(Woody Allen - Shadows and Fog)
Woody Allen-nek nem egy filmje van, amiben olyan parádés szereposztásokba botlunk, melyek megszégyenítik a legmagasabb szent- erdei fákat is. Ha csak a nem is olyan régi Celebrity-re, vagy az Everyone Says I Love You-ra gondolunk, rögtön látjuk, hogy a kis szemüveges zsidó rendező kedvéért nem akárkik sorakoznak fel. A Shadows and Fog is egy ezekhez hasonló csillagos ég, hisz talán elég csak John Cusack és Madonna nevét említeni, kik csupán asszisztálnak Malkovich-nak, Farrow-nak és persze Allen-nek.
A történet nem túl bonyolult (s a film is csupán alulról veri a másfélórás időtartamot), de annál többet mond. Adott Kleinmann (Allen), a feltehetőleg isten kiválasztott népéből származó irodista, kinek az élete egyetlen éjszaka alatt teljesen felborul, hisz városkájának éjszakáját szörnyű tettek kavarják fel. Az árnyak rejtekéből, a köd leple alatt egy gyilkos szedi áldozatait.
Miközben a „kafkai kisember” sodródik egy terv részeként, addig a város közelében egy cirkuszban éppen szerelmi viharok vannak kialakulóban, hisz a bohóc (Malkovich) úgy tűnik mindent megtesz, hogy művészetét ne akassza meg egy esetleges családalapítás a kardnyelő Irmy-vel (Farrow). Így az erőművész felesége (Madonna) szoknyája alá (értsd jól) menekül. Tette persze nem marad észrevétlen.
Irmy így bánatában elindul, s a városban hamar egy kupiban találja magát, hol 700 dollárért cserébe egy diáknak (Cusack) adja a testét egy órácskára. De mielőtt itt belemelegednék és elrontanám azok esetleges élményét, kik megfogják nézni a filmet, inkább térjünk rá, hogy mit is mondhatunk el a filmről.
Gondolom azzal senkinek nem árulok el meglepetést, ha elmondom a felfestett szálakról, hogy igen csak össze fognak keveredni, méghozzá (vagy inkább természetesen) a szokásos Allen karakter körül. Ki most, mint ahogy már említettem is, a tökéletes „kafkai kisember”, hisz a körülötte zajlódó eseményekhez vajmi kevés köze van, az pedig, hogy befolyásolja őket teljesen esélytelen. Persze ebből - mint ahogy Allen-től várható is - az egész humoros oldala kerül előtérbe, Kleinmann folyamatos reflexióin keresztül, melyet mint ahogy az elvárható, a szokásos tálalásban kapjuk meg Allen-től.
Ami viszont számomra teljesen meglepő, hogy ebben a tekintetben a film egy fejlődéstörténet, hisz a kisember felnő magához és a világhoz, s felrúgva minden konvenciót az álmai felé vezető ösvényre lép. Mondhatni lecseréli a lapokat, melyek neki jutottak.
Máshonnan megfogva a történet egy misztikus krimi (ugye a mű Allen saját egyfelvonásos darabjából készült, melynek a címe Kleinmann és a halál (Death) , hisz az erősen a hasfelmetsző történetére utaló események, illetve a Londont eszünkbe juttató város tökéletes noir hangulatot teremt (mely talán már a címből sejthető, az expresszionista technikákat pedig már nem is emlegetem). De ez csak a szűkös, „otthontalan”, paranoid háttér lesz, mely előtt emberi sorsok kulcsmozzanatai zajlódnak le, s az éjszaka után, a köd felszálltával már semmi nem ugyanaz, mint előtte volt.
A rettentő rossz fogadtatás ellenére én nyugodtan tudom ajánlani mindenkinek, aki nem akarja, hogy megváltsa egy film. Ha valaki szereti Allen-t és stílusát, s ráadásul fogékony valami olyasmire, mely inkább egy filmtörténeti csíny (vagy egy vízió a visszatérő 50-es évekről – Cronenberg), mint komoly filmművészeti alkotás.
