Coen-sorozat második rész. A thrillert félredobva, a komédiától ragadta el ezúttal a stafétát testvérpárunk és azt előre le lehet szögezni, hogy ismét minőségi, mára már kultként tekintendő, korából kiemelkedő, azt meghazudtoló darabot hoztak össze, a megszokott szimbolizmus, eredeti karakterek és sajátos dialógusok egyvelegével. Ahogy észrevettem, itt-ott ismétcsak párhuzamot állíthatunk a Nem vénnek való vidékkel, melyet jelenleg a Blood Simple és a Raising Arizona turmixaként lehetne legkönnyebben jellemezni (najó, azér' az a film sokkal több).
Herbert "H.I." McDunnough egy visszaeső, pitiáner bűnözőféleség, ki mégis morális, így kerülve folytonos meakulpázásának hála a rablók pellengérére, majd vissza a cellájába. Visszatérő vendégeskedése közben beleszerelmesedik élete rendőrnőjébe, Edbe, majd hamarosan meg is kéri kezét. Az élet meseszép, megvan minden mi szükséges, de Ed úgy gondolja, a közte és Hi közti szeretet túl nagy kettejük számára, így a gyerekvállalás gondolata felé kacsintgatnak. Ám, Ed meddő, Hi pedig, hiába egy ambíciózus fiatalember, múltja miatt nem fogadhat örökbe. Az egyetlen logikus húzás, ha lenyúljuk az Arizona ikrek egyikét, úgyis akad belőlük bőven. A rablásra épített sztori, mint már megszokhattuk fordulatokban gazdag és eredeti ötletektől hemzsegő.
A családi élet viszontagságait bemutató mű, jóval komplexebb, minthogy holmi vígjátékként tartsuk számon. Persze, a tömérdek mondandó (főszerepben az internátus) mellett, bőven akadnak vigyorra késztető jelenetek, a kifinomult humor, teljesen hétköznapi problémáink bugyrából merít. Ebben profik a srácok, az életet viszik színre, az embert, igaz, jócskán megtarkított öniróniával és néhol rajzfilmes, irreálisan komolytalan eseményekkel találkozunk, de az összkép pátoszi hőseinknek hála, hiteles. A tempó a gyors kezdés után leül és jó darabig ott is marad, a film közepére a coenos képek háttérbe szorulnak, de a befejezés mesteri ismét. Remekül válogatott zenéknek leszünk fóltanúi, ami pár képkocka mellett sajnos, néha disszonánsan hat, ezt bonifikálja újból, Sonnenfeld kamera mögötti munkája, hamisíthatatlan, egyedi meló. Az, egyébként szintén Coenék invenciózusára jellemző, ciklikus jelenetsorokkal, ezúttal csak negatív hatásokat váltottak ki belőlünk, és bár a 94 perc igazán nézőbarát, soknak érződik.
A rendezőpáros, mindig tudja kit-mire érdemes választani, Nicolas Cage szelekciója is bölcs döntés volt, a kissé életunt, de tisztességes Hi szerepét, mintha rá öntötték volna. És bizony a szebb napokat látott úrfi, akkortájt még színészkedni is tudott (példának, a Szellemlovasbéli kísérletét, az itt szereplő baba, porig alázza), és még parókára sem volt szüksége. A sztorit végigkisérő narrálása is príma, szimpatikussá varázsolva személyét. Aki még őt is lejátszotta és uralkodott végig, az Holly Hunter, a rendőrnő. Abszolút frenetikust nyújtott, olyan tekintetekkel sújkolta a látóidegeket néha, hogy az amögött rejlő gondolatokat a vak is megértené. John Goodman is tiszteletét teszi, de sem karaktere, sem játéka nem mutatott újat. Ez neki klasszikus. Az előző filmből feltűnik még Frances McDormand, és M. Emmet Walsh is, aki a Blood Simple kávboja óta nem sokat változott. Összességében profi munka ez is, de valami még hiányzott. Megtekintése után reméljük körvonalozódik mindenkiben, hogy mi is. 10/7
(szorri, paulkemp. elszámoltam magam, csak ígérgettem, ami nem szép dolog a coen-sorozat egyetlen érdekeltje iránt. tényleg bocs. meg aztán, fogalmam sincs miért, nem tudott lekötni a film, három napba telt -etől függetlenül remek-, nem is bírtam sokat és jót szülni most :)
