Az Úr 2009. évében végre megérkezett a mozik vásznára a film ,mely végre lerántja a leplet a Vatikánról, s olyan összeesküvésre mutat rá, mely igaz nem mérhető elődje (vagy utódja) léptékeihez, de mondanivalójában éppúgy elgondolkodtató, mint Dan Brown másik bestsellere. Kezdhetnénk kissé ironikusan az Angyalok és Démonok filmes adaptációjával való foglalkozást, mert az összesküvés elméletek (a Római Katolikus egyház háza tájáról) koronázatlan királya újra a mozikba robbant.
Ezúttal Robert Langdon professzor (Tom Hanks) viszont nem az egyházat támadja, hanem éppen azt próbálja megmenteni (persze több tízezernyi ártatlannal egyetemben) a pusztulástól. Feladata, hogy az elfeledett Illuminátusok hagyatéka (vagy inkább Galilei jegyzetei illetve Bernini szobrai) mentén rátaláljon egy bombára (antianyag, s a Vatikán csak por és hamu), s négy bíborosra pár óra leforgása alatt. Szimbólumkutatónk persze rögtön beleveti magát a lehetetlennek tűnő küldetésbe, s segítségül egy fizikus álcájába bújt (vagy valami hasonló, mert hogy elmondja, de hogy pontosan mi az ne tőlem várjátok) gyönyörűséget kap, Vittoria Vetrát (Ayelet Zurer).
A történet persze csupán máz, hogy Dan Brown újabb elfeledett fejezetét nyissa meg a történelemkönyveknek, s a nagyérdemű elé tárja az Illuminátusok történetét, melyben a racionalitás legyőzi a babonás hitet, s végül Isten és tudomány békésen, kart-karba öltve menetelnek a emberiség üdvéért. Hogy ez kinek mennyire kelti fel érdeklődését, döntse el mindenki magának. A történet szerintem megállja a helyét, s tényleg olyan témákat pedzeget, melyek valószínűleg sokak számára teljes homályban maradtak volna az alkotások nélkül.
Filmként nézve a művet, dicsérhető. Hiszen tökéletesen megteremti a feszültséget, s ehhez mérten egy gyorsan pörgő eseménysorozat folytán eljutunk a nagy leleplezésig, mely fordulatokban gazdag, élvezetes végkifejletben csúcsosodik ki (talán egy-két kézi kamerás snitt elfért volna, de ne legyünk telhetetlenek). Így talán nézőként nincs is időnk, hogy a celluloidra rögzített Vatikánban gyönyörűségünket leljük, annál inkább Tom Hanks remek alakításában, mely talán annyira nem is meglepő. Mondhatni talán még történet nélkül is elvinné hátán az egészet, de abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy itt e kettő összejátszása miatt egy igazán szórakoztató, feszültséggel feltöltött kalandfilmet követhetünk nyomon.
A Da Vinci kóddal szemben így egy egészen összeszedett élvezhető alkotással állunk szemben, mely zárszavaként még egy kis média manipulációt is megenged magának (ugyebár a legnyugodtabban lezajló pápa választó konklávéról beszélünk). Végezetül említsünk meg még egy remek alakítást, hisz Camerlengo Patrick McKenna szerepében Ewan McGregor legjobb formáját hozza, bár kétséges, hogy skót heroinistából, hogyan is léphetett elő a pápa jobb kezévé, talán mindegy is.
