Mihez kezdjen az amerikai fejes, ha horror terén nem tud újat mutatni, kifogytak a remake-elhető őseposzok, nem tud valós eseményhez nyúlni és a végeláthatatlan, futószalagon készülő j-horrorok is eljenkiesedtek már? Természetesen, próbálkozzon. Dave Payne két csík hernyó között, gondolt egyet, ő horrort gyárt, de nem mezei horrort, nem! Ő full oridzsinálba tolja, beleprésel valami mondanivalót hátha sikerrel jár, és ha ez nem elég, mindfuck lesz az egész, arra éhes a nép úgyis. Siker. Gondolta ő...

Merem állítani, hogy ennyire szar filmet nem sűrűn lát az ember, ennek tükrében kínszenvedés lesz minden betű bepötyögése, és valószínűleg általuk megtöltött sorok olvasása is. Előre is elnézést érte. Pedig a film jól indul, jófajta trash mozi benyomását kelti, a horror-komédiák kategóriáját erősítve. De itt ér az első komolyabb arculcsapás, hiszen bárhol is nézük utána a filmnek, zsánerileg kőkeményen szimpla horrornak lett titulálva, de ki bírja ki röhögés nélkül az olyan jelenetsorokat, ahol gyilkosunk lámákat megszégyenítő tempóval hajt kocsijával áldozata nemesebbik szervére? És ez még csak a kezdet. 

Tény, hogy a film igen kreatív, de a körítés teljes hiányával küzd, képzeljük el Rubik Ernő kockáját színek nélkül... érdekes, mi? A történet teljesen abszentál, nincs. Egymást követik a jelenetek, a kohézió legkisebb szikráját mikroszkóppal kell keresnünk, a semmiből bukkannak fel emberek, vagy éppen tünnek el bárminemű magyarázat nélkül (és persze senkinek nem tűnik fel), szóval, káosz az egész, diszharmónia ékes példája, nyakonöntve nyóc' hekto kliséturmixszal. Adott egy sorozatgyilkos (tudjátok, a falloszra parkolós), aki kis kunyhójában az istenhátamögött tárolja kedvenc testrészeit, bevallása szerint ő a csózenván, a hangok mondják mit tegyen, így az ő szavukat követve egy nap feladja magát a reá hajtó seriffnek, majd a kivégzés során gázszivárgás áldozata lesz. Igen ám, de ekkor megremek a föld és az égből a földre teleportálódik gyilkosunk... vagy a másolata - ki tudja -, aki minden percben elektrikbugi tudását villogtatja a sivatag közepén. Eltelik sok-sok év, az öreg seriff átadja fiának a stafétát, kaszinó rablók érkeznek az istenhátamögötti bárba, emberek tűnnek el/halnak meg furcsamód, hőseink pedig láthatatlan gumifalakban akadnak meg, ha épp nem fej nélkül rohangálnak, miközben sorozatgyilkosunk (a faszt és furious-os, emlékeztek?) terrorizálja a jónépet... What the Fuck? Aki német órákon nevelkedett, az is e három szót szüli meg előszőr gondolom, mert ezt a katyvaszt nem lehet érteni, leírni még annyira sem. És a legszebb az egészben, hogy semmire, de semmire nem kapunk magyarázatot, minden csak úgy... van. Sé file, sé farka és így hiába akarnak a nézőre erőltetni bármiféle morális kérdést, hiába próbálnak új gondolatokat ébreszteni, hiába veti fel az élet és halál közti eldönthetetlen különbségeket, hiába ájtatoskodik, hiába szimbolizál, hiába minden, amíg a film komolyan veszi magát. Pedig tényleg jól indult az első 10 perc, ha maradnak annál az önparodisztikus jellegnél, sokkal élvezhetőbb film lett volna, az más kérdés, hogy így is a végéig röhögtünk, mert tömegével akadnak, gagyiságukból fakadóan megnevettető jelenetek, és imbecillis dialógusok amiket remekül adnak elő az abszolút tehetségtelen és ismeretlen színészek, ami csak jó a film B (vagy inkább zs?) mivoltát tekintve. 

Áh, többet nem lehet erről beszélni, művészet már, annyira szar ez a film, bár beherkázva 100%, hogy élveznénk, de így is rengeteg okunk akad a hangos kacajokra. A legborzasztóbb az, hogy ez a film egy folytatás... tehát van első része... végülis, ez csak alulmúlhatta azt, szóval csekkoljuk, hátha a kép is tisztább lesz. 10/1 Az az egy pont a jócsaj miatt... De még így is jobb, mint a zombie strippers.