Richard Mateson 1954-ben kiadott klasszikus művének, az I Am Legendnek, az első filmbéli feldolgozása, mely (számomra mindenképp) meglepő módon olaszhonból került ki. Azóta, Charlton Hestonnal is készült egy film, tavaly pedig Will Smith főszereplésével láthattunk egy reprodukciót (plusz, volt egy ZS-kategóriás próbálkozás is, I Am Omega címmel), ami felkeltette érdeklődésemet a mára már ókorinak számító, a cikk tárgyát képző film iránt. Lássuk csak...

1968-at írunk, Dr. Robert Morgan számára minden nap ugyanaz. Emberi szükségleteit kielégíti, majd vámpírvadászatra indul. Igen-igen... Dr. Morgan az egyetlen ember a Földön, mindenki más egy vírus áldozatává esett, mely 3 éve szabadult el, magának követelve Morgan lányát és feleségét egyaránt, kik haláluk után újra életre keltek, ám erős szemléletváltáson estek át. Nappal eltakarítja a hullákat, éjszakánként bezárkózik és reméli, hogy hamarosan felkel a Nap ismét... De vajon tényleg ő az egyetlen túlélő?

Ezt az alapfelállást, azér" gondolom sokaknak ismerős, ám a történet kibontakozása csak igen felületesen hasonlít a '07-es anyaghoz (a különbségekről majd talán később). A poszt-apokaliptikus világ megteremtése felemásan sikerült, az üres utcák nem tűnnek halottnak, a földön heverő emberek rontják az összképet, hiába a sok nyitott tér, mégis bezártnak érezzük a filmet, ez persze csak mai szemmel nézve gond, de badarság is lenne úgy tekinteni rá, a kor korlátaihoz képest elég hangulatos lett, na (a fekete-fehér megjelenés meg csak színesítette az összképet)! Érdeklődésünk egy pillanatra sem lankad, mikor épp belassulna a múvi, hirtelen felkapcsol ötösbe, mi pedig csak termeljük a boldogsághormonokat. A lények, a vámpírok leginkább Romero zombijaira hasonlítanak (lehet, innen merített az öreg). Mozgásuk megmosolyogtató, amint a "részeg ember megpróbál józanul viselkedni" játékot szimulálják. Jó vérszopó lévén csak éjjel mászkálnak, a hagyma sincs túl jó hatással rájuk és a saját tükörképüktől is rettegnek (bazze, vámpír vagyok akkor?). Beszélnek, úgy látszik emlékeik is vannak és intelligencia jelenlétére utaló tetteket is végrehajtanak, ám a film végeztével magunkban is tudatosul, hogy a mezeivámpírok jelenléte, igazándiból tök fölösleges volt. Nagyon jó ötlet, hogy konkrétan az embernek nem tolják az arcába a vírus rejtélyét, hogy hogyan született, honnan indult ésatöbbi. A film középső harmadában lévő visszaemlékezésben pedig lett volna alkalma rá, ehelyett mélyebbé és tragikusabbá dolgozta a főhőst, akinek életunt arca mégis reménykeltő. Szerencsére a film nem járt úgy, ahogy Will Smith, azaz a második fele, ahonnan kapunk több túlélőt is, nincs elrontva, sőt! Igazán izgalmas és fordulatos végjátékot kapunk, melynek befejezése igen mellbevágó (és kritikus az emberekre nézve), a legenda kifejezés is teljesen más értelmet nyer. Ami erősen negatívum az a végig jelenlévő sejtelmességet sugalló zene, igaz, hogy a kor jellegzetességéhez ez is hozzátartozott, de nem jött be.

Vincent Price egyszerűen remek. Leolvasni róla, azt amit ilyen helyzetben érezhet, játéka kifejező és hiteles, akár még ma is megállná a helyét a karót döfögető főhős, aki nem zavartatva magát, hetykén rágyújt egy cigire, elindít egy kis jazz muzsikát, miközben a kintiek rádöntenék a házat (de említhetném mikor nevetésből abszolút természetesen ível át sírásba, na azt egy élmény volt látni). Akárcsak az újkoriban, itt is elvinné egyedül a filmet, de a történet (sajnos-nemsajnos) megköveteli a további szereplőket, ez itt nem sült el rosszul, színen vannak de jelenlétük kérdéses (aki látta, tán' érti:). A kutya szereplése közel sem olyan jelentős, mint Willnél, ez csak emeli a magányosság mércéjét. De most, jöjjön a végszó. Nem gondoltam volna, hogy enyire frenetikus egy film ez, megéri látni, hogy több, mint 40 éve mire volt képes a filmipar (sok esetben, ma még ennyire se). A könyvet nem olvastam, de ha jól tudom ez a verzió szorosabban követte azt, mint Will-é. Hogy, jobb-e, mint az I Am Legend? Nem tudom...de mindenképp más. 10/7