EURO2008, avagy a focirajongók idei kánaánja, mert mi más aranyozhatná be szebben hétköznapjainkat, mint egy jó kis foci. És ha ez történetesen az Európa-bajnokság, melyre igaz, hogy megint nem jutottunk ki (de az angolok se, hehe) és idén se mi rendeztük (de az angolok se, hehe) de haverok és pár sör asszisztálásával minden gondunk elszáll és készek vagyunk átadni magunk a (z egyik) legszebb sportnak. Ódákat lehetne zengeni, mennyi minden történt eddig az EB-n, amit nem vártunk (pl, hogy az angolok nem jutottak ki), de véget nem érő regélés helyett, inkább vegyük lencse alá azt a két csapatot, melyekre nyugodtan kijelenthető, hogy megérdemelten kerültek oda, ahol vannak, nevezetesen a döntőben.

Németország: A Nationalelf továbbjutása a B-csoportból nem is volt kérdéses, a papírforma egyértelműen a Klinsmannt váltó, Joachim Löw csapatát igazolta. Oly rettentő sok, igazán nagy név nem található a keretben, de a megfontolt német csapatmunka enélkül is meghozza a gyümölcsét, mint láthatjuk. A franciákhoz hasonlóan évek óta hullámvölgyben vannak. Az utóbbi két EB-t győztes meccs nélkül hagyták ott, a közbeeső VB-ken viszont bronz- és ezüstérem érte markukat. Persze ha távolabbra tekintünk, vannak eredményesebb tornák is. 1972-ben, '80-ban és '96-ban is az első helyen végeztek, uralva ezzel a kontinenst, tíz részvételből három győzelem ('79 és '92 - ezüst, '88 - bronz, igaz '90-ig NSZK cimke alatt futottak). Igazán nehéz dolguk most sem ígérkezett. Az egyik rendező és puszipajtás Ausztria, valamint Lengyel- és Horvátország társasága pozitív gondolatokkal kecsegtette a csapatot továbbjutást illetően. De milyen csapat is ez? Mint mondtam, és továbbra is tartom magam ehhez, pár kivétellel koránt sem a legjobb nevek kerültek elő a kalapból, de országukhoz hűen mégiscsak teljesítenek. A keret tulajdonképpen egy kapus, mert az Arsenalban védő Lehmann mellé csak tölteléknek került Enke és Adler, kik még lehetőséget sem kaptak a tornán, és nem hiszem, hogy majd a döntőben kerülne erre sor. Pedig nem ártana egy biztosabb kezű kapus, mert Lehmann erősen a végletek játékosa. Mindent vagy semmit. A védők közül a Real Madridban futballozó Metzelder, valamint Mertesacker és Lahm aki kiemelkedő, utóbbi rengeteg támadással együtt él. Középen ugye a vezér, Ballack, aki... ha igaz, amit épp most olvasok... még nem száz százalék, hogy holnap pályára lép, péntek oda nem tud edzeni a csapattal. Az ő hiánya akár tragikus is lehet, a középpályán nincs aki átvehetné szerepét. Najó, de, talán Frings. Nincs is más a középpályán akit kiemelnék különösképpen. Schweinsteiger produkál, de nem tartom jó játékosnak, Hitzlsperger pedig érthetetlenül sokat van pályán, míg Borowskira nem is emlékszem. A Podolski - Klose csatárpáros olyan, mint Starsky és Hutch lassan. Mindent megoldanak. Ha Ballack valóban nem lép pályára, akár hátrább hozhatnák a fejesgólkirály Kloset és beválallhatnának egy három csatáros felállást, Gomez segítségével (vagy Neuville...bár ő nem bírná sokáig, Kurányi meg rég nem a régi). Szóval nem az a tutibiztos felállás, és még egy erős kispad sem dukál mellé, de bármi megeshet, nyerhetnek is, ahogy azt sokan gondolták az első meccs után. Ahol 2-0-ás győzelemmel köszöntötték a Lengyeleket és az ott mutatott játékuk alapján, tényleg nyerőnek bizonyultak. Igen ám, de minden csoda három, esetünkben négy napig tart, ugyanis a horvátok jöttek, lőttek, győztek. Ezzel a 2-1-es játékkal még Könyves Kálmánt is kiütötték volna annó. Összeestek a németek, a védelem mindenképpen. Elég ingatag talaj volt az amin fociztak és nem vált sokkal stabilabbá az osztrákok ellen sem. Tény, hogy nyertek, de korántsem oly magabiztossággal, mint tették azt Lengyelország ellen vala. Így "csak" csoportmásodikként jutottak tovább friccék, okozva ezzel kisebb meglepetést a csalódás mellé. Szerencsére (már az övékére) rögtön helyreállították a renoméjukat a negyeddöntők során, aholis a szintén felemásan játszó, de erősebbnek tűnő Portugáliát ütötték ki, 3-2-vel, mely nem az a fölényes győzelem, de a meccs magas színvonalához igen nagymértékben hozzájárult a németek pofás focija. Félhettek is a mérkőzés után, hogy nehogy ismét a horvátokkal kerüljenek egy ágra, de a törökök megoldották a rájuk rótt feladatot, majd készültek bevenni Közép-Európát... ismét. De a berlini fal őket is feltartotta. Persze minden dícséretet megérdemelnek félholdas cimboráink, hisz jó pár alappillérnek tekintendő játékos nem vett részt a találkozón, eltiltásnak hála, vagy sérülés miatt és ezzel a mondhatni, félig-meddig tartalékos csapattal is sikerült rendesen megszorongatni a német válogatottat, de a Portugália ellen elért eredményel végződött az elődöntő, félbeszakítva ezzel a "utolsó perc után rúgok gólt"  turbánosok csodáját. Most már csak az a kérdés, hogy bedőlnek-e a torreádorok kardjába... szerintem igen.

Spanyolország: Nem titok ki az én favoritom, amióta csak az eszemet tudom, de félreértés ne essék, elfogultság nélkül pötyögöm e karaktereket a spanyol billentyűről, miközben a szél lebegteti nemzeti lobogójukat szemem előtt és én alig bírom végig állni a himnuszukat. Najó, ennyire elvakult nem vagyok, jelenleg is épp brazil mez/póló van rajtam (pedig őket aztán nem is szeretem), a wc angol és az ágy is francia. De tény, ők a szívem csücske... di Stefano, Hierro, Morientes, Etxeberría, Helguera, Salgado, Mendieta vagy millió más klasszikus, ki könnyt fakaszt, de főként a tornáról méltatlanul elhanyagolt Raúl. De kár is siránkozni, mert Aragones fiataljai megállják helyüket az bizonyos, hisz ott vannak, ahol nem sokan. Egyébként én végig ettől tartottam... hogy kevés kivétellel, nagyon fiatal ez a csapat, de egyelőre félelmem alaptalan. A világbajnokságokon roppant szerencsétlenül játszó tizenegy, már büszkélkedhett eg aranyéremmel az EB történelmet tekintve, melyen nyolcszor szerepeltek. Igaz, hogy ez a diadal 44 évre nyúlik vissza, de attól még ragyog, épp itt az idő a spanyol válogatottnak, hogy megfossza magányától azt az aranyat. Mellé még szereztek egy eb ezüstöt ('84), majd nyolc évre rá az olimpiát is letudták egy első helyezéssel. Luis Aragones úgy véli, csapatában nincsenek sztárok, "egység és a fegyelmezett játék" a fő erénye, ami eddig kiválóan került kivitelezésre, de azért ne menjünk el a keret mellett szó nélkül, mert a mester szavaival szembe szállva, nem akárkik alkotják spanyolhon dicső futball válogatottját. Casillas az egyik legbiztosabb kapus ma, ehhez nem is férhet kétség. Ha le kellene cserélni, hiányolhatnánk Canizarest, de Reina is megállná a helyét. A védők közül elmaradhatatlan a balázs palit megszégyenítő frizurával szaladgáló Puyol, akin nem kis feladat átverekednie magát az embernek sikeresen, nemhogy megfésülni őt. Mellette a legbiztosabb pont, Sergio Ramos (kinek játékának én vagyok a magyar megfelelője, egyértelmű), aki nem csak igen profi hátvéd, de olykor csatárokat idéző produkciókat nyújt. Rengeteget mozog, akárcsak Lahm esetében, a támadásokban szinte elmaradhatatlan. Capdevilla még kellemes meglepetés a tornán, Marchena pedig csalódás, de nem a pozitív fajtából. Ha az erőszakosság helyett a taktikusság lépne nála előtérbe, jobb lehetne. Középpályán Xavi a karmester, akiről elmondhatjuk, hogy amellett, hogy roppantmód jól játszik, mindig a legjobbkor cserélik le. De ez igaz Iniestára is, a két középső mozgatórugó általában egyszerre jön le. Senna meglepően csendben tevékenykedik amellett, hogy ő is, mint minden társa óriári területen mozog. A németekkel ellentétben sokkal dinamikusabb, támadóbb focit nyomatnak, amihez sokat hozzá tesz az apró termetű, de annál nagyobb meglepetés (akárcsak Cazorla, bár ő kisebb) David Silva, róla szinte csak szuperlatívuszokban lehetne írni. Úgy, mint Fabregasról, aki most talán kezdő lehet (és ott van még Xabi Alonso, de szóhoz nem jut). A csatársor bajban van, persze nem vészes. David Villa, aki sokat villantott nem fog pályára lépni sérülése miatt. Akkora hiányt érzésem szerint nem jelentene, mint a másik oldalon Ballack, mert akad ott egy Fernando Torres is, ki igaz, hogy Villaval van igazi összhangban, de középről bárki betársulhat mellé és hát remek kiszolgálók vannak ott. És nem utolsósorban a padon helyet foglal egy bizonyos Güiza is, a spanyol bajnokság gólkirálya, ki bizonyította, hogy a válogatottban is megállja a helyét. Látható, a cserepad is erősebb ezen az oldalon. Szerepet is kapott a tartalékos felállás, de ne szaladjunk ennyire előre. Első mérkőzésükön az oroszokat tették hidegre, egy 4-1-es kiütéssel, Villa mesterhármassal,  Európa-bajnok esélyeshez méltó játékkal. Persze mondhatnánk, hogy ez, az orosz válogatott ellen nem nagy kunszt, de tévednénk, mert ugye ez az irtó gyors elvtársakkal rendelkező felállás haza zavarta fapapucsostól a hollandokat. A sors iróniája, hogy egy újabb három gólos vereséggel távoztak az oroszok, mit ismét a spanyolok mértek ki rájuk. De maradjunk még a csoportban, hisz jött a másik továbbjutóként hírdetett Svéd válogatott, csak épp a spanyolokon nem jutottak túl Ibráék, mi több, a csoportból sem, szégyenszemre. A 2-1-es vereség biztosította a spanyol negyeddöntőt, a második hely még kiadó. No, de nem az előző torna győztesének, Görögországnak. A tét nélküli meccsen Charisteas mesébeillő fejesével bár megszerezték a vezetést, de a cserecsapat azt duplán visszaadta, így aludt ki végleg a görögtűz. Negyeddöntő. A nagyon öreg és a nagyon fiatal. A világbajnok Olaszország közreműködésével egy igen lassú meccset hoztak össze a fiúk, ami azért a hosszabításra felpörgött, de ahhoz nem eléggé, hogy elkerüljék a büntetőket. Buffon és Casillas. A világ legjobbjai közé tartoznak, most utóbbi bizonyult jobbnak, 4-2-es eredménnyel zárva a tizenegyeseket, a spanyolok újra pacsizhattak Szláváékkal, mint azt már fentebb elmeséltem. Jóval meggyőzőbbet alkottak, mint dojcslándbéli pályatársaik. Villa nincs, de lelkesedés van. Elég lesz a győzelemhez? Ismételve magam... szerintem igen.

Mindkét ország utcái lázban égnek, akárcsak Bécs, mindenki ölelkezik, mindegy kinek szurkol, nincs ellenségeskedés. Ez a szép a fociban... összehozza az embereket. Nagyon jó, hajtós döntőt várok, egy gólos különbséggel a spanyolok javára. Döntőre fel emberkék, aztán majd holnap, este 8 után kibeszéljük... az biztos, ha kikapnak a fiaim én sírva fakadok.

u.i.: Most nézem, olasz bíró lesz...na, akkor nem a spanyoloknak fújnak.