Halhatatlanság. Örök téma, minden évben kapunk legalább egy filmet, mely a rejtélyét próbálja megfejteni. Mert, ki ne szeretett volna halhatatlan lenni? Ki ne játszott volna el a gondolattal? Filmünk főszereplője John Oldman, ha nem is örökéletű, de elég idős már. A történet akkor veszi kezdetét, mikor 10 év után John hirtelen elhaggya a várost. Tanár barátaivel az éjszakát még a búcsúzásnak szentelik, ám az összejövetel nem várt fordulatokat vesz. Főhősünk bizton állítja, hogy ő egy 14000 éves cro-magnoni ősember. A társaság rögtön két részre szakad. Van ki egyre jobban nem tudja meghazudtolni John állításait és hinni kezd. De van aki egy őrült születését véli felfedezni emberünkben. Igaz vagy csak egy jól felépített mese, netán kandikamera? Az est végére kiderül... kiderül?

A költségvetés nem döntögette Olümposz kapuit, az egész film (27 másodperc kivételével)  a ház nappalijában játszódik, ahová a kiscsapat gyűlt a kandalló köré. A forgatókönyvtől nem is várhattuk volna más helyszínek felbukkanását, esetleges flashbackekben talán, de akkor a játékidőt kellett volna az égig húzni. De nincs is ezzel semmi baj, a történet feledteti velünk a tényt, hogy ezt akár a szobánkban is forgathatták volna, mert a sztori nagyon rendben van, belekötni nem tudok hiába szeretnék és bár a leírtak alapján, sokak agyában megfoganhat, hogy ez egy ritka unalmas film, főleg bezártsága miatt, de ezt a gondolatot vessük azonnal abortusz alá, hisz ha szeretünk elmékedni, ami ma már nem divat, akkor remek kikapcsolódásra lelhetünk a film személyében.

Mert a film rengeteg kérdést szül. Igazán mély benyomást nem tesz és mondanivalójától (tanulj, tanulj és..nem lövöm le) sem vágunk eret (pedig divat), amolyan "Mi van ha...?" játékra épülő múvi, egyértelmű tényként nem tudunk semmit kezelni, de megcáfolni sem tudjuk teljesen John állításait ki az elmúlt 14000 évéről számol be, hisz az akkori történelem elég ingatag lábakon áll. Ez szegezi oda a néző tekintetét a képernyőre. Amit hallhatunk, az alapján pedig megállapíthatjuk, hogy ez az egyik legantikeresztényebb alkotás mostanában. A szituációt a Ködhöz bírnám hasonlítani, (mely igen kellemes meglepetés volt és nálam, VVegával ellentétben minimum kilences) csak vegyük ki a parafaktort felfelé tornázó elemeket. Így kapunk egy (fél)maroknyi szereplőt, kik az ember, helyzet által kiváltott reakcióit hivatott bemutatni, persze nem kell Stephen King-féle drasztikusságra asszociálni, Jerome Bixby abszolút reális karakterábrázolást hozott össze.

Míg Kingnél a fekete ember a hitetlen (vesztére), itt pont ő az, ki leginkább társunk oldalát támasztja. Sajnos a végletekig vallásos öregasszony itt is felbukkan, kinek jellegzetessége, hogy ő a legidegesítőbb (itt nem lövik le). Apránként kidolgozott fejlődés is fellelhető a karakterek nagy részénél, mely kissé hirtelenre sikeredett és pár cselekedett illúzióromboló, de végülis miért ne. Johnon kívűl, tulajdonképpen nincs egyedi jellem, egymaga elvinné a filmet, de nem is kell ide korszakalkotás, hisz a való életben sem rohangálnak fel-alá a Tyler Durdenek. A szereplőket nem érheti panasz, nem worldfamous kategória, inkább sorozatos nevek. Többnyire mindenkinek sikerült teljesen természetes, hiteles játékot nyújtania, mely a hullámvölgyeknek hála nem kis feladat. A zenénél kilóg a lóláb, mert újat nem produkál, jól bejáratott és túl sokszor zendítenek rá.

Nem egyszerű film, nem lesz képes mindenki befogadni pusztán spontanitása miatt. Ezért nem úgy fognak beszélni róla, ahogy azt megérdemelne, már ha egyántalán beszélik majd. Nem a sűrűnnézős fajta, rétegfilm, de kőkeményen. 10/7. Több potenciál volt benne, talán ha a 'mesélésre' mennek jobban rá az ember helyett...