(ez az írás 2008. 09. 22-én született meg jól, aktualitása miatt lett elővéve okosan)

We've always believed we weren't alone. On July 4. we'll wish we were. (ez mekkora tagline már!?)

Amikor az embert elkapja valami jófajta betegség, akkor nem sok opció marad nyitva számára a szombat este elütésével kapcsolatban. Mivel megmozdulni is fáradt és lusta voltam, gondoltam beteszek egy DVD-t és ledöglök a kanapéra. Szerencsére előtte rápillantottam a műsorújságra, és megakadt a szemem a retekklubb 19:30-kor kezdődő programján. Régen láttam a Függetlenség napját, akkor tetszett, lássuk, hogy most hanyasra vizsgázott.

A filmet gondolom mindenki látta már, aki meg nem, az ugorja át ezt az egy bekezdést. A történet taglalásával az előbb említett indokból kifolyólag nem is nagyon koptatnám a billentyűzetet: E.T. beböccent haverjai megiramodnak szeretett sárgolyónk felé, mégpediglen azzal a csúf célzattal, hogy bizony egytől egyig legyaknak minket, majd még épp kihűlőfélben lévő hulláink által körülvéve becuccolnak, és addig buliznak, amíg bolygónk készleteit teljesen ki nem merítik erőforrás, illetve nyersanyag ügyileg (szopó, nagyrészt már megtettük helyettük is). Igen ám, csakhogy nem számoltak Will Smithszel és Jeff Goldblummal.

Jó barátunk, a rombolás fetisiszta Roland Emmerich, még mielőtt olyan rossz és még annál is sokkalta rosszabb filmekkel jelentkezett volna, mint a Holnapután és a 10,000 BC, szépen levezényelte nekünk ezt a monumentális, pátosztól csöpögő akció scif-it. Az alkotás Oscar-díjas vizuális parádéja még így, 12 év távlatából is simán megállja helyét, a nagyvárosok pozdorjává zúzása tanítanivalóan pazar és látványos. Az eksön mellett jó pár dialógus és egysoros teszi emlékezetessé a filmet, melyek nagy része a tökös laza gyerek karakterét sokadjára is magától értetődő természetességgel hozó Will Smith szájából hangzik el. Goldblum szimpatikus a környezetvédő, kicsit kattant tudós szerepében, Bill Pullman pedig egyetlen aggodalmas, ám legalább többnyire hihető arckifejezéssel tudja le az USA elnökének megformálását. Összefoglalva a pozitívumokat: a film egy szórakoztató pusztítás opera, néhány ütős beszólással és jófej hőssel megfűszerezve.

Be kell vallanom, hogy nekem a "reménytelen helyzetben is az utolsó percig, mindhalálig harcolás" és szinonímái a gyengém, szeretem is az ilyen fimeket nagyon. De. Arra az elképesztő méreteket öltő, az agysejtjeink és mindennemű jóízlésünk ellen együttes erővel elkövetett támadásra, amivel a finálé, de inkább az utolsó 40 perc sokkol minket, arra egyszerűen nem lehet szavakat találni. Komolyan mondom, a stáb valószínűleg összeült egy kis brainstormingra, hogy kitalálják, milyen undorítóan giccses és mindent gusztustalan mennyiségű ámerikai patriotizmusból és "mi vagyunk a világ közepe" tudatból készült cukormázzal bevonni képes közhelyek szerepeltek már hasonló filmekben. Maaajd miután ráleltek az összes ilyen hatásvadász kellékre, Bodri kutyától az aggódóan néző kisgyereken át egészen a hős felé naplementében rohanó cicababáig, úgy döntöttek, hogy nem szaroznak, belezsúfolják az összeset aktuális projektükbe. Valahogy így születhetett meg a Függetlenség napja bő utolsó félórája. Na és eddig még csak az ízléstelenségekről beszéltem, a fasságokról nem is.
Vegyük sorra, hogy a múltban milyen totál idióta, ámbár sokszor felettébb vicces módon sikerült diadalt aratnunk egy nálunknál jóval fejlettebb civilizáció felett! Dugtunk már Head 'n' Shoulders-szel töltött tűzoltócsövet a monszták seggébe (Evolúció), lejátszottuk már nekik a Zámbó Árpy összest (tudom, hogy nem azt) (Támad a Mars!), valamint rájuk borítottuk már véletlenül az éjjeliszekrényre pozícionált pohár vizecskénket is (Jelek). És jöjjön a győztes: fertőzzük meg számítógépes vírussal a rendszerüket, mert természetesen ők is Windows 95-tel nyomják (Függetlenség napja). Ezekből a megoldásokból világosan látszik, hogy ha sor kerül egy harmadik típusú meetingre, és esetleg nem sikerül eljutnunk a pertu ivásig, akkor atombombázás helyett forduljunk azonnal valami elszállt agyú filmeshez, és alkalmazzuk azt a módszert, amit először javasol nekünk. 

Ezek voltak a negatívumok, amik bizony jócskán hazavágták a film végét, és amiket főleg azok számára véstem fel a képernyőre, akik rühellik ezt a filmet és hasonszőrű társait. Megértem őket, de tényleg. Én azonban nem tudom nem kedvelni ezt az agyatlan robbantás sorozatot. Ez van. Tipikusan olyan alkotás, amiért egy lyukas fityinget sem adnék, fel sem veszem, mégis mindig megnézem (ha tehetem) amikor adják a tévében. 10/6.