Achtung, achtung! Spoiler alarm!
Steven Spielberg nagyjátékfilmes névjegyletétele egyike minden idők legjobb filmes bemutatkozásainak. A Párbaj pont annyit kínál, mint amennyit a címe sugall: sallangmentes, vérre és gépolajra menő összecsapást ember és kamion között.
A film varázsa abban (is) rejlik, hogy egy teljesen hétköznapi szituációból jutunk el pillanatok alatt a tökéletes horrorba. Egy hazafelé igyekvő átlaglaci megelőz egy kamiont, aki azonban nem hagyja ennyiben, és hajszolni kezdi emberünket. A városi aktakukacnak le kell vetkőznie magáról a civilizáció páncélját, és az életéért kell küzdenie a modern dzsungelnek megfelelő kietlen, és reménytelenül végtelen országúton. Pár suta próbálkozás után az is nyílvánvalóvá válik hősünk számára, hogy harcát egyedül kell megvívnia, nincsenek mentőövek, nem tud külső segítséget szerezni. Itt a kamion(os) diktálja a feltételeket.
Az egyre fokozódó hitchcocki feszültség, a szerkezet hasonlósága és a remek zene mind-mind a Cápa kistestvérévé teszi a filmet. A "kicsi" természetesen csak a költségvetés nagyságára, és a reklámkampány méretére vonatkozhat, ugyanis csak ezeknek köszönhető, hogy az országúti csörte helyett a tengeri horror-horgászat vált egyértelmű és a legszélesebb körben ismert klasszikussá. Hiszen a Párbaj jobb film, izgalmasabb, komplexebb munka, aminek ráadásul a zárlata is jóval ütősebb. Feledhetetlen képsor, ahogy David Mann (Dennis Weaver) a végső küzdelem adrenalinlökete, a győzelem extázisa után a teljes üresség érzetével kuporodik le a szakadék szélére. Hiszen valami végetért, amit minden borzalma ellenére tagadhatatlanul élvezett. Mert más volt, mint az ezerszer átélt hétköznapok, ez valami ösztönszinten átélt élmény, valami ősrégi állatias küzdelem volt, ami valószínűleg sosem ismétlődik meg. Hihetetlenül erős film. 10/9.
