Mivel VVega kollégával szinte teljesen egyszerre sikerült megnéznünk a filmet, és a véleményünk is nagyjából egyezik, ezért csak egy pár saját (dőlt betűs) gondolatot / megjegyzést fűzök az ő kritikájához. - Whistleblower
A Watchmen-ről anno talán a geekeknél olvastam először, de még az a rengeteg dícséret sem bizonyult elegendőnek, hogy belevágjak életem első képregény kalandjába (feltéve, hogy egy lusta narancssárga macska, és egy éleseszű és nyelvű kisgyerek, kiegészülve játék tigrisével nem játszik). Aztán az első trailerrel megvettek kilóra, én pedig beruháztam az első kötetbe, amint kiadták kishazánkban. Ahogy haladtam előre, egyre inkább nem tudtam betelni a szerkezeti zsenialitással, a sokszínűséggel, a hibátlan karakterábrázolással, és a szuperhős-mítosz önmagából való teljes kifordításával. Ezzel egy időben erősödött bennem az érzés, hogy ez így bizony visszaadhatatlan lesz a nagyvásznon. Rendező ide vagy oda. És így is kell beülni a moziba, nem csodát várva, mert annak már ott van az írott anyag. Na, ezen hosszúra sikeredett felvezető után nézzük, mit tudott nekünk nyújtani Znack Snyder és csapata.
Nálam is a trailerrel kezdődött a szerelem, amely után többnyire a megjelenések napján be is daráltam a hazánkban kiadott részeket. A harmadik - egyben utolsó - kötetet befejezve számomra egyértelművé is vált, hogy az olvasás élményét nem lehet visszaadni a filmvászon. Egyszerűen a Watchment nem erre a médiumra tervezték. Én úgy ültem be a moziba, hogy ha a garantált vizuális orgia mellett egy - a lényeges részeket meghagyó - vázat kapunk, akkor már elégedett leszek.
Gyorsan felvázolom a történetet. Egy alternatív '80-as évekbeli Amerikában járunk, ahol az elnököt már nagyon régóta Nixonnak hívják, a világ pedig a teljes pusztulást jelentő nukleáris holokauszt szélén áll, és ahol a képregények kalózokról szólnak, hiszen a maszkos igazságosztók, a szuperhősök nagyon is valóságos, és fontos részei a történelemnek. Annak ellenére, hogy jelenleg már törvény tiltja ténykedésüket. Azonban egy merénylet, és a mögötte esetlegesen megbúvó összeesküvés újra cselekvésre készteti őket. Nagyon-nagyon nagy vonalakban ennyi lenne a sztori.
Már rögtön a nyitány überfaszára sikeredett a Komédiás-bunyóval, és a múlttal, konkrétabban a Percrekészek múltjával a nézőt megismertető montázzsal. Itt aggódva tekintettem a képregényt nem ismerő társaimra, mert őszintén szólva durván töményen áramlik felénk a rengeteg információ. Ez amúgy a film egyik, ha nem a legjobb jelenetsora.
Nyílvánvaló volt, hogy kompromisszumokat kell kötni, még egy két és fél órás játékidő esetén is, hiszen nem juthat elég hely a karakterek, az utalások, a nyomtatott alapanyag mélységeinek még csak felvillantására sem. De ezek a megalkuvások, kihagyások csak úgy, mint a Gyűrűk Ura esetében majdnem teljes mértékben tolerálhatóak. A film még így is töredezett szerkezetű lett egy kicsit, néha bizony hiányzik pár kanál malter a jelenetek közül. A hibák pedig főleg a mozi zekk sznájderségéből adódnak, de még ezeket is hajlandó vagyok megérteni, hiszen valószínűleg nem jótékonykodásból pénzelték az alkotást, akik a cehhet állták, és persze nem csupán hardcore fanatikusok kicsiny csoportjának kell megfelelni.
Az általam "elvárt" váz pontosan a helyén van. Persze a szívem szakad meg, hogy ki kellett hagyni a kedvenc kis részleteimet, de valószínűleg bármely további extra jelenet, amely a képregény fanjai számára isteni manna lett volna, az a szűz elméjű nézők élményét tovább kuszálja...
Ennek kapcsán talán Adrian/Ozymandias (Matthew Goodie), Dan/Éji Bagoly II. (Patrick Wilson) és Laurie/Selyem Kísértet II. (Malin Akerman) karakterei lettek beáldozva. De amíg a szuperagy csupán kicsit lényegtelenebbé válik, addig talán azok a jelenetek a leggyengébbek, amikor a párocska van terítéken, és a totál 300 reloadnak megfeleltethető börtönből szabadítós képkockák teszik fel ezen okból eredeztethető szájhúzásunk tortájára a gyertyákat. A verekedős részek különben csak úgy tocsognak a vérben, az aláfestő zenét pedig csontok ropogása szolgáltatja számukra.
Szerencsére bőven jutott hely a Watchmen legnagyobb személyiségének, Rorschach-nak (Jackie Earle Haley) kibontakozására. Ahogy megjelenik, rögtön rászegeződik minden szempár, és a feszültség is tapinthatóvá válik. Az őt alakító Haley pedig 100%-osan azonosul a figurával, az ő produkciója messze a legerősebb.
Edward Blake/ a Komédiás (Jeffrey Dean Morgan) is mintha csak most lépett volna elő valamelyik oldalról, sőt még egy kicsit ütősebb is lett a figura, a jelleme pedig szintén penge élesen rajzolódik ki.
Dr. Manhattan (Billy Crudup) megvalósítása miatt szintén heves vállveregetés jár a készítőknek, hiszen remekül sikeredett. Átjönnek az érzelmek a nagy kékségen, és a megjelenítés is kellően méltóságteljes, istenszerű.
Érdekességként jegyezném meg, hogy a nem Watchmen-fan mozis társaim közül többen is megjegyezték, hogy a szabadítós jelenetnél jött meg igazán a film feelingje - onnantól kapta el őket a gépszíj. Valószínűleg szükség volt arra a scenere, hogy visszarántsa a szerelmes jelenet által eltérített filmet a helyes útvonalra.
Szóval jó anyag ez. Persze sokaknak nem lesz elég, de hát eleve esélytelen volt, hogy valahogy is akár megközelítőleg leképezzék például a nekem a könyvekben leginkább állejtős párhuzamos szerkezeti kivitelezést. Mert ott bizony előfordul, hogy egyszerre három szál képei futnak, és a szöveg tökéletesen ráillik mindegyikre. És természetesen ki kell maradnia az igazi mélységet adó idézetek sokaságának is. Az viszont negatívum, hogy látványban sem sikerül überelni a papírfüzéreket, nekem kicsit kevés volt a vizuális gyönyörből. Összességében kielégítő adaptáció, mely sok helyütt azért szigorúan csak bemagolás után felmondott feleletként működik, és a szuperhős mítosz se nagyon rázza meg a pofonfát, de annyi baj legyen, mert hát élveztem, és az utolsó fél órát sem látom olyan borúsan elütőnek a többitől, mint ahogy sokan mások. És még lesz nekünk egy rendezői változatunk is.
Majdnem kimaradt, hogy a zene választás elképesztően furcsán alakult, de tulajdonképpen bejött ez is.
Ahol próbálkozik a film a párhuzamos szerkezettel ott valóban többször érződni törést és akadozást a szerkezetben, viszont a legmélyebb részeket (pl: Manhattan a marson), illetve a fő karakternek számító Rorschach lényegét igazán jól átültették a készítők a filmvászonra. A zenével én több ponton nem voltam elégedett. Persze voltak olyan jelenetek, melyeket elképesztően megdobott az agybeteg választás (pl: Simon & Garfunkel - Sound of Silence a Komédiás temetésén), és a film első részeire jellemző titokzatos Tyler Bates instrumentális dallamok is a helyén voltak, de több esetben egyszerűen nem passzolt a képhez (pl: Nina - "99 Luftballons) az amúgy többnyire nagyon jó zenékből építkező soundtrack.
Legyen mondjuk 10/8. Aztán most nekiállok még egyszer a képregénynek, lehet hogy újrázom a mozit is, és ti tudjátok meg először, ha változna a véleményem.
Jogos a pontozás, ütős az anyag, és a (véleményem szerint) két legfontosabb célját elérte a film:
1: A rajongók első osztályú tálalással láthatják kedvenc képregényük főbb jeleneteinek megelevenedését.
2: A film valószínűleg sokakat rá fog vinni a képregény elolvasására.