John Woo 16 esztendő után újra Kínában forgat és nem aprózza el a visszatérést, a Chi Bi, avagy Red Cliff a legköltségesebb ázsiai film a történelemben ezidáig, a kasszáknál is rekordokat döntöget. De egy több ezer embert mozgató filmtől (a hadsereg is kölcsön adott ezer katonát) ne is várjuk el a garasoskodást. 

A Han-dinasztia véget ért, a Három Királyság koraként emlegetett korszak kapujában állunk, mely hamarosan beköszön a régmúlt Kínában. A két időszak közti intervallumban a királyságok kénytelenek szövetségre lépni, ha nem akarják Wu tartományát egy túlerőben lévő diktátor keze alá adni. Mélyebb belefolyástól megkímélnék mindenkit, a nevek sokaságát és kusza kapcsolatuk leírását bonyolultabb lenne megérteni, mint VVega-t makroökonómiából.

Epikus. De többnyire csak látszólag a CGI-rengetegben felsorakoztatott szemben álló felek tekintélyes méreteket öltő seregei által vívott csaták, amelyek kétségtelen roppant látványosak és okosan komponáltak (főleg taktikai szempontból), de realisztikusságuk sokszor kérdéses (ennek hibaként említése szintén) és a nagy hévben túl sokszor, túl sokáig koncentrál a kamera a harctér egy bizonyos négyzetméterére.

De mikor operatőrünk feleszmél a dárdák kígyózó sorai közül és nem a Dynasty Warriors-széria szellemét idéző akciók a lényegesek, szemeink akkor is felsőfokú kényeztetésben részesülnek, köszönhető a meseszép tájnak, korhű dizájnnak. És látó- mellett hallóidegeink is hasonló élményről számolhatnak be. Az ázsiai filmekre jellemző vonások mellett, természetesen Woo összes ismert perverziójával is találkozhatunk, legyen szó galamb-fetisizmusról, vagy majdnem állóképig lassított viadalokról. A casting pofás, a film kissé egyoldalú, a vágóolló eki tripbe való invesztálása pedig nem ártott volna, sok a felesleges töltelék a több, mint két órában. De ez még csak az első rész volt, informálatlanoknak nem véletlen a grandiózus hepaj előtt a "to be continued" felirat. A minden bizonnyal még jobb folytatás már bespejzolva, addig is 10/7