A kritikusok már külföldön is utálták, a trailer sejtette, hogy ez valami igazán elbaszott film lesz, de tegnap este bizony engedtem a női nyomásnak, és a (nagyszerűnek ígérkező) Five Minutes of Heaven helyett megnéztük a The Lovely Bones című Peter Jackson filmet. Igen, ez ugyanaz a Peter Jackson. Igen azokat is ő rendezte. Igen, azok jó filmek voltak. Nem ez nem lett jó, nagyon nem...

A Komfortos mennyország egy tizennégy éves kislány (Susie) halálát és annak utórezgéseit mutatja be, pontosan azt a folyamatot, amíg a szerencsétlen pára az élet és a mennyország közti átmeneti síkon vilángolva kommunikál a családtagjaival, és elvezeti őket a gyilkosához.

A film feleslegesen hosszú és nyálas bevezetése után következik a viszonylag jól megkreált és előkészített gyilkossági jelenet, melyet a szereplőgárda sztárjainak elfelé menekülése követ. Elhagyják a süllyedő hajót szépen sorban. Először a nagymamát alakító (csupán vendégségbe érkező) Susan Sarandon tűnik el a képből, majd öt perccel rá Rachel Weisz dönt úgy, hogy ő biza inkább elmegy tőkéket gyepálni valami random ültetvényre, mint hogy a hülye férjének (Mark Wahlberg) sírását hallgassa. A viszonylag értékes színészi játékra képes hölgyek távozásával szegény Marky boy-ra hárul a maradék két kölyök nevelése, és az egész "misztérikus" gyilkosság kibogozása. Marky boy pedig ehhez sajnos nem igazán ért. Ő kemény gyerek, lőni tud, meg pofozni, egyebet nem igazán. 

Ezen a ponton Peter Jackson ökölbe szorított kézzel lenyúl a saját torkán és elkezd kicsi rózsákat, pillangókat, és szivárványokat felöklendezni a kedves néző képébe. Tíz perc hiszti után Susie rájön, hogy nem is olyan gáz halottnak lenni, mert szabadság van és vidámság, iskolába se kell járni, no meg hamarosan úgyis a mennybe kerül, az meg állítólag jó muri. Innentől kezdve a film átvált nyálas rózsaszín speciális effekt fesztiválba (ami a 100$ milliós büdzséhez képest bőven gagyin néz ki), mely során főszereplőnk és újdonsült (szintén gyerekként meggyilkolt(!)) játszótársa végtelenül zöld mezőkön labdázik, vidámkodik, uzsonnázgat, aztán meg ha már tényleg nagyon ráér, néha ránéz, hogy mit szerencsétlenkedik Marky boy (neki apu) azon a baszott földön. 

A legnagyobb probléma a filmmel kapcsolatban, hogy a néző egyszerűen NEM ÉRZI, HOGY ITT TRAGÉDIA TÖRTÉNT. Mark próbál sirdogálni, de Susie testvérei ugyanúgy rajzolgatnak tovább, a halott kislány pedig folyamatosan egyre jobban érzi magát az űrben, vagy hol. A film egyetlen hosszabb távon élvezhető eleme a gyilkost alakító Stanley Tucci játéka, amely nem csak hiteles, de a köré épített jelenetek is valahogy véletlenül pont jól klappolnak. Ezért is szörnyű látni, amikor a finálé felé kedves Susie görl a mennybe távozás előtti utolsó szó jogán odareikizi Marky boy (neki apu) agyába, hogy bizony a szemüveges kopasz bácsi a gyilkos. 

Természetesen egy jól sikerült gayfeszthez nélkülözhetetlen plátói szerelem és a kisebb, lazán felfestett szerelmi szálak itt is megjelennek, illetve kapunk priceless zárójelenetet, mely során egy nagy fa körül ugrál egy csapat fiatalon legyilkolt kislány énekelve - dalolva. Ha még ez sem lenne elég indok arra, hogy miért kell ezt a filmet megnézni, engedjétek, hogy idézzem a film utolsó mondatát főszereplő kislányunk szájából:

"I was here for a moment, and then I was gone. I wish you all a long and happy life. " (mindezt képzeljük el tvájlájtos hangsúllyal, megható zenével aláfestve)

Köszönjük Peter Jackson, élmény volt. 10/1