Minneapolis külvárosában járunk 1967-ben. Itt él filmünk főhőse Larry Gopnik (Michael Stuhlbarg) matematika - fizika szakos professzor és családja (egyébiránt a Coen fivérek is itt nevelkedtek ekkortájt). Larry tisztességes, istenfélő ember, aki úgy gondolja, hogy ha ő nem árt senkinek, akkor vele sem történhet semmi rossz az életben. Valaki odafent azonban úgy tűnik nem hisz a karmában, és - látszólag igazságtalanul - szerencsétlenségek sorozatát szabadítja modern kori Jóbunkra, aki igen nehezen kezeli le a negatív események hullámait...
A nyitójelenet során Larry-t éppen az orvosi rendelőben látjuk, miközben röngtenvizsgálatot végeznek rajta. A kamera folyamatosan átvált a zsidó iskola padjában zenét hallgató fiára (Aaron Wolff), majd vissza a rendelőbe. Kitűnő indítása ez egy ilyen, és ehhez hasonló szimbólumokban gazdag filmnek, mely során a készítő Coen testvérek lényegében valóban átvilágítják a (z édesapjukról mintázott) főszereplő karakter életét.
A Serious Man ugyan megköveteli a koncentrációt, és számos interpretációt tesz lehetővé, ám nem kell túlzottan erőlködnünk ahhoz, hogy észrevegyük: Larry nem valami nagy spíler az élet nevű játékban. Négyzetek és vonalak mentén csukott szemmel vezetve, látszólag a kispadon ülve töltötte el élete futballmeccsét, mégis kiállították. Gopnik úr (a reáltudományok embere lévén) megrögzötten hisz abban, hogy kell lennie valamilyen ésszerű magyarázatnak a történésekre. Ezt a magyarázatot nem mástól, mint az isten közvetítőiként elképzelt három városi rabbitól várja, akik közül a két fiatalabbik csupán befejezetlen történetekkel és ködösítésekkel traktálja elkeseredett főhősünket, míg a végtelen tudás birtokosaként reprezentált idős rabbi már csak a bar mitzvah-n (a felnőtté válás rítusos vallási szertartása) éppen túleső fiúknak ad tanácsot . Ahogy a film halad a végkifejlet felé, melyet Larry fiának, Danny-nek a bar mitzvah-jah jelképez, szép lassan kikristályosodik a nézőben a kérdés amelyet a film mindvégig óvatosan forgat: Összeegyeztethető-e az igazságtalanság isten létével? Komolytalanok vagyunk-e, mert úgy gondoltuk, hogy mi irányítjuk a dolgokat, és hittünk abban, hogy minden jó lesz? Természetesen ugyanúgy, ahogy főhősünk sem juthat el a válasz vélt forrásául szolgáló bölcs rabbihoz (helyette ugyan Danny találkozhat vele az avatás után - csak hogy ismét egy kis szimbolikát csempésszünk a dologba...), a néző sem kap választ Coenéktől, csupán némi sugallatot.
Nem akarok kiemelni konkrét jeleneteket a filmből, de remélem elhiszitek nekem, hogy elképesztően zseniális. Ennyire szellemes, eszes, cinikus és (vizuálisan is) jól megszerkesztett filmet régen láttam. Groteszk tragikomédia (a végére már inkább tragédia) at it's best, hihetetlen jó karakterekkel (Wolowitz rabbi, Sy Ablemen [akinek a nevét direkt a címből ferdítették el egyébként], vagy a találó ellentétpárként megjelenő két közvetlen házszomszéd - csak hogy egy pár kedvencet említsek). A gyengécskébb Burn After Reading-et (10/7) ezek után simán elnézem nekik azzal a magyarázattal, hogy mindkét film világában "isten" szabadságra ment, csak ez máshogy csapódott le a két végtermékben...
A rejtett önéletrajzi részhez visszatérve: a Coen fivérek természetesen még mindig Danny-k, de már bar mitzvah után, egyre tudatosabban, már-már kafkai szinten báboznak karaktereikkel. Véleményem szerint ez az eddigi legfelnőttebb, legprofibban összerakott filmjük. 10/10, mert erre emlékezni fogunk (hosszabb távon biztosan kultfilm lesz).
