Nem is olyan régen néztem végig Sam Raimi Gonosz halott-trilógiáját. Sajnos az első rész elé (saját magam által botorul) megvezetve ültem le, horror-vígjátékot várva. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy annyira nem jött be. Hangulatos, sokszor tényleg félelmetes film, de a végére szerintem kissé belefárad önmagába, igazából már untam.
A harmadik epizód a Sötétség serege címet viseli, és már inkább fantasynek vagy kalandfilmnek nevezhető horror helyett. Pár jelenet erejéig ugyan fantasztikusan idézi meg elődjeit, de többségében a kardozós-csontváztörő mókázás dominál, és a jól megszokott fenyegető légkör is eltűnt.
A sorozatból a középső darabot választottam ki bővebb kifejtés céljából, mert ebben elegyednek ideálisan a horror és vígjáték elemek, a három közül ez a legszórakoztatóbb, legötletesebb menet.

A Gonosz halott 2. tulajdonképpen az első film zseniális egysoros beszólásokkal, és sírva-röhögős jelenetekkel feltúrbózott újrázása, de erről bővebben emitt. Az alkotás legnagyobb jelenetsorára nagyon korán sor kerül, Ash majdnem megőrülése, majd saját kezével vívott párviadala tökéletes és felejthetetlen, de talán akkor sem nem túlzok, ha azt mondom, hogy a horror-vígjáték, mint olyan kvintesszenciája. Fergetegesen vicces, és egyben kellően véres is. A hangulat és a feszültség kézzel fogható, ezt Raimi ide-oda mozgó, végül mindig a megfelelő szögnél megállapodó kamerájának, az ijesztő hangeffekteknek, valamint fordulatosan kacsázó, ütős fináléval végződő sztorinak köszönhetjük. 
Bruce Campbell nélkül ez a film azért nem az lenne, ami vele együtt. Ideális főhős, a nézők hamar megkedvelik lazasága, tettrekészsége, a szájába adott raklapnyi kúl megmondás, valamint bénázásai miatt is. 

Hektószám ömlik a vér, záporoznak a poénok, mi pedig remekül szórakozunk. 10/8.5.
2009-ben érkezik (elvileg) a remake/folytatás (?).