Maurice Sendak hazánkban vajmi kevéssé ismert, 1963-ban készült képeskönyvének filmváltozatát nem fogják bemutatni a magyar fimszínházak, szóval első mondatomban mindjárt a film más forrásokból való beszerzésére ösztönzök mindenkit. Noha az előzetesek (legalábbis az én olvasatomban) egy egészen más hangulatú, mosolygós-csupaszív, feelgood alkotást sejtettek, a végeredmény valami jóval mélyebb mondanivalóval rendelkező, szinte kizárólag felnőtteknek ajánlható mozi lett. Mert az Ahol a vadak várnak-ban valahol hatalmas szív dobog, csak ezt elég vastagon szövi be a félelem, a magány és a szomorúság, ami a kisebbeknek minden bizonnyal már megfekszi a gyomrát.

Max egy hiperaktív kisfiú, akivel édesanyja munkájából, tinédzser nővére pedig életkorából fakadóan nem tud eleget foglalkozni. Pedig hihetetlen nagy igénye lenne a figyelemre, törődésre és elismerésre, ilyen szempontból tehát teljesen átlagosnak mondható. Egy különösen balul elsült este után Maxot szobafogságra ítélik, ő azonban megszökik, és egy kis csónak segítségével nekivág az óceánnak. Hamarosan egy szigeten köt ki, ahol első ránézésre ijesztő, de még második ránézésre is óriási szőrmókokkal találkozik, majd rövid időn belül a királyuk lesz.

Visszatérve az első bekezdésre, az előzetes megtekintése után nem lehetett lehegeszteni a mosolyt az arcomról, a film nézése közben azonban összesen talán ha háromszor sikerült ezt reprodukálni. Még a vidámabbnak szánt, önfeledt játékot és tombolást bemutató képsorok mögül is olyan erőteljesen árad a lehangoltság, a folytonos frusztráció és feszültség, amit egyszerűen nem tudtam kikapcsolni. Aztán amikor elszabadulnak az indulatok, és felszínre törnek a problémák, akkor igazán sötét és félelmetes is tud lenni a vad világ.

A lények közül Carol kerül a legközelebbi kapcsolatba főhősünkkel, ami nem is csoda, hiszen nagyjából Max tükörképének feleltethető meg, így ő rendelkezik a legárnyaltabb személyiséggel is. A többieknek inkább csak egy-egy ecsetvonásnyi jutott, úgy mint a kötekedő, a sztoikus, a fáradt vagy a teljesen érdektelen. Mindannyian zseniálisan néznek ki, így utólag elképzelhetetlennek tűnik a film holmi CGI szereplőkkel, fele ennyire sem lennének emberiek és szerethetőek. Az operarőrt szintén dicséret illeti, a zenékről pedig olyan bandák tagjai gondoskodnak, mint a Queens of the Stone Age vagy a Yeah Yeah Yeahs. Továbbá a vadak hangját nem kisebb nevek, mint például Forest Whitaker, James Gandolfini vagy Paul Dano adták.

Érzelmes, fantasztikus, elgondolkodtató tanmese. Max egyetlen este alatt belekóstol a felelősségbe, beteljesíti álmait és jóval érettebbé válik. Az őt megformáló Max Records-ra pedig jó lesz odafigyelni a továbbiakban. Részemről 10/8.5.