Kezdjük ott, hogy én úgy nagy általánosságokban igencsak szeretem a tinivígjátékot, mint (al)műfajt. Ezért sokszor elnézőbb is vagyok ezekkel az alkotásokkal. Nos, esetünkben erről azonban szó nem lehet, ugyanis a slendrián módra összehegesztett, minden eredetiséget, hangulatot vagy szerethető karaktereket nélkülöző béna filmeket meg rühellem.

És a 10 dolog, amit utálok bennedre az előbbi mondat jelzős szerkezetei bizony tökéletesen ráillenek. A fogadós-lefizetős kiindulási pontban, és úgy összességében is felfedezhető valamiféle hasonlóság a szintén '99-es A csaj nem jár egyedüllel, de az egy jóval profibb, viccesebb és szerethetőbb darab (persze ezek ellenére is jócskán közepes). A sztorira bővebben nem térek ki, mert nem éri meg a billentyű püfölésbe feccölt energiát.
Kijelenthetjük, hogy szinte semmi sem működik jól. Még csak egy fél mosolyra sem futotta tőlem, a poénok annyira elhasználtak, kiszámíthatóak és szarul előadottak. A színészek pár kivétellel harmatgyengék, a dialógusok összecsapottak, a konfliktusok annyira kisstílűen papírízűek és felszínesek, hogy azt már szinte felesleges is megemlíteni, a rendezés pedig dilettáns (direktorunk következő nagy dobása a Fekete / Gagyi lovag volt...).
Az egyetlen dolog, ami végignézhetővé teszi, és kicsit feljebb tornássza az amúgy olajfúróval keresendő színvonalat, az Heath Ledger és Julia Stiles párosa. De azért inkább Ledger. Szóval amikor ők ketten vannak a vásznon, azok a jelenetek nem rosszak, azokban van potenciál. Ezért is sajnálatos, hogy a többi meg mehetne a kukába.

Harmatgyenge cucc ez, amit talán csak 14 év alatti fruskák, vagy tinivígjátékot életükben először látók tudnak élvezni. Bár ez utóbbira én nem tennék komolyabb összegeket. Kerüljétek. 10/3.