Az ember ha beül a moziba/tv elé mindig kapni akar valami többet, jobbat, szebbet, élménydúsabbat, mint amilyen a saját élete, vagy az a közeg amiben ő  maga él. Vannak olyan filmek, amiket meg leginkább úgy tudunk 'jó film'-nek ítélni, ha nyomot hagynak, ha igazán felkavarnak és aztán elkísér minket az emlékük tovább is, nemcsak a film utáni néhány órára. Nos, ez a film is ilyen: felkavaró és felszültségékkel teli. Nem egy mai alkotás, a filmről magáról csak hasonlatokban szeretnék írni, mivel a trailer is elég sokat lelő a történetből, valamint a szinkron is ront a film élvezeti nívóján. Így hát jobbnak vélem ha a tartalmi részek helyett inkább a hangulati oldalát emelem ki.

A film a társadalmi kapcsolatrendszerekben előforduló előítéleteket, faji/etikai megítéléseket ütközteti egymással - még néha szó szerint is. A hangulati elemek leginkább a Collateral és a 21 gramm c. filmekre hasonlítanak, ám merészség lenne ezeket valóban egymáshoz párosítgatni. Az előítéletek negatív kicsengéseit itt minden szereplő saját bőrén érezheti, pl. az apjának kórházi kezelést kereső rendőr (Matt Dillon, akit inkább a vígjátékokból ismerünk: itt komoly karaktere teljesen hatásos volt), és Brendan Fraser sem a humoros oldalát mutatja meg (igaz ő nem számottevő a filmben). A film felpörgetett és folyamatosan feszültségekkel teli, majdhogynem nyomasztó légköréből különösen két eset ér el igazán nagy hatást, amiben az ember felemelkedik a székből a "Jajj!" és társai felkiáltással. A hatások sallangmentesek, a beszédek mind fontosak, alig van olyan ami ne kapcsolódna egymáshoz, vagy a szereplő törénetéhez. Természetesen ez a film sem tökéletes, sok a 'véletlen' találkozás a nagyvárosban, ám nem elképzelhetetlen. A kiszámíthatóság igencsak kevés, bár van pár várható szituáció, ám a végkifejletek okoznak még meglepetéseket. A filmre fel kell készülni, nem azt hogy jó film és na kritizáljuk szét, ahogy lehet, hanem hogy nem lesz egy könnyű menet, ahogy nem is annak lett szánva. A bőrszín az etikai/faji hovatartozás kérdése a konfliktusoknál és a társadalmi különbségek ütköztetésekor tör leginkább a felszínre. A film a sarkalatosságokat, szélsőségek bemutatását szemelte ki bemutatásnak. A színészi választások és alakítások jók, a tartalmi mondanivaló és a hang-képi hatások remekbe szabottak. Összességében azt lehet mondani, hogy ezt a kényes témát, még ha kicsit amerikaias köntösben is, de nagyon eltalálták. Ami még további jó hír, hogy a színészeknek nem kell a 'hátukon elcipelniük' a filmet, a történet kerek egész, unalmas jelenet szinte nincs is, a feszültség kézzel fogható. Igazi profi munka, amit a 99x kimondott f#ck szó sem degradál le. Néha a  néző már örülne, ha most lenne vége azon nyomban, elég a drámából, de mindig történik valami új, valami nyomasztó, valami meglepő pozitívum. A sikerét mások is méltatták:

Oscar-díj (2006) – Legjobb film, Legjobb eredeti forgatókönyv: Paul Haggis, Robert Moresco és Legjobb vágás: Hughes Winborne
Oscar-díj jelölés – Legjobb férfi mellékszereplő: Matt Dillon, legjobb rendező: Paul Haggis és legjobb dal: Kathleen York és Michael Becker ("In the Deep")
Golden Globe-díj (2006) – Legjobb férfi mellékszereplő jelölés: Matt Dillon
Golden Globe díj (2006) – Legjobb forgatókönyv jelölés: Paul Haggis, Robert Moresco

Imdb: 8.0, Top #207 legjobb film.

Rottentomatoes: 75%

Én: 9/10