Az alkotók nyilvánvalóan azt hitték, hogy a bab is hús. Ugyanis annyira semmit sem akaró, a középszer biztonságosan körülölelő mocsarába magát önként belevető filmet, mint Az álmok ura ritkán látni.

Nem is érdemel sok karaktert, mert végig kockázatmentes paneleket választ, és ennek első jeleként rögtön visszahívja az előző rész túlélőit. A Kristent korábban megformáló Patricia Arquette-et a jóval tehetségtelenebb Tuesday Knight váltotta (ez nagyjából megfeleltethető a két alkotás közti különbségnek is), a többiek ugyanazok. A rendezés unottabb, a szereplőgárda bénább, arról meg ne is beszéljünk, hogy a véres álmok milyen fájóan nélkülözik az iróniát, vagy az ötletességet. Tényleg túl drága lett volna megtartani a stáb nagyrészét? A fántáziátlan, bár hihetetlenül pörgős cselekmény az egyetlen dolog, amivel a mű azért képes fenntartani érdeklődésünket. Valamint legalább rendelkezik azzal a kétes érdemmel, hogy a másodiknál nem gyengébb. Szóval nagyjából azon fog múlni, hogy majd utáljuk vagy mérsékelten elvagyunk a negyedik felvonáson, hogy hogy viszonyulunk a teljesen átlagos, de nagyjából korrekten előállított mozikhoz. Nálam kólával elment. 10/4.5.