Jamal Malik egyetlen kérdésre van attól, hogy nyerjen 20 millió rúpiát. Hogy csinálta? Csalt? Szerencsés? Zseni? Vagy meg van írva?
Azt rebesgetik, hogy az angol rendező, Danny Boyle, akinek karrierje eddig sem volt csúfos, köszönhető ez olyan filmeknek, mint a Sekély Sírhant, a Trainspotting, A Part, a 28 nappal később, vagy utoljára a Napfény, - melyek az erős látvány mellett, mindig szolgáltak valami extra tartalommal - az év moziját tette le. Boyle ismét regényhez nyúlt és szakmájának elsődleges feladatát kihasználva, varázsolt.
Felesleges vitatni, valóban az év egyik legjobbját tisztelhetjük a Slumdog Millionaire személyében, ami Jamal Malik történetét meséli el, aki az utolsó kérdésre vár az indiai Legyen Ön is Milliomosban, a feloldozással együtt, ami nem a pénzben merül ki, és nem bűnbocsánatot jelent, hiszen Jamal ártatlan fiú, egy fehér galamb, egész életében az volt, a kétarcú Indiában, és erről az őt kínzó rendőrök is bizonyosságot nyerhetnek, akik csalásra gyanakodnak. Elképzelhetetlen, hogy egy utcagyerek ilyen messzire jusson a játékban, mikor a legműveltebbek a 20 millió közelébe sem kerülnek. A kihallgatás során Jamal felfedi titkát, hogy honnan tudta a válaszokat... az életnek hálálkodhat érte, amit a rendőröknek és a nézőknek mesél el, kendőzetlenül.
Ahogy flashback-ekkel tarkítva végiggurigázunk a kérdéseken, hormonjaink hullámvasútat élnek át, ám a fikarcnyi giccs ellenére, nem tárják világ elé a színekben gazdag belsőségeket, egyenesen felemelkednek a lelki üdvösség oltárán, a fogékonyak szívét melegséggel eltöltve. Persze nem avattatik szentté a néző, a mosollyal nyugtázott végefőcím után, amely agresszív módon emlékeztet minket, hogy mégiscsak Indiában vagyunk (inkább tisztelgés ez, Boyle is szereti Bollywood filmjeit elmondása szerint), de megtisztulva érezheti magát (jogtalanul, naná). Talán ennyi különféle érzelmet film még nem közvetített/váltott ki a harmadik évezred hajnalán, de előtte sem volt sok konkurens. A felsorolástól eltekintenék, apróbb szpojlernek vélném, amit balgaság lenne elkövetni erről a szerelemről, tapasztalatról (elég a listákból) szóló mesénél, amely rengeteg morális végletek szakadéka fölé kifeszített kötelen táncol egyszerre.
Mindezért egy hibátlan forgatókönyv okolható, amely természetesen prezentál párat a műfajból adódó kötelező klisékből (és jópár komikus momentummal is bír), de az egész annyira szerethető, hogy ez az egyik pontja a filmnek, amit hiba lenne hibaként kezelni, főleg a kedvesen naív alakítások miatt, mert tényleg szimpatizálhatunk hősünkkel, akit mellesleg három ember játszik el, hisz a fonalat szereplőink egész fiatal korában vesszük fel, a legtöbb gyermek előszőr állt kamera elé és viszik a show-t. Jamal (Dev Patel) szerelme pedig, az indiai model, Freida Pinto egyszerűen gyönyörű (és ha már felvetettem, ő sem szerepelt még sehol). A film audiovizuális orgazmus, Boyle-tól már megszokhattuk, külön örömként (és nagy meglepetésként) ért mikor felcsendült a helyzethez tökéletesen passzoló Paper Planes M.I.A. előadásában (és lehet, hogy a brit hölgy az év lemezét tákolta össze). Tömérdek emlékezetes kép és pillanat egy érzelembombába csomagolva. Kötelező anyag 10/9
Meg van írva