Képzeljük el, hogy az emberiségre a II. világháború borzalmai után nem a lakosság számára sokkal érdektelenebb, és főleg nagyságrendekkel kevesebb áldozatot követelő hidegháború következett. Ehelyett az '50-es évek elején egy a Földbe csapódó meteorit életre keltette a halottakat, és radioaktív sugárzása azóta is zombivá változtat minden túlvilágra szenderülő állampolgárt. De. De az emberiség rájött az agyzabálók gyengepontjára, és megnyerte a zombi háborút. Azóta minden város óriási kerítésekkel és őrtornyokkal van körbevéve, a világ többi részén szabadon kószálnak az élőhalottak. A börtönök megszűntek, aki bűnt követ el, azt kibasszák a halálzónába. És. És most jön a legnagyobb fless. Egy ügyesen megokosított nyakörv segítségével rabszolgának, illetve háziállatnak fogják be a zombikat. (BMEG!)
Hát ennyire egy beteges szatíra a Fido, amely remekül ötvözi az '50-es amerikájáz bemutató giccses, cukormázas családi filmeket a belezős-hentelős apokalipszissel. Bár ez utóbbiból alig van pár jelenet, szóval a horrort amúgy nem favorizálók számára is nyugodtan bevállalható a film. Tipikus kisstílű, kertvárosi 'jajj mit szólnak a szomszédok' stílusú problémák ironikusan elővezetve, aztán a következő pillanatban elszabadul a nagybácsi. Főhősünk, Fido (Billy Conolly) azonban valamivel más, mint a többi zombi, és hamarosan a kis Timmy (K'Sun Ray) legjobb barátja lesz. Azonban jönnek a bajok, konkrétan akkor, amikor Fido nyakörve zárlatos lesz...
Az alakítások teljesen rendben vannak, az ötlet szerintem fantasztikus (noha teljesen irreális is), és rengeteg poén rejlik benne, amiket a film rendesen le is csap. Olyan szempontból pedig elgondolkodtató, hogy hogy lehetünk akkora töketlen faszfejek, hogy a fiunk és feleségünk is szimpatikusabbnak tartson nálunk egy zombit. Talán egy adaggal több művért még elbírt volna, de így is különleges szórakozást nyújt. 10/7.5
