Egy újabb Stephen King regény megfilmesítése. Bevallom, könyvet még egyet sem olvastam tőle, de elég sokat láttam megfilmesítve. Ugye van a zseniális Kubrick-féle Ragyogás, ami több helyen is eltér az alapműtől (lehet, hogy ezért is jobb?). Legtöbbször azonban csak nézhetőre sikerednek ezek az alkotások.
Ez viszont tök jól indul, gyorsan kialakul az atmoszféra és meg is marad...úgy 20 percig. Gyorsan az alapszituációról: apa+fia, meg még sokan mások egy áruházban rekednek. Odakint ugyanis leszállt valami természetfeletti köd és ráadásul gyilkos kedvében van.
Valljuk be, a film első fele nevetséges, hiteltelen és idegesítő (ez az erénye sajnos megmarad a későbbiekben is). Ezek az emberek mérlegelik, hogy mi lenne a normális reakció és pont az ellenkezőjét teszik. Egyszóval buták, de hihetetlenül vagy csak soha az életben nem láttak még egy amerikai horrorfilmet sem. Vagy egyszerűen nincs veszélyérzetük. A szörnyek meg mintha a szocializmusban dolgoznának, néha bekapnak egy szerencsétlent, különösebb agresszivitást azonban nem mutatnak. Hébe-hóba megmutatják magukat, mintegy jelezve, hogy még itt vagyunk, rettegjetek. Nem fogunk. Ez a film azonban nem is horror (bár a szörnyek horrorisztikusan gagyira sikerültek). Mindjárt rátérek, hogy mi is ez.
Ez egy lélektani dráma, ami a félelmet és az erre érkező emberi reakciókat mutatja be nekünk. Onnantól igazán izgalmas a történet (unatkozni azért nem fogtok eddig se), amikortól is az elvakultan vallásos nő maga köré gyűjti a nyáját és teljes befolyást kezd gyakorolni az áruház fogságába esett emberek többsége felett. Persze a józan kisebbség hősünk köré gyűlve megpróbálja megvédeni magát, mind a külső, mind a belső ellenségtől. Innentől fogva kötöttek le igazán a történések. Engem legalábbis.
A dráma viszont nem működik tökéletesen. A sztori nem rossz, a befejezésre pedig még kitérek később. Szóval az a helyzet, hogy nem sikerül megteremteni az oly fontos kapcsolatot, együttérzést a főhősökkel. Egyszerűen nem tudtam izgulni értük és sajnálni se sikerült őket túlságosan. Ebben szerepet játszhatott a szereplők harmatos teljesítménye az apát megtestesítő Thomas Jane-nel az élen. Talán alulról átlagosnak lehetne mondani a színészgárdát.
Befejezés. Ötletes volt, végre nem valami klisés fináléval untattak az alkotók. Bár én megsejtettem a csavart, igaz, csak poénból mondtam be, de akkor is bejött. Kissé szégyenkezve vallom be, de ezen még nevettem is egy jót. Tudom, tudom ízléstelenség meg minden a filmet látva, de Thomas Jane-en egyszerűen nem lehet mást csinálni. Sírni biztos, hogy nem. De még meghatódni se.
Összességében jól szórakoztam, mondjuk ez sokszor nem az alkotók érdeme volt, legalábbis nem úgy, ahogy ők szerették volna. Viszont lekötött végig, hiszen érdekelt a megoldás, ami nagyon jól sikerült. 10/6.
