Rögtön egy leginkább zárásnak beillő mondattal kezdem: a Taken az év egyik legjobbja, és nem csak saját zsánerén belül, hanem mindent összevetve is. A franciák, közelebbről a Szállító-t és a War-t is jegyző Pierre Morel (és Luc Besson) megmutatják a világnak, hogy hogy lehet a mai trendeknek is megfelelő, de mégis régivágású, stílusos akciómozit gyártani.
A történet egészen egyszerű. Adva van egy ex-ügynök, Bryan, aki több időt szeretne eltölteni kamaszlányával, Kim-mel, mivel az aktív évek során eltávolodtak egymástól. A lány elvesztésétől tartva, minden rossz előérzete ellenére elengedi őt barátnőjével egy európai koncertkörútra. Kim-et azonban már Párizsban elrabolják. A papának minden rutinjára és tapasztalatára szüksége lesz, hogy vissza tudja szerezni őt.
Tehát a sztori elég szimpla, de a Bryan szerepében hibátlanul alakító Liam Neeson simán elviszi a vállán a showt, és a fantasztikus akciójelenetek miatt le sem tudjuk majd venni a szemünket a képernyőről. Az autós üldözések fotelbe szegezően dinamikusak, itt néha rendesen rángatják a kézikamerát is, de ez nem válik hátránnyá, á la Quantum csendje, hanem csak eszméletlenül gyorssá teszi a képsorokat. Aztán tátott szájjal figyeljük ahogy Bryan nyomoz, tör-zúz és egyre közelebb kerül lánya elrablóihoz. Nem egyszer elismerően kellett megjegyeznem, hogy ez igen, valahogy így dolgozhat egy profi. Nincs teketóriázás, széplelkű hősködés: mindenre elszánt apukánk helyzettől függően mindig az emberi test számára éppen legkönnyebben támadható gyenge pontjára megy rá és ha kell, hátba lövi vagy lesből kapja el ellenfeleit. Pontosan úgy, ahogy ez a valóságban is történne. Na jó persze ő a főszereplő, ő a hős, de ehhez mérten nem nagyon lehetne realistább a film. Meg hát nem is dokumentumfilmre vágyunk, amikor leülünk a Taken elé. Operatőrünk is érti a dolgát, így a harci jelenetek során nézőbarát módon végig a lényegen tartja a kamerát, megadva nekünk a lehetőséget, hogy ámuljunk-bámuljunk a gondosan kidolgozott koreográfia láttán. Nincsenek üresjáratok, az alkotás egyetlen ketyegő adrenalinbomba egészen az utolsó jelenetig, amit én inkább elhagytam volna.
Tulajdonképpen egyetlen egy színészi alakításról beszélhetünk, mivel ez a mozi 101%-ig Liam Neeson-é. Uralja a vásznat, elhisszük neki, hogy kétségbeesett, hogy nincs vesztenivalója és hogy semmi, de semmi sem tudná megakadályozni, hogy lánya nyomára bukkanjon. A többieket csak említés szintjén: az anyuka szerepét Famke Janssen rázza ki a kisujjából minden gond nélkül, és a Kim szertelen, meggondolatlan kamasz karakterét remekül hozó Maggie Grace is dícséretet érdemel.
Akcióbuziknak kötelező, de mindenki másnak, különösen Marc Forsternek is tiszta szívemből ajánlom. 10/8.5.