A kötél az első dolgok filmje. Először is Alfred Hitchcock első színes filmje, továbbá szintén első közös munkája James Stewart-tal (négy mozit készítettek együtt: A kötél, Hátsó ablak, Az ember, aki túl sokat tudott, Szédülés) és végül most induló Hitchcock sorozatunk kezdő darabja. A teljesség igénye nélkül, főleg a későbbi munkái kerülnek majd terítékre. Következik tehát egy SPOILER-es kritika/elmélkedés.
A főcím alatt futó zenéből és képekből egy teljesen más stílusú filmre is lehetne asszociálni. Hitchcock gyorsan kipipálja szokásos cameo-ját, ő a férfi ugyanis aki egy nővel végigsétál a járdán. Ezek után elég erős a kontraszt: egy elfüggönyözött lakásban éppen megfojtanak valakit. A két főszereplő, Brandon (John Dall) és Philipp (Farley Granger) egy közeli barátjukat, David-et gyilkolták meg. Szokványos értelemben vett indíték nincs, a fiúk egy előre eltervezett kísérletet hajtottak végre. Egy kísérletet a tökéletes gyilkosság elkövetésére.
Az elkövetésben talán még nem is hibáznak, de ők is csak emberek. Brandon szerint nem is akármilyenek: felsőbbrendűnek tartja magukat, felruházva a joggal, hogy csak az élvezetért kövessék el és tartsák már-már művészi alkotásnak a legnagyobb bűnt. De miért alkot egy művész? Természetesen a közönség elimeréséért, a sikerért. Brandon nem is bírja megállni és végül túlzásba viszi a játékot a tűzzel. Morbidul búcsú partit rendez Philipp-nek, aki másnap elutazik. Aztán azon a ládán terít a vendégseregnek (köztük van az áldozat apja és menyasszonya is), ahová a hullát rejtették sötétedésig. Majd a címadó gyilkos eszközzel köti át a David apjának kölcsönadott könyveket. De a legnagyobb hibát akkor követi el, amikor meghívja régi nevelőtanárukat, Rupert-et ( James Stewart).
Philipp azonban nem bírja olyan jól idegekkel, mint tettestársa. Szinte a gyilkosság pillanatában megbánja tettét. A filmben végig kérdéses, hogy ő is osztja-e Brandon nézeteit, így az is, hogy ha ő lenne a domináns személy kettejük barátságában, akkor is megtették volna-e. A parti során rengeteg félreérthető, kétértelmű mondat hangzik el. Na persze csak a nézők és az elkövetők számára. Philipp teljesen kiborul az est folyamán és az éleszeszű Rupert szépen lassan összerakja a mozaikot.
A film hihetetlenül izgalmas. Megúszhatják-e vagy kiderül a gyilkosság? És ha ki is derül, akkor onnantól hogyan tovább? Azaz kész-e Brandon újból ölni, immár közönségesebb indokokból. A feszültség szinte tapintható az első pillanattól kezdve.
Ne feledjük el, hogy 1948-ban vagyunk. A kötél középpontjában álló übermensch-elmélet szörnyen pusztítva és radikalizálva söpört végig a világon alig pár éve. Eleinte Rupert is osztja Brandon nézeteit, sőt még viccelődik is velük, zseniális fekete humort csempészve az amúgy nagyon komoly témájú filmbe. Azonban miután egy dulakodás után rémülten és elborzadva belenéz a ládába, egy világ omlik össze benne. Szinte megundorodik magától és a gondolattól, hogy Brandon talán a régebbi beszélgetéseiket vagy az ő gondolatait kifordítva és alapul véve követte el tettét. A film üzenetét, sűrített mondanivalóját tartalmazó veszekedés után háromszor kilő az ablakon, megpecsételve ezzel a gyilkosok sorsát.
A filmben nagyon sok felejthetetlen kép van (Brandon és a kötél a konyhában, Rupert arca a láda felnyitásakor, valamint az utolsó, beletörődő reakciók). Az est.hu-n olvastam, hogy a filmet vágás nélkül, valós időben forgatták le, egy beállítást használva . A lehetetlennek tűnő bravúrt úgy oldották meg, hogy amikor egy filmtekercs végére értek, ráközelítettek valakinek a hátára, és ebből a közeliből indult a következő „jelenet". Lenyűgöző. Érdemes és érdekes lehet ennek tudatában újranézni az alkotást.
A kötél fantasztikus film, én Hitchcock legjobbjai közé sorolom. Azok pedig nem kevesebbet, mint egytől egyig 10/10-et érdemelnek. Főleg azt nézve, hogy 50-60 évvel elkészültük után is feszültek, izgalmasak és hihetetlen élményt nyújtanak.
Hitchcock örök.