"Én hajtogatok, Te hajtogatsz, Ő hajtogat, Mindenki hajtogatja a magáét." (Szabó Ervin: Papírrepülők)

Szabó Simon első nagyjátékfilmje  igencsak bevállalósra sikeredett.  A Papírrepülők az Egyetleneim című Nemes Gyula film óta az első hazai mozi, amely eredményesen (khm) tart tükrök a nagyvárosi élet vágányain robogó huszonévesek elé. Nem értékel, nem bírál, és nem magyaráz - csupán bemutat. Több, párhuzamosan futó történetet, melyek sokszor látszólag céltalanul futnak bele, és vesznek el a fővárosi éjszakában. Valódi helyzetjelentés: ilyenek vagyunk mi, 2009-ben, Szabó Simon szerint.

Ez a film valóban nekünk-, és rólunk szól. A készítők mindvégig kitartanak eme dicséretes közvetlenségük mellett: improvizáló (fél-)amatőr színészek, teljesen hétköznapi helyszínek, helyzetek és történések jellemzik a Papírrepülőket. Villamoson rushozó fiatalok, erős művészi vénával megáldott leszbikus pár, tüdőbeteg roma zenekar-szállító, magányos fitness klub recepciós, alkotói válságban szenvedő író – ezek a karakterek mind megjelennek a filmben, és valóban úgy érezzük, hogy akár köztünk is járhatnának. A film nyers, energiával teli amatőr érzésére még rátesz egy lapáttal, hogy az egész anyagot kézikamerával rögzítette Czomba Albert operatőr és brigádja.  A – kézikamerás viszonylatban is – erős rázkódás eleinte akár zavaró is lehet, de el kell fogadnunk, hogy a film ándörgráund mivoltja mindenképpen megkövetelte ezt a technikát; mint ahogy a modern elektronikus (többnyire DNB dallamokból építkező) soundtracket is. A zenék ugyan nagyon el lettek találva, de teljesen érthetetlen módon csupán igazán rövidke, 20-30 másodperces snittek aláfestésére használták őket az alkotók (pedig igazán el tudtam volna viselni hosszabb zenés jeleneteket).

Úgy érzem jó témákat fogott meg, és érdekesen mutatta be ezeket Szabó Simon filmje. A Papírrepülők egy igazán eredeti újhullámos magyar film (és pont annyival fogyaszthatóbb az Egyetleneimnél, amennyi szükséges az esetleges sikerhez). Véleményem szerint ezt a csapást lenne érdemes követni, ha valahova el szeretnénk jutni Európa filmes tengerén. Reménykedjünk, hogy a filmben bemutatott korosztályon (és az irántuk érdeklődő, de generációs szakadékkal elválasztott egyéneken) kívül mások is kíváncsiak lesznek a produktumra, és a rendezők fiatal generációja viszi tovább ezt a szép reményekkel kecsegtető underground vonalat.

Szükség lenne már az Üvegtigris-szindrómában szenvedő debilek leváltására... 

10/8