A bűn lélektanával sokan foglalkoztak már a filmművészet történetében, s még hosszabb (szinte végeláthatatlan) lenne a sor, ha mindezt ezt a mondatot az összes művészetre szeretnénk általánosítani. A magyar filmtörténet is képes jó néhány remek alkotást felmutatni a témában, ám szokatlan, hogy egy első filmes rendező ilyen témához nyúljon.

Janisch Attila mégis ezt tette, s mindannak ellenére, hogy talán túlságosan is érződik, hogy ez az első próbálkozása a rövid film műfajából való kilépésre mindenképpen biccentésre okot adó alkotással tudott a témában elő állni.

A történet roppant egyszerű, hiszen csupán egy férfiről kell szólnunk, aki a véletlenek kifürkészhetetlen játékai folytán egy rablás szemtanúja lesz, sőt annak végül befejezője is (már ha a szabadon heverő pénz felmarkolása annak számít). Mely esemény halálos lépésnek bizonyul, hiszen a pénz súlya alatt (melyhez vér is tapad, mint később megtudjuk) „hősünk” teljes mértékben összetörik, s nem csupán magát, de mindet maga körül a mélybe ránt.

Janisch filmjei kapcsán egy cseppet sem furcsa manapság már ha Hitchcock, Kubrick esetleg Polanski nevét emlegetjük fel, de még Carpenter sem tűnik túl nagy mellényúlásnak ezekben az esetekben. Ezek alapján egy hosszú áradattal azt mondhatnánk, hogy olyan lélekrajzokhoz lehet szerencsénk, melyek a „kispolgári horrorba” hajló feszültséggel teli ám mégis lírikus alkotásokként csapódhatnak a nézőkben.

Mindezt levetítve az Árnyék a havonra valahogy úgy fogalmazhatnánk meg konkrétumokként, hogy a Miroslaw Baka által megformált főhős életének azon szakaszát követjük nyomon, mely visszafordíthatatlanul elindította a vég felé, s csupán a forgatókönyvre és a rendezőre van bízva, hogy a balladai homályból mikor bukkan fel ez a pont. Mindehhez persze hozzá kell vennünk a végletekig kimunkált (mondhatni bizonyos esetekben túlesztétizált, bár ez jelen pillanatban legyen inkább dicséret, főleg itt felénk) fényképezést és azt a „valóságos ködöt”, amely képes a történet nagy részét homályban tartani, s csak apró szigeteket engedni kiemelkedni magából.

A háttérben pedig minden igazodik ehhez, a reménnyel teli kiindulóponttól (azaz a reptér, mely egyben az utazás – bizonyos értelemben road movie – kiinduló pontja) a befejezést jelentő ködös erdőben lévő kietlen romig. Azaz nincs jó és rossz csupán egy út, mely a racionalitásból az irracionalitás felé halad anélkül, hogy a világ (akként ami) egy pillanatra is megváltozna.

Vagyis mindannak ellenére, hogy kezel sem egy kiforrott és érett rendező munkája az Árnyék a havon, mindenképpen tartalmazza az összes ecsetvonást, amelyek Janischot a fesztiválokra, s a legnívósabb magazinok oldalaira juttatta, s egyértelműen zseniális felütése a „trilógiának” mely jelen pillanatban a legnívósabb magyar DVD kiadványként elérhető. Mondhatni szinte kötelező minden polcra egy.