(Vagy Them/Ők ha úgy jobban fekszik) Francia horrorfilmgyártás je t'aime. Mert ismét villogtak, ha már focizni nem tudnak. Xavier Palud és David Moreau rendeződuó első filmje, és itt még nem vesztették el eszüket, volt kreatívitás a zsebben, ami már az idei Szem remake-en (Jessica Albával) nem látszott meg. De az Ils-t látva reménykedhetünk hogy a továbbiakban felfelé ívelő tendencia születik, nem éri el őket az átok, mi már sok rendezővel végzett.
Francia házaspár frissen és üdén érkezett Romániába. A tanárnő és az író az erdő közepén laknak, eldugva a civilizációtól, egy baromi nagy házban (erdő is, kastély is... sírva rohannék el). Mi következik? Akinek sejtése sincs, az szedjen bambuszt (muhaha, de gonosz vagyok, elkapott ez az ünnepi-láz). Természetesen kintről beszűrődő gyanús zajokra lesznek figyelmesek az éjszaka során. Valakik játszani akarnak és úgy tűnik nem tűrnek ellenvetést. Az őrületbe kergető hajsza kezdetét veszi, az elszigeteltség ismét eluralkodik a vásznon (ez Európa érdeme, minden horrorukban helyet foglal ma, pedig ezek a segélykiálltások nem szükségelemük).
Rögtön elénk tárják, hogy a film megtörtént eseményeken alapul, ami annyit takar, hogy egy osztrák házaspárt csehországi vakációjuk során, valóban megölt három tizenéves az otthonukban (mert most ők a rosszfiúk, ez bizonyára szpojler volt, bocs), minden más, a karakterek, a helyzetek és még a filmvégi epilógús is fikció, mi a Moreau-Palud páros érdeme. Az Ils egy pazarul ledirigált, körömrágós horror, minek dinamikus képei, kellően klausztrofób hangulata, libabőrben dúskáló markáns atmoszférát alapoznak. Igaz, más téren nem sok egyediséggel, súllyal bír, lerágott csontként is nézhetünk rá, de mivel oly hatásosan rendelkezik a bennünk rejlő adrenailn felett, hogy akaratlanul is kitekintgetünk a film közben a külvilágra, elsiklunk kliséi felett, ha ez sikerült, a bent rejlő szépség felfedézse csak centik közelségébe kerül. Mert a guilty pleasure-től eltekintve, igenis szép film ez, ezt nem csak a külcsínre értem (de maj' megtapasztalod, vagy nem).
Ám, ne menjünk el amellett se szó nélkül. Egytől-egyig minden perspektíva a legjobb helyen van, a beállítások és a fényhatások provokatívak, a rendezőpáros fele annyi munkát vállalt, nem láttatnak sokat, rengeteg dolog a fantáziánkra van bízva és ezzel meglepően semmi gond. A hanghatások, illetve zörejek a háttérben nem csak szereplőinket kattintják meg lassan, de biztosan, hanem minket is, a folyamatos csörlőzés (vagy mi), madárcsicsergés, sejtelmes huhogások, ordibálások, karcolások, dörömbölések, mind fokozzák az élményt. Ezekhez hozzájárul a házaspár hiteles, szerethető játéka, minek köszönhetően a szemrevaló Olivia Bonamy-ért a finálé során megszakad a szívünk. És ha már itt tartunk, az oda vezető út is roppant kidolgozott, a film a rövid játékideje alatt (74 perc) pillanatra sem pihen meg, végig pörög, sikeresen fenntartva a feszültséget. kultúráltabb formában, mint honfitársai, bárminemű brutalitás, illetve, komolyabb vérveszteség nélkül. Így aztán, én csak ajánlani merem. 10/7