Björn Borg visszavonul, rekordokat döntve befejeződik a M*A*S*H, megszületik a moonwalk, Saint Kitts és Nevis önálló állam lesz, a szovjetek megszállják Afganisztánt, elkészül a Microsoft Word, piacra kerül a NES, valamint a Jedi is visszatér. Hőseink életéhez eme eseményeknek semmi közük nincs. Egyes szubkultúrák, a ska vagy a reggae, a nacionalizmus, mint befolyásoló tényezők hatottak alanyainkra. 1983-at írunk (két év múlva a Clash is megmondja, hogy ez itt Anglia), ami nagyban folyik érthetetlen, ami Anglia határain belül, az nagyon is érthető.
Shane Meadows (írta és rendezte) filmje nem csupán szimpla korrajz - bár, ha hitelességéből fakadóan tényleg csak annyi lenne, akkor sem süllyedne el a Temzében, zsenije mentőcsónakként funkcionálna -, bizonyos elemei már-már dokumentarista jeleggel hatnak és közben magas szinten szórakoztat, hol nevetettet, hol elborzaszt, a megváltástól a katarzisig utazunk. A történet egy 12 éves fiúra fókuszál, aki pár skinhead személyében új barátokra tesz szert, de szerencséjére ezek a srácok csak látszatra bőrfejűek, az eszméről talán fogalmuk sincs, de a külsőségekre adnak. A fiú, Shaun azonban nem élvezheti sokáig a gondtalan semmittevést. A régi főnök, Combo kikerül a börtönből, és radikális változtatásokat javasol. Shaun hamarosan megtapasztalhatja milyen út vár rá ha nem korának megfelelően cselekszik (azon persze megint lehet vitatkozni, hogy a látottak közül melyik út a "rossz") - ergó, az a sok-sok év életünk első szakaszában arra van, hogy felnőjjünk, siettetni nem szabad.
Újkori angol film révén felesleges taglalni, hogy mind a gyerek, mind a felnőtt színészek remekelnek, percek alatt eldől, hogy kit utálunk meg és kiért hullajtanánk könnyeket. A rendezés profi, ami meglepő lehet valamennyire, hogy egyáltalán nem explicit, kellően sejtető a durvább tartalmú jeleneteknél, mi meg úgyis tudjuk mi történik, s mivel egy 12 éves gyerek szemein keresztül kísérjük a lavinát, nem kell nekünk mindent látni. A hangulatot már a film első pillanataiban megadja Meadows, a nyitóképsor a korabeli felvételekkel (és kellemes muzsikával) annyira el van találva, hogy akár azt is elnéztem volna másfél órán át. De ezt nehéz leírva átadni, talán ezért is vitte vászonra Meadows saját meséjét, hisz ha hihetünk neki, akkor ez az ő gyermekkora, az ő emlékei, ám ennek ellenére...
... ez nem az Ő filmje. Nem is az angolok filmje. Sőt, nem is a skinheadek filmje, de nem is a wannabe kispöcsöké. Ami azt illeti, nem is az akkori generáció filmje. Nem a nacionalisták filmje, nem azoké kiknek hozzátartozói értelmetlenül estek el Falklandon vagy bárhol máshol. Nem azok filmje, kik nem éppen tudatosan kerültek valamilyen klikkbe, bandába, nem is azoké akik éppenhogy tudatosan követnek egyes gruppokat. Kibaszott nagyúr az affinitás. A film problémája nem egyedi, nem angol, inkább egyetemleges, és most is abszolút aktuális. Nem a lecsúszott prolik filmje, nem a leszart munkásosztály filmje, nem is a bevándorlók számára készített elrettentő példa. Nem, nem, nem. Mindenki filmje. Akik már kaptak agyfaszt, akiket felhúzott már felettes/barát/akárki, aki dühös, akiknek valami nem tetszik a rendszerben, mind tudjuk miről van szó, mind átéltük azt amit a film kínál. Ha nem is hangosan, de kitörésre készen. S legszívesebben mind másra hárítanánk a felelősséget. Épp ezért ez a mi filmünk, baszdmeg. 10/9
