Gyors vallomás azoknak, akik voltak elég bátrak nem elolvasni a Hellboy posztot: az első rész nem a szivemcsücske. Megnéztem már talán háromszor- négyszer is, de egyszerűen nem tudom igazán megkedvelni. Ígéretes kezdés, aztán valahogy mindig elunom, a film egyszerűen képtelen arra, hogy végig lekössön (pálfordulásomról itt olvashatsz). Na de majd a kettő, az majd üt rendesen, gondoltam az odaverős trailer (Rammstein rulez!) és csodaszép concept artok és poszterek után. Ez van, én már csak ilyen könnyen belelkesedős fajta vagyok. Lássuk hát, hogy koppanás lett-e a vége megint, ami persze 2008-as évben mindennek lenne nevezhető, csak meglepőnek nem. Bizony, a be nem váltott ígéretek és csalódások éve ez eddig.
A második rész nem az egyik képregény történésein alapul. Guillermo del Toro direktor úr és Hellboy teremtője, Mike Mignola teljesen új sztorit írtak. Bár ne tették volna? Noha a többi képregényhez hasonlóan a Hellboy-t se ismerem, ennél azért biztos vannak jobb, nem ennyire egyszerű, semmilyen, és klisés történetek, mint amilyen az Aranyhadseregé. Lehet, hogy félreérthető voltam. A forgatókönyv azon részével nem vagyok megelégedve (sőt), ami az idétlen és hiteltelen nyálas giccsparádénak teret engedve, a borzalmas soundtrackkel kiegészülve módszeresen b*ssza agyon a hangulatot. Most komolyan, ki engedélyezte, hogy ez a gagyi szóljon zene gyanánt (del Toro)? A film világától teljes mértékben idegen aláfestő muzsika (néha a képek hathatós segítségével) nem egyszer a legrosszabb értelemben vett romantikus vígjátéki mélységekbe taszítja a produkciót. Piros és Liz kapcsolata korántsem olyan jól működő és átgondolt, mint anno az első rész apa-fiú vonala. Emellé a vonulat mellé pluszba kapunk egy teljesen érthetetlen és hiteltelen, a nézők jóvoltából valószínűleg heveny kiröhögésekkel szegélyezett szerelmi szálat (mindenki magából indul ki). Ezek helyett az egyáltalán nem vicces, simán elhagyható idétlenkedések helyett kitérhettek volna bővebben pár olyan kérdésre, amiket így csak felvillantani volt idő. Kár értük. Egy szó mint száz, világosan látszik, hogy del Toro-ék energiáját majdnem teljes mértékben a látványvilág megteremtése, valamint az akciójelenetek levezénylése kötötte le, így sajnos gyengus a sztori, a szereplők ábrázolásával és motivációikkal egyetemben.
Na de ennyit a negatívumokról, mert a végén még azt hiszitek, hogy nem tetszett a film. Pedig dehogynem. Rendezőnk állejtős, szinte minden eddigi hasonló stílusú filmet megszégyenítően pezsgő, zseniális látványvilágot és kreatúrákat alkotott. Nem sokkal a film kezdete után jóleső nyugalommal süppedhetünk bele foteljeinkbe: a Hobbit a lehető legjobb kezekbe került (az épp taglalt alkotás forgatókönyvét elnézve mondhatjuk, hogy szerencsére ott hozott alapanyagból kell dolgozni). Csak kapkodod a fejed jobbra meg balra, sokszor azt se tudva, hogy melyik a vásznon csak pár pillanatra feltűnő lényre is koncentrálj igazán, annyira gondosan részletgazdagon kidolgozott mestermű az összes. Ezekben a percekben van ereje teljében a produkció, szereplőink nem sokat beszélnek szerencsére, mi pedig semmitől sem zavartatva nézhetünk ki fejünkből és élvezhetjük mindazt a varázslatot, amit a fantasynek nevezett műfaj csak nyújthat nekünk vizualitás szempontjából. A látványorgia csúcspontja a trollpiac, ahol eszméletlenül sokszínű és kreatív a lényfelhozatal. Del Toro magabiztos kézzel vezényli le az akciójeleneteket is. A Hellboy II: Az Aranyhadsereg ebből a szempontból mindenképpen ráver pár kört az elődjére. A zúzás a többféle ellenfélnek köszönhetően változatosabb, és többet, hangosabbat, látványosabbat kapunk belőle.
Ejtsünk pár szót a színészekről is. Ron Perlman teljesen eggyé vált, azaz egy maradt Hellboy figurájával, laza és meggyőző minden téren (nem úgy, mint az alkotás elején látható kishellboy játszó fiúcska. Annyira ostobán sötétuborka fejjel néz ki tapsi-hapsis fogaival, hogy rekeszizmaink nagyon korán, nagyon komoly terhelést kaphatnak). Perlman viszont olyan, mintha erre a szerepre született volna, nélküle elképzelhetetlenek lennének a folytatások. A Liz Sherman-t alakító Selma Blair karaktere közhelyesebb lett, valamint unalmas is. Eltűnt belőle minden rejtély és egyéniség. A színésznő közömbös, semmilyen alakítása is ennek a következménye. Abe Sapien (és még két másik "szörny") megformálójának, Doug Jones produkciójának értékelését átjátszhatatlan maszkja jócskán megnehezíti, így inkább hagyjuk is. A főgonosz Nuada herceg szerepében Luke Goss egész jót játszik, ellentétben a Nuala hercegnőt botrányosan szarul hozó Anna Walton-nal. A színésznőcske persze jócsaj, de korántsem annyira, hogy elnézzük neki azt az emberiség elleni merényletet, amit mimika címén művel. A film ugyebár nálunk forgott, ezért jó pár hazánkfia / -lánya is látható a vásznon. Közülük valamivel nagyobbacska szerep jutott Oroszlán Szonjának és Kamarás Ivánnak. De felfedezhetjük a szereplők között Elek Ferencet, Simor Olivért és a kaszkadőrként közreműködő Komondi Csabát is. Na meg persze ott a rengeteg statiszta, akik közül remélem páran valahogy idenavigálnak majd, kíváncsian várom a belsős infókat, élményeket.
Összességében látványbemutatóként és akcióparádéként hibátlanul helytáll a második rész. Filmként viszont már korántsem teljesít ilyen jól. Hellboy csodavilága azonban annyira magával ragadó, hogy megbocsájtható majd' minden buta bénázás és repül a kukába a szigorúskodás, mert 10/7-nél nincs szívem kevesebbet adni rá. Pedig hát egy sötétebb, cinikusabban poénkodó Hellboy-t jobban el tudnék viselni. Jah és a legeslegutolsó képkocka és az alatta szóló zene megvan? Blöööááááááá....
