A filmet ért tömegnyi negatív vélemény és a kishazánk vígjátékaihoz hasonló színvonalon mozgó (és ahhoz passzoló) magyar cím ellenére (azér' a csúcs még mindig az Erőszakik), a Deception közel sem olyan vészes, mint mondjuk Kiszel Tünde maga, ergó, abszolűt élvezhető. Persze, Marcen Langenegger első rendezését ért vádak nem alaptalanok, akadnak felróható hibák dögivel, de mégis, a remek kezdés, és hangulat, a színészek, mind együtt impresszionál. Csak sajnos a folyamat, elég degresszív ahhoz, hogy bárminemű heppiend ellenére, kissé csalódottan keljünk fel előle, mondván, többet vártunk (azér' megbánni nem fogjuk tán'), de ne szaladjunk ennyire előre.

Mi lesz ha összeáll Rozsomák és Kenobi? Fogalmam sincs (na, találjatok ki valami vicceset), esetlegesen olvadt fém, de nem ez a lényeg. A Deception egy divatos amcsi formulát használ, az underground kör létét, amit itt szerencsénkre nem dúsgazdag tejfelesszájúak űznek a (Tokyo Drift, Never Back Down, Pathology, stb) és nem is bír akkora relevanciával,, hogy rákerüljön Maslow piramisára (ezért sem jó a magyar cím). Mark Bomback, ki például John McClane negyedik kalandját írta, mostani forgatókönyve egy bizonyos szexklubba enged betekintést a maga bukfenceivel. Egy apró baleset során kerül a körbe az irodakocka Jonathan McQuarry (Kenobi), miután újdonsült barátjával, az ambíciózus Wyatt Bose-zal (Rozsomák), véletlen felcserélik telefonjukat. Jonathan nem egy nagy kujon, így most, hogy barátja Londonban van, kapva az alkalmon és telefonon, végigkúrja fél (számoltam) New York-ot. Ám, ahogy lenni szokott, belezúg az egyik rib... lányba (hát, meg is értem, Michelle Williams, ahahhaa). Az eltöltött este során hősünket leütik, a lány eltűnik, a rendőrség gyanakszik, a néző rájön (a csavarra). 

Are you free tonight?

A Deception egy remek, régimódi, amolyan igazi thriller... lehetett volna, ha hangyányit türelmesebb és nem tárja fel poénjait féltávnál. Így szimpla (sajnos, nem az okos) thriller, de abból a fajtából, mely hiánycikknek számít, ha a palettára lesünk, hisz itt valóban lehet izgulni, trémázni, az egyébként jó, ha nem is eredeti karakterekért. Főleg, ha a sok apró blődségen  és érdekes aspektusain átsiklunk, igaz, ha sok hálivudi maszlagot nézünk, fel sem fognak tűnni, hisz már megszokhattuk, hogy a jenkik hülyére veszik a világot. A sztoriba és buktatóiba kár is jobban belekötni (azér' nincs olyan sok, mint mondjuk a Pathologyban), akadnak pozitív elemei is a kész műnek. Például a zene, amit a többszörösen díjazott Ramin Djawadi komponált (ő heggesztett Vasembernek is, de a Prison Break theme-t is neki köszönhetjük), ami sokat dob a sajátos atmoszféra megteremtődéséhez.

Ewan McGregor játszott már jobban is, de most is hozta a kötelezőt, főleg a film első kétharmadában fest jól, mint überlűzer. Hugh Jackman most is remekel, mint, szinte mindig (én őt, Bale, Pitt és Downey Jr. mellett a legjobbak közé sorolom ma). Csak a nulla logikával megáldottaknak árulok el azzal nagy titkot, hogy ő a negatív (?) szereplő, a laza, de intelligens (és, mint minden ember, hibázó). És azok a kacarászások... szóval rájuk nem lehet panasz. Michelle Williams-t sem olthatjuk, nem volt kiemelkedő, de megállta a helyét. Apróbb szerepre beugrott Maggie Q is, én inkább Lisa Gay Hamilton-t emelném még ki, a nyomozó személyében (gay hamilton. igen, az f1-ben ez így pontos). A Deception olyan árokba zuhant, mibe már sokan beleszerelmesedtek idén. Az ígéretes kezdés után, kellemetlenül leül, majd a végére nemhogy feláll, eltemeti magát. És mégis, számomra roppant jó szórakozást nyújtott (igen, engem megvesznek a minusz iq-s filmek), szívemre hallgatva még fentebb tolnám, de a 10/7 valamivel objektívabb. Tipikusan az a film, ami a közvélemény szerint nem, csak szerintem jó. (oké, nekem a pluto nash is bejön, és a godzillán is könnyeztem...többször)