak kissé talán ettől szétágazóbbak, de a folytonosan képernyőn lévő karakterek csekély száma miatt ezek is nagyjából ismétlődnek egy jól leírható keretben. Hisz vagy House csapatának tagjai esnek egymásnak, teljesen váratlanul (a leszbikus a négerrel, a szépség - kábítószer hatása alatt - a szörnyeteggel), vagy House vállalkozik olyan hódításra, melyről már az első pillanattól fogva tudja, hogy ha még össze is jönne, semmi szüksége rá.
Persze mindez nem is olyan nagy probléma e sorozattal kapcsolatban, hisz az igazi erő nem is igazán a történetben van, hanem magában a főszereplőben (mint azt már ezerszer megírták előttem), ki viszont minden megerőltetés nélkül viszi a hátán már ötödik éve az orvosi drámát/vígjátékot/romantikus szappanoperát. S még ha az ő karaktere sem a legeredetibb (hisz szentül meg vagyok győződve, hogy House egyenes ági leszármazottja a Twin Peaks Albert Rosenfield (Miguel Ferrer) ügynökének, de ezt mindenki döntse el inkább magának), mindenképpen megérdemli, hogy még jó hosszú időn keresztül szórakoztassa a rá kíváncsi nézősereget.
